RIZ LEVENTE

Teljes szövegű keresés

RIZ LEVENTE
RIZ LEVENTE (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A bedőlt lakáshitelesek helyzete ma Magyarországnak az egyik legsúlyosabb gazdasági, szociális és társadalmi problémája; 105 ezer magyar család van bajban, az ő érdekükben született ez az előterjesztés. Én magam is mint egy városrész polgármestere, Budapest XVII. kerület, Rákosmente polgármestere gyakran és az utóbbi időben szinte nap mint nap találkozom olyan családokkal, amelyek tagjai bizony rémülten kérdezik, hogy mi lesz április 15-e után. Az ő érdekükben is született ez az előterjesztés. Azt gondolom, talán az egyik legsúlyosabb szocialista örökséggel állunk szemben, vagy mondhatnám, antiszocialista örökséggel.
Mielőtt magáról az előterjesztésről beszélnék, azért két szót mindenképpen érdemes arra is vesztegetni, hogy ki a felelős, hogy miért alakult ki ez a helyzet. Azt gondolom, hogy 1998 és 2002 között működött egy nagyon megfelelő, forintalapú otthonteremtési támogatás, amelyet a 2002 után hivatalba lépő szocialista kormány szétvert. A Medgyessy-kormány szűkítette a hitelplafont, megemelte a kamatokat, gyakorlatilag úgy megdrágította a forinthitelt, hogy az szép lassan el is halt.
Helyette kiszolgáltatta a magyar családokat, a fiatal, pályakezdő házaspárokat a nemzetközi pénzpiac szeszélyeinek; nem maradt más számukra, mint a devizahitel, amely akkor a legelérhetőbb és legkedvezőbb hitel volt. Viszont nem hívta fel arra a figyelmet, hogy milyen kockázatokkal jár ennek igénybevétele.
A felelősség kapcsán azt gondolom, fontos kitérni arra is, hogy a bankszektor sem érinthetetlen ebben a kérdésben. A bankok ugyanis nem kellő körültekintéssel hiteleztek, sokszor nem teljesen tisztességes eszközökkel reklámozták a hiteleket, a tájékoztatásuk nem volt teljes körű, nem volt teljesen tényszerű, sőt sokszor egy átlagember számára még érthetetlen is.
Ennek is köszönhető, hogy 2002-höz képest, amikor még csak 20 milliárd forint volt a devizahitel-állomány Magyarországon, ez 2010-re 2800 milliárd forintra, több mint a százszorosára nőtt. Ennek a helyzetnek a megoldása érdekében az előző kormány lényegében nem tett semmit.
Az új kormány, hivatalba lépése után, először is eltörölte a devizahitelezést, meghosszabbította a moratóriumot, és létrehozott egy olyan törvénycsomagot, amely a lakáshiteleseket védte. Ennek a folyamatnak a része ez a javaslat is, amely azt a moratóriumot, ami most április 15-én lejár, meg kívánja hosszabbítani annak érdekében, hogy senki ne kerülhessen utcára április 15-e után, aki nem tudja fizetni lakáshitelének törlesztőrészleteit.
A képviselői javaslatunk lényege, hogy mindazok, akik természetes személyek, akik nem költözhetnek más lakásba, azok részesüljenek ennek a moratóriumnak az áldásaiban. Természetesen nem vonatkozik azokra, akik rendbírsággal sújtottak, nem vonatkozik azokra, akik önkényes lakásfoglalók, vagy valamilyen, hitellel kapcsolatos bűncselekményt követtek el. Viszont újításként vonatkozik például azokra, akik szabad felhasználású hiteleket vettek föl, és lakáscélra fordították.
Lényeges kérdés, hogy meddig tart a moratórium. Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy addig tart, amíg ezt a helyzetet egy jogszabály, egy felelős intézkedés végérvényesen meg nem oldja. Ez az intézkedés nem lehet az, hogy a kormány egyoldalúan vállalja a költségeket, hogy kifizeti teljes egészében a bankokat, és ők egyetlenegy forint kockázatvállalás nélkül kimenekülhetnek ebből a helyzetből.
(17.30)
Ez semmiképp sem tarható, és ez nem megoldás. A bankoknak is részt kell vállalni a közös teherviselésben, az ő felelősségük is, hogy ez a helyzet létrejött. És természetesen a devizahiteleseknek is ki kell fizetni az adósságukat, de meg vagyok róla győződve, hogy a hitelesek nagy többsége ki kívánja fizetni az adósságát, csak korrekt és teljesíthető feltételek mellett. Ez az, amire ez a törvényjavaslat most lehetőséget ad, illetve kifejti és kijelenti egyértelműen, hogy amíg a bankok nem partnerek ennek a közteherviselésnek a kialakításában, addig az államnak érvényesíteni kell az erejét, az emberek pártjára kell állni, és meg kell őket védeni.
Köszönöm, hogy meghallgattak, és kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem