DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Tavaly szeptemberben hosszas előkészületek után, tisztelt államtitkár asszony, az ön által vezetett államtitkárság közzétette egy új felsőoktatási törvény koncepcióját. Ez a koncepció nagy vihart kavart, a szakma gyakorlatilag egyöntetűen elutasította, a Rektori Konferencia a visszavonását követelte, sőt saját kormánypártjaiban is volt, aki azt mondta: állj, ne tovább, ebből csak baj lesz. (Folyamatos zaj és mozgás a teremben. - Az elnök csenget.)
Ön, önök kiálltak mellette, módosítgatták, aztán valami miatt a kormány mégis úgy döntött, hogy abban a formájában még csak napirendre sem tűzi. Teltek-múltak a hetek, eltelt megint néhány, és a kormány közzétette a Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomagját. Kiderült, hogy a kormány az elmúlt két évtized legnagyobb és legjelentősebb megszorítását készül végrehajtani a felsőoktatásban, az idei megszorítások után 2012-ben 12 milliárdot, 2013-ban 26 milliárdot, összesen 38 milliárd forintot von ki a felsőoktatásból.
A terv azt is tartalmazza - idézem a 28. oldalt -: a költségtérítéses szektor egyik fő oka a képzési struktúra torzulásának, a konstrukció - mármint a költségtérítéses képzés - fokozatos kivezetése az állami intézményi körből ezért is indokolt.
Tisztelt Államtitkár Asszony! Az ön által jegyzett koncepcióban erről egy árva szó nem volt. Tisztelettel azt kérdezem: tudott-e ön a Széll Kálmánról elnevezett megszorító csomagról, illetve annak oktatást érintő részeiről, illetve azt szeretném kérdezni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.): mi lesz a költségtérítéses képzés sorsa?
Várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem