NAGY CSABA

Teljes szövegű keresés

NAGY CSABA
NAGY CSABA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az Országos Választási Bizottságnak a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a települési kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. év október 3-án megtartott választásáról szóló jelentést, illetve az ehhez kapcsolódó, a közigazgatási és igazságügyi miniszter jelentését tárgyaljuk a mai napon. Véleményem szerint a legfontosabbak egyike az önkormányzati szféra, illetve az önkormányzatiság kialakulása óta azok az időpontok, amikor szavazunk a helyi képviselőinkről, mind a kisebbségiekről, mind a területi képviselőkről.
E tekintetben egyetértek Tasó László képviselőtársammal, hogy ezek a választások valahol a demokrácia ünnepét kell hogy jelentsék. Ebből az apropóból szeretném azt megjegyezni, hogy én a magam részéről örülök annak, hogy nem fordult elő olyan szituáció, mint ami 2010-ben a parlamenti választásokon előfordult, ahol is, azt kell hogy mondjam, hogy a rossz szervezés és a rossz, felelőtlen előkészítés miatt olyan szituációk alakulhattak ki, amikről nyilván mindenki olvasott a sajtóban.
Én személyesen tapasztalhattam meg azt szülővárosomban, Pécsett, hogy éjjel 10 órakor még szavaztak az emberek, és azok a választóbizottsági tagok, akik ezt a munkát, ezt a nagyon fontos munkát és a demokrácia szempontjából halaszthatatlan munkát elvégezték, még hajnali 3-kor is dolgoztak. És azt is tudjuk, hogy az országban volt olyan szavazókör, ahol éjfél után adták le a voksokat. Azt kell hogy mondjam, hogy ehhez képest gyökeres változást tapasztaltunk 2010. október 3-án, hiszen e tekintetben ilyen szituációk nem fordultak elő. És azt kell hogy mondjam, hogy az Országos Választási Bizottság bebizonyította azt, hogy jól és a törvényes rendnek megfelelően le tud bonyolítani egy választást.
Ami talán érdekességként megjegyezhető, hogy 3176 településen történt választás, ez kettővel több település volt, mint korábban. Ez a két új település a Zala megyei Tekenye, illetve a Győr-Sopron megyei Mosonudvar, ahol mind polgármestert, mind testületet először választottak a mostani választási eljárás során.
Talán érdekes az a szám is, amit érdemes elmondanunk, hogy 8 186 378 választásra jogosult állampolgár élhetett a szavazati jogával. És az is érdekes lehet, hogy e tekintetben ezek a szavazatok hogyan oszlottak meg. Annyit szeretnék ezzel kapcsolatban ismertetni önökkel, hogy 3163 polgármestert sikerült október 3-án megválasztani. Megválasztottuk a fővárosi polgármestert, 16 902 települési képviselőt, 391 megyei közgyűlési képviselőt és 33 fő fővárosi képviselőt. A megválasztható önkormányzati képviselők száma 2006-ban 25 964 volt, 2010-ben ez 17 338-ra csökkent. Véleményem szerint ez hatalmas könnyebbséget jelent a helyi önkormányzatok vonatkozásában a tekintetben, hogy az önkormányzati testületi munkát hogyan és mi módon tudják megszervezni. Ez nagy költségcsökkentést is jelent, amit a Fidesz a maga részéről korábban már beharangozott, illetve ennek megfelelően a szükséges törvénymódosításokat végrehajtotta.
Fontos volt a választási rendszerünkben a területi és országos kisebbségi önkormányzati képviselők megválasztása. Erre ebben az évben január 9-én került sor. A 13 magyarországi kisebbség mindegyike megválasztotta az országos önkormányzatát. Nyilvánvaló, hogy foglalkozni kell azokkal a törvényi hiányosságokkal, amiket az egyik, előzőleg felszólalt képviselőtársam is említett, illetve az Országgyűlés biztosa is. Ezekkel a közeljövőben majd mindenképpen foglalkozni kell. Ismerve a jogalkotási programot, ezzel mindenképpen foglalkozni is fogunk.
Végül és nem utolsósorban szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, és főleg azoknak a munkáját, akik a választási szervek tagjaként részt vettek ebben a munkában, hiszen mintegy 30 ezer köztisztviselő végezte el ezt a hatalmas munkát. Közel 60 ezer választási bizottsági tag dolgozott azon, hogy a választások tisztasága biztosítható legyen.
Itt külön szeretném megköszönni azoknak a munkáját, akik társadalmi munkában végzik, akár képviselő-jelölti küldöttként, akár pártdelegáltként ezekben a szervezetekben a munkát, hiszen ők azok, akik, azt kell hogy mondjam, hogy különös juttatás nélkül, sőt juttatás nélkül nagyon-nagyon sokat dolgoznak. Hiszen ahhoz, hogy ezek a bizottságok elvégezhessék a munkájukat, több mint 10 órát kell a választás napján dolgozniuk, és a felkészülésekben is részt kell hogy vegyenek. Úgyhogy ebből az apropóból én nagyon fontosnak tartom azt, hogy az önkormányzati bizottság kiosztott három határozati javaslata külön említi azt, hogy megköszönjük ezeknek az embereknek, ezeknek a munkatársaknak a munkáját.
A tekintetben nincs kétség, hogy a jelenlegi szabályozás vonatkozásában törvényesen zajlott le az önkormányzati és a kisebbségi választás, úgyhogy ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a határozati javaslatokat támogassa.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem