SZABÓ TIMEA

Teljes szövegű keresés

SZABÓ TIMEA
SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, nem a létszámmal van baj - ezt már korábban is elmondtuk -, hanem azzal, hogy a rendőrség nem lép fel határozottan. Azt látjuk, hogy csak ott álldogálnak. Tegnap is beszélgettünk az ott lévő rendőrökkel, akik elmondták, eddig csupán annyi történt, hogy négy embert igazoltattak. Úgy gondoljuk, hogy ez kevés. A helyi romák nem mernek kijönni az utcájukból. Most már a másik irányból, a hegy felől közelítenek az egyenruhások, akik ott masíroznak. A sajtó tele van ezekkel a fotókkal. Egyébként ezeket is meg lehet nézni, nem csak a Jobbik által készített videókat.
Az, hogy bármilyen településen félelemben élhessenek emberek úgy, hogy a rendőrség egyébként jelen van, szerintünk elfogadhatatlan. Nem az a kérdés, hogy ott vannak-e - mi is láttuk, hogy ott vannak -, hanem az, hogy fellépjenek mind a két irányban. A rendőrségnek ugyanúgy fel kell lépnie a rablásokkal - amit mi is elítélünk - és a garázdasággal kapcsolatban, mint a megfélemlítéssel kapcsolatban is.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem