GELENCSÉR ATTILA

Teljes szövegű keresés

GELENCSÉR ATTILA
GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Fontossági sorrendben haladva: ha jól látom, Vágó Gábor kiment, pedig nagyon szívesen megköszöntem volna neki a testbeszédét, mert jelentősen hozzájárult beszédének a megértéséhez. Ha itt lenne, akkor mondanám neki, hogy képviselő úr, maga mutogató. (Derültség a Fidesz soraiból.)
Z. Kárpát Dánielnek szeretném mondani, hogy legközelebb kapcsolja ki a telefonját, mert a felét nem értettük annak, amit mondott. (Moraj a Jobbik soraiból.) Szívesen reagálnánk rá, de amit hallottunk, az alapján úgy érzem, nem sok kár azért, amit nem hallottunk. (Derültség a Fidesz soraiból. - Szórványos taps a Fidesz soraiból.)
A legszebb a történetben a szintén a Házból távozó Tóbiás József, akinek gratulálni tudtam volna a mondandójához, ha ezt tavaly ilyenkor mondja el, vagy mondjuk két vagy három évvel ezelőtt, amikor mélyen hallgatott.
(18.20)
Tóbiás úrra igaz az a mondás, amit a kislányom születésekor mondott az egyik orvos, hogy amikor alszik, akkor okosodik. Tóbiás József ellenzékben okosodik. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Amikor ellenzékben van, akkor megvilágosodik, és elképesztően gyorsan, néhány hónap alatt pontosan tudja, mit kellett volna tenni, nyolc évet pedig átaludt ebben a tekintetben. De ha szabad javasolnom valamit Tóbiás Józsefnek és csapatainak: minden felszólalást kezdjenek a bocsánatkéréssel! (Taps és közbeszólások a kormánypártok soraiban: Így van!) Tisztelt szocialisták, ha bocsánatot kértek, egészen másként figyelünk önökre, higgyék el! Még talán meg is értjük, amit mondanak. Anélkül hiteltelen a történet.
A magyar polgárok lakáshitel-állományának mértéke, azon belül is a devizaadósság drámai mértéke és a bajba jutott hitelesek egyre növekvő száma hazánk valóban egyik legsúlyosabb gazdasági, pénzügyi és társadalmi problémája. Ez, vagyis az emberek kiszolgáltatottá tétele egyértelműen a szocialista kormányok legsúlyosabb öröksége. 2003 óta folyamatosan emelkedik a lakosság eladósodottsága, 2003-tól, hiszen a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően folyamatosan csökkentette a kamattámogatást, megszüntette az adókedvezményt, megszüntette az előző kormány által létrehozott kedvezményes állami támogatású otthonteremtési hiteleket.
Az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak intézkedései következtében azok, akik otthont akartak teremteni, egyszerűen más lehetőség híján rákényszerültek ezekre a lehetetlen devizaalapú hitelekre. Önök mindezt tudták, szocialisták, látták előre, de nem tettek semmit. Súlyos bűn terheli önöket, hogy a magyar családok tízezrei jutottak ebbe a helyzetbe. 2004 előtt - csak Riz Levente mondandóját szeretném másként hangsúlyosan mondani - a lakáshitel-állomány 1,3 százalékát tette ki a ma legnagyobb problémát okozó devizahitel-állomány aránya. Mára ez 66 százalék. Szomorú és felelőtlen cselekedet, hogy az elmúlt nyolc esztendőben a figyelmet sem hívták fel a problémára. Nem tettek annak érdekében semmit, hogy akár törvényekkel vagy más módon kordában tartsák, megfékezzék az eladósodást. De hangsúlyozom, nemcsak hogy nem tettek semmit a folyamat ellen, és nemcsak nem hívták fel az emberek figyelmét, hanem a korábbi államilag támogatott otthonteremtési program megnyirbálásával, tönkretételével rá is kényszerítették az agyonadóztatott embereket ezekre a lehetetlen hitelfelvételekre.
De a változás megkezdődött. A kormány igyekszik már a kilakoltatást megelőző fázisban is védelmet nyújtani, ezért életben van az árverési moratórium is. Azokban az esetekben, amikor jogerős bírósági határozat alapján indult bírósági végrehajtási eljáráson belül rendelik el az árverést, az árverés megtörténik, de a kilakoltatásra akkor sem kerülhet sor a kilakoltatási moratórium fenntartásáig.
A kormány szándéka a kilakoltatási és az árverési moratóriummal a bajba jutott lakáshitelesek szociális biztonságának megvédése. A jogszabállyal való visszaélés elkerülése érdekében - már elhangzott - a rezsi, a közös költség fizetése alól senki nem érezheti magát felmentve. Ha valaki ilyen jellegű adósságokat halmoz fel, árverésre kerülhet sor.
A lényeg az egyébként, hogy először a gazdaságot szeretnénk talpra állítani, a kormány programja erről szól, legyen az embereknek pénze, és akkor tudnak majd fizetni is. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem