NÉMETH ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZSOLT
NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt azt szeretném leszögezni, hogy ne a Külügyminisztériumon kérje számon a képviselő úr azt az ügyet, ami nem a Külügyminisztériumon múlik. Ez a kérdés 1990 óta nincs rendezve, túlmutat a Külügyminisztériumon, túlmutat a Külügyminisztérium kompetenciáján. (Novák Előd közbeszól.)
Másrészt nem értem azt, képviselő úr, hogy egyelőre egyedül a Külügyminisztérium reagálta le az szt-tisztekkel kapcsolatos ügyet. Tudnivaló, hogy az szt-tisztek a kommunista diktatúra tartópillérei voltak, akik százezrek életét nyomorították meg hosszú évtizedeken keresztül. Ezért is döntött úgy a Külügyminisztérium, ahogy döntött. Mi történt pontosan? Bizonyára tudják, hogy egy internetes honlapon neveket tettek közzé (Kovács Tibor: Hiányosan! Hiányosan! - Közbeszólás az MSZP soraiból.), ezt követően a Külügyminisztérium lefolytatott egy vizsgálatot, és hét olyan személy munkaviszonyának a megszüntetéséről döntöttünk, akik a rendszerváltozás előtt is a Külügyminisztérium állományában dolgoztak, illetőleg most is ott dolgoznak, és szt-tisztek voltak, tehát beépült hírszerzőként voltak szt-tisztek. Megjegyezném ugyanakkor, hogy a megjelent lista pontatlannak bizonyult a vizsgálat eredményeképpen; ezért is tartottuk fontosnak a vizsgálat lefolytatását.
Végezetül azt szeretném a képviselő úrral közölni, hogy a minisztérium azokat, akik hivatalból a külső hírszerzésnek dolgoztak, vagyis a külső hírszerzésben voltak állományban, azok ügyét nem vizsgálta nemzetbiztonsági megfontolások alapján.
Ezen túlmenően fontosnak tartom azt is leszögezni, hogy az Információs Hivatal az elmúlt húsz esztendőben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) egyértelműen demokratikus berendezkedésünk részévé vált, hozzájárulnak Magyarország nemzetbiztonságához (Az elnök ismét csenget.), munkájukkal elégedettek vagyunk, és számítunk rá.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem