DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nemcsak jelentkeztem, de hozzá is fogok szólni. (Derültség.) Ugyanis a kétharmados többség a fülkeforradalommal a háta mögött katasztrofális döntést készül hozni, katasztrofális módon. Tehát ami itt történik, Balczó képviselőtársam már utalt rá, ez egy jogalkotási puccs, ez egy justizmord, amivel két nagyon komoly, az ellátás szempontjából létfontosságú iparágat akarnak és fognak tönkretenni.
Megpróbálom elmagyarázni önöknek, hogy mi az a kapcsolt energiatermelés. Nem kell érteni minden képviselőnek az energetikához, de amikor tönkreteszi, legalább akkor tudja, hogy miről van szó. A kapcsolt energiatermelés arról szól, hogy nemcsak villamos energiát állítanak elő, ez több mint 20 éves program a fejlett Európában, hanem mellette kapcsolt hőtermelés is van. Ezzel el tudnak érni 80-90 százalékos hatékonyságot, szemben a legjobb villamos energiát termelő gázturbinákkal, amelyek 58-60 százalékot tudnak elérni. Ezzel a beépített 1000 megawatt kapacitással évente annyi gázt takarít meg az ország, amit nem kell behozni Magyarországra, ami növelné az energiafüggetlenséget, és ami még nagykereskedelmi áron is mintegy 50 milliárd forint. Tehát ezt az energiamegtakarítást, ezt a megtakarítást, ami környezetvédelmi szempontból is rendkívül fontos, a bizottság elnöke ezt már kifejtette, önök most kockára teszik, elengedik. Ez a kötelező átvételi rendszer hadd menjen világba! Igaz, hogy sok helyen bevált, működik, önöknek nem kell.
De az 1000 megawatt beépített kapacitáson túl, amit önök kockára tesznek, akkora befektetési értékekről van szó, amivel alá lehet ásni a befektetések iránti bizalmat. Tehát ahová a befektető jön, ott jogbiztonságot szeret. Nem jön olyan helyre, ahol nem talál ilyen jogbiztonságot. Nem elég, hogy bevezették a különadókat, nem tudják a befektetők, hogy mi lesz ezután, még egy ilyen iparágat direkt, egyenes ágon tönkretevő törvényt is a Ház elé terjesztenek, olyan módon, ami semmiféle jogalkotási előkészületnek nem tesz eleget. Egyrészt a kapcsolt energiatermelést tehát tönkre lehet tenni ezzel a jogalkotással.
De ehhez szorosan kapcsolódik, amit már mondtam, a távhőellátás módja. Ebben ez a szabályozás látszólag tetszetős, hatóságivá teszi a távhő árát, és beszabályozza két oldalról, hogy a fogyasztót ne érje kár. De meddig ne érje kár? Ameddig működnek ezek a rendszerek. De ezen a módon nem fognak tudni működni. Amit Kovács képviselőtársam mondott, hogy önöknek a saját önkormányzataik előtt kell majd számot adni erről, hogy miért kerül két év múlva háromszor annyiba a távhő, abba bele fognak bukni. Az lehet, hogy nekünk politikai érdekünk lenne, de ezért a bukásért az ország rendkívül nagy árat kell hogy fizessen, úgyhogy nem kívánom senkinek.
Két megoldás lehet. Vagy visszavonják, amit nem fognak, vagy egy fél éven belül hozzálátnak, és a szakmával karöltve átgondolják, hogy ennek milyen következménye lehet, mert ez így nem maradhat. Tehát az, hogy nincs jövőkép, hogy a kormányzat nem kormányoz, hanem kapkod, kapkodással van tele, beterjeszt az egyik államtitkár egy törvényt, a másik, nem Fónagy úrra gondolok, de ott néhányan két pofával végigröhögcsélik ezt a parlamenti vitát, amit úgy hívnak, hogy zárószavazás... (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból.) Igen, sértegetek! Sértegetek! Direkt sértegetem azokat, akik nem figyelnek erre a fajsúlyos törvényre, azért, hogy vegyék magukra, hogy felelősséggel tartoznak ennek a népnek! (Felzúdulás a kormánypárti frakciókban.) Nem azért választották meg önöket, hogy röhögcséljenek! Igen! El kell számolniuk! Nem a Budainak kell csak elszámoltatni, hanem önöknek mindenkinek mindenkivel, aki villamos energiát fogyaszt, mindenkivel, aki távhőt fogyaszt.
Nézzük ezt az apróságot, amit a villamosenergia-törvény és a gázellátási törvény módosítása mentén beleraktak. Nem akarom mondani, hogy belecsempésztek, mert összevissza van. A villamosenergia-törvény módosítása és a gázellátási törvény módosítása ellentmondásos. Működésképtelen. Ha így marad, fejre fog állni az egész. Figyeljenek, amit mondok, fejre fog állni az egész! Ha nem térnek észhez, nem állnak szóba a szakmával, ez a rendszer nem fog működni. Ez nem olyan, mint a jogalkotás többi része. Nem olyan, mint a médiatörvény, hogy majd Brüsszelből helyre teszik. Ez a magyar energiaellátásról szól, ezt itt kell helyre tenni, és nemcsak önöknek elrontani, hanem valamennyiünk felelőssége, hogy működjön. Tehát kérem, térjenek észhez, és fél éven belül nyúljunk hozzá ehhez együttesen, mert ami ide le van írva, az katasztrófa.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem