EGYED ZSOLT

Teljes szövegű keresés

EGYED ZSOLT
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször szóba került a legkülönbözőbb fórumokon a miskolci Avas-lakótelep és a fészekrakók ügye. Mint köztudott, a fészekrakók jelentős része bűncselekmény által jutott ingatlanokhoz, amelyből derekasan kivették a részüket az alvilági ingatlannepperek és a korrupt ügyvédek egyaránt. Az eljárás folyik, de sajnos azoknak az embereknek, akik lakásukat eladni nem tudják, a mai napig együtt kell élniük a fészekrakókkal, akik alkalmatlanok a civilizált életre.
Megkerestek az avasi Szilvás utca lakói a közelmúltban, hogy személyesen győződjünk meg róla, hogy mit kell átélniük nap mint nap. Belépve a lépcsőházba a látvány és a szag önmagáért beszélt, kitört ablakok, felszakított műanyagpadló, injekciós tűk, ürülék és a többi. Becsengettünk egy kilencedik emeleti 55 négyzetméteres lakásba, és az ott tartózkodó állítása szerint körülbelül negyvenen élnek ott, és a létszám mindig változik. Hihető volt a válasz, mivel a lakók megmutatták nekünk, hogy a lakáson a zár helyett egy elhajlított szeg van, tehát gyakorlatilag bárki jöhet-mehet kénye-kedve szerint.
Az engem felkereső lakók elmondták azt is, hogy előttem megkeresték a fideszes képviselőt, aki megválasztott országgyűlési képviselő, és a képviselő úr letudta annyival, hogy valószínűleg az ott lakók rasszisták, és nem tudnak, nem akarnak együtt élni a fészekrakókkal. A lakók, köztük a közös képviselő elmondta, hogy a közösköltség-tartozások miatt annak a társasháznak, amelynek 2 millió forint megtakarított pénze volt, jelenleg 3 millió forint adóssága van, és képtelenek lassan a közüzemi díjak kifizetésére. A fészekrakó családok semmilyen közüzemi díjat nem fizetnek, segélyfizetéskor napokig tart a házban a vigadalom, pihenni nem lehet, sőt tavaly télen az ötödik emeleten - hangsúlyozom, képviselőtársaim: az ötödik emeleten - sertést vágtak le.
Sajnos, az előbb említett problémák nem lokális problémák. Egyre több az önkényes lakásfoglaló, van olyan lakó, aki bűncselekmény által jut az ingatlanhoz, és amikor ezt jogos tulajdonosa szóvá teszi, akkor életveszélyesen megfenyegetik. Felhozhatnám példának itt a már elhíresült Miskolc melletti Lyukóvölgyet, ahol annak idején becsületes miskolci dolgozó családoknak voltak a víkendházai, jelenleg az ingatlanok 80 százalékában önkényes lakásfoglalók élnek.
Tisztelt Miniszter Úr! A probléma valós és sürgős megoldásért kiált. Szeretnék tudni az emberek, hogy a kormány mikor számolja fel ezeket az áldatlan állapotokat, és mikor tudnak a lakók élni a nyugodt pihenéshez és a nyugodt élethez való jogukkal.
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem