DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Az ön csalódása kevés vigasz azoknak a millióknak a csalódásához képest, amit az önök uralma okozott. A mostani intézkedéseket egyébként azért kell meghozni, mert önök az elmúlt években vagy nem tették meg, amit meg kellett volna tenni, vagy amit megtettek, azzal kárt okoztak. Úgyhogy kérem, a csalódását erre a körre szíveskedjen korlátozni, és elfogadni tőlem, hogy számomra nem az ön csalódása a mérvadó, hanem azoknak az utazó millióknak az elégedettsége, akik reményeink szerint a jövőben az önök által biztosítottnál kedvezőbb feltételekkel tudják a közösségi közlekedést igénybe venni.
Köszönöm a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem