MANDUR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy törvénybe olyan dolgokat kell beleírni egyébként, ami betartható, olyan dolgokat pedig nem kell beírni, ami egyébként nem tartható be, és nem lesz életszerű. Ez a kiegyensúlyozott tájékoztatás kérdése, amely mellett már én is érveltem akkor, amikor hat percben elmondtam ehhez a szakaszhoz a módosító javaslatunk indokolását, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatással az a probléma, hogy nincsen hozzá colstok vagy subler, amivel pontosan mérhetővé válhatna a dolog, ráadásul ezt még meg akarjuk követelni minden lineáris szolgáltatótól, ami nonszensz dolog.
Józan paraszti ésszel belátható, hogy ha egyáltalán ezt a követelményt valahogyan elő akarjuk írni, akkor olyanokra írjuk elő, ahol ennek van normális értelmezési tartománya. Ilyen lehet a közszolgálat, amit mi is javasoltunk, a közszolgálati médium rendszere; jó, vegyük bele a jelentős befolyású erővel bírókat, akik egyszerre, egy időben sok embert érnek el, és ha van hírműsoruk, tájékoztatási műsoruk, akkor azokban biztosítsák. Az összes többinél egyébként hagyni kell a fenébe. Tehát egyszerűen be kell látni, hogy ez nem betartható.
A másik az, hogy mit értünk a dolog alatt, mert a dolog alatt azt is érteni kellene, hogy elkezdjük stopperral mérni a dolgot, hogy hányszor ejtették ki ezt a szót, vagy hányszor jelenik meg a politikus arca bevágásokkal és a többi, és a többi, s akkor rájövünk arra, hogy mindezt lehet nagy terjedelemben megjeleníteni, borzasztó negatív képben, lejárató módon, de lehet dicshimnuszok mellett felmagasztalva bárkit hozni rövid időben, és akkor az a kérdés, hogy a hatását illetően, a nézőre, olvasóra, hallgatóra gyakorolt hatását illetően, akkor mi volt a kiegyensúlyozott vagy mi nem. Még mondhatnék sok olyan szempontot, amire fel kell állítani egy paraméterlistát, hogy hogyan tesszük mérhetővé azt, ami nagyon nehezen mérhető, és hogyan lehet majd korrekten egy hatóságnak eljárnia, majd ezek után szankcionálni, akik egyébként fideszesekből fognak állni, és majd ők fogják felügyelni a kiegyensúlyozottságot. Most tettem itt három pontot, tessék ezen elgondolkodni. Nincs értelme, ki kell venni! (Az elnök a hozzászólás leteltét jelzi.)
Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem