IVÁDY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

IVÁDY GÁBOR
IVÁDY GÁBOR (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy folytassam az előbbi gondolatomat, mégpedig a kisebbségi ombudsman jelentése után egészen elképesztő volt azt hallani, hogy hamis jelöltek is bekerültek a választási rendszerbe, és mindenféle ellenőrzés nélkül nyilatkozhattak arról, hogy ismerik-e az adott kisebbség kultúráját és a nyelvét.
Talán valami ellenőrzést még utólag is be kellene vezetni, vagy nem tudom, hogyan lehet ezt megoldani. Legalább azokat a tisztségviselőket, akiket megválasztottak a kisebbségi önkormányzat elnökének, akik az elnökség tagjai, legalább náluk le kellene ellenőrizni azt, hogy valós adatokat adtak-e meg a választásokon.
Egyébként mindenféleképpen örömmel fogadtam a hírt, miszerint a kisebbségi önkormányzatok az állami támogatásból most kevesebbet kapnak. Nem összességében értek egyet azzal, hogy a kisebbségi önkormányzatok kevesebb pénzt kapjanak, hanem az egyes önkormányzatok az eddigi körülbelül 600-700 ezer forint helyett most körülbelül 200 ezret kapnak, és az összes többi pénzre pályázniuk kell, ami egy nagyon-nagyon pozitív előrelépés, hiszen bizonyítaniuk kell azt, hogy aktívak, a kultúrát akarják ápolni, és nem arról van szó, hogy a pénzt arra veszik fel, hogy felhasználják a saját tiszteletdíjukra.
A borítékos rendszer elhagyásáról nem beszélek, mert Apáti képviselőtársam ezt említette.
A létszámcsökkentéssel kapcsolatban csak egy gyors gondolatot: lehet egyébként az, hogy a képviselő-testületek számának a csökkentésével a létszám talán csökkent, még annak ellenére is, hogy felvettek rengeteg alpolgármestert, de annak idején érvként hallottuk azt, hogy ez költségekben is csökkenteni fogja az önkormányzatok kiadásait. Ez nem állja meg a helyét, ugyanis egyetlen alpolgármesternek, külsős alpolgármesternek a fizetése nagyságrendekkel nagyobb lehet, mint amennyivel kevesebb a kiadás a megspórolt képviselői létszám alapján.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem