DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Honfitársaim határon innen és túl! Az alkotmány kérdése van most előttünk. Alkotmány ez? Nem. A válasz megszületett már, és szerencsére ez mindennél erősebben arra utal, hogy valami mégiscsak minthogyha ébredezne, valami nyiladozna a kétharmados többség tudatában. Ugyanis nem az alkotmány vitája zajlik most, hanem alaptörvény vitája. Tehát az a hosszan, sokszor elmondott alapelv, amivel én is kezdtem az alkotmány koncepciójáról szóló parlamenti vitát, amely szerint “Hungaria est semper libera”, Magyarország örökké szabad, és ez az alapelv kell minden gondolatunkat, minden tettünket vezérelje abban a vitában, amikor számot kell adjunk arról, hogy a történeti felelősségünknek meg tudunk-e felelni, helyre tudjuk-e állítani a történeti jogfolytonosságot, akarjuk-e, bírjuk-e azt az erőt, vállaljuk-e az összes következményét, vagy pedig - mint ahogy Balczó Zoltán zárta szavait - valóban csak egy arannyal befuttatott rézgarast teszünk le a nemzet asztalára - a válasz a jelenleg előttünk fekvő alaptörvény-koncepcióval kapcsolatban egyelőre az, hogy nem sikerült ennek megfelelni. Még mindig nem sikerült megfelelni, bár eggyel továbblépett már a javaslat, amit most itt vizsgálunk, és amely miatt mi a vitában részt veszünk, és amely miatt fontosnak tartjuk, hogy egyáltalán eljusson a nemzet minden tagjához az az üzenet, amit eleink hagytak ránk, a történeti alkotmányból fakadó szükségszerűségek; azok az értékek, amelyeket nemcsak a Jobbik képvisel, hanem a magyar nemzet számos tagja, rengeteg civil szervezet, rengeteg mozgalom. Valóságos népmozgalom indult az utóbbi időben, erősödött föl annak hatására, hogy elindult az alaptörvény vitája itt az Országházban.
Ígéretet kaptunk arra, hogy hétfőn majd a miniszterelnök úr a Ház elé bocsátja azokat a módosító javaslatokat, amelyeket a visszaérkezett kérdőívek alapján letesz a Ház elé. Ha ezek a kérdőívek, ennek a feldolgozása az átláthatóság és a megbízhatóság elvén nyugszik, akkor azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy nagyon nagy esélye van annak, hogy ott igenis viszont fogja látni, és viszont fogja látni ezáltal az Országgyűlés és az egész nemzet azt, hogy emberek százezrei törnek lándzsát most amellett, hogy a Szent Korona értékrendje szerinti alkotmány helyreállítására van most szükség, és nem egy olyan alkotmányra, egy olyan építményre, amely nem tekinti elementáris kötelezettségének azt, hogy szembenézzen a 67 év megszakított jogfolytonosságával.
Mert miről van szó? Balczó Zoltán képviselőtársunk utalt arra, hogy az előterjesztés megörökítené az igennel szavazó képviselők neveit. Azonban nem tudom, hogy mindenki, aki aláírta az előterjesztők közül, elolvasta-e azt a rendelkezést, amely nem sokkal a neveik fölött található. Ez pedig nem más, mint az a rendelkezés, amely az alaptörvény zárórendelkezése, és ennek is a (2) bekezdéséről van szó, ahol nem kevesebb szerepel, mintsem az, hogy az alaptörvényt az Országgyűlés a ’49. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és a 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el. Azaz, ahelyett, hogy teljes körű és végérvényes szakítást hajtanánk végre és hajtanának végre azok, akik most az alaptörvény mellett érvelnek, ehelyett a talapzatát, ennek az alaptörvénynek a talapzatát igenis ennek a sztálinista gyökerű és a paktumok által meghatározott liberális szellemiségű alkotmánynak a törvénybe iktatása mellett hajtják végre. Ez a kiindulópont folytatódik és csúcsosodik ki abban a módszerválasztásban, amelyet most megpróbáltak a nemzeti hitvallás formájában elénk tenni.
Itt azért mindenképpen álljunk meg egy szóra, mielőtt a nemzeti hitvallás első sorát idézem: “Isten, áldd meg a magyart!” Ez Himnuszunk első mondata, és ennek szellemében ténykedtek, tettek, harcoltak őseink rengeteget annak érdekében, hogy megmaradjunk. Azonban a tettek és a szavak sokszor távol állnak egymástól. Erre sajnos egy közelmúltbeli szomorú példa is példát ad. Március 15-én derék magyar emberek a Hősök terén “Isten, áldd meg a magyart!”, a Himnusz éneklése közben szenvedtek el olyan rendőri támadást, gyülekezési jogukat gyakorolva, amely példátlan módon, sajnálatos módon az előző nyolc év időszakának folytatásaként is értékelhető. Nagyon remélem, hogy a tettek és a szavak ebben a megszövegezésben nem úgy fognak folytatódni, ahogy azt március 15-én tapasztalták ezek a magyar emberek, akiket meghurcoltak a Himnusz éneklése közben.
Nemzeti jelképeink védelmét tehát nemcsak ezekben a magasztosnak szánt előbeszédekben kell megörökíteni, és a történeti jogfolytonosság helyreállítását nemcsak ebben a megfogalmazásban kell elénk terjeszteni, mely szerint nem ismerjük el a ’49. évi kommunista alkotmány jogfolytonosságát, hanem igenis, meg kell alkotni azt az alaptörvényt, amely előírja, kimondja, hogy a magyar állam a történeti jogfolytonosságot elismeri az 1944. március 19-én, 67 éve megszakított magyar állammal. És egyben nem itt kell kimondani, hanem normaszöveg szintjén kell kimondani azt, hogy egy olyan sarkalatos törvényt kell alkotni, amely a 67 év számvetését teljeskörűen, visszavonhatatlanul elvégzi, elvégzi a nemzeti érdekek érvényesítése mentén.
Nyilvánvaló, hogy azóta az életviszonyok rengeteg kényszerhelyzetet eredményeztek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a törvénytelenül elvont termőföldekből, a kommunisták által elbitorolt vagyonból már közel egy Jász-Nagykun-Szolnok megyényi területet már kivontak a művelés alól. Kényszerhelyzetek is meghatározzák a jelen igazságtételi szükségletét, azonban ez nem menthet fel minket attól, hogy az igazságtétel és a jog-helyreállítás kötelező feladatával ne nézzünk szembe. És ez a szembenézés sajnálatos módon ebből az alaptörvényből teljes következményrendszerével hiányzik.
Hiányzik a szembenézés azzal is, hogy az elmúlt húsz év vagyonvesztése, igazságtalan viszonyainak alakítása... - amelynek során azok az emberek, akik a kommunista rendszer meghurcoltjai, vesztesei voltak, ismét vesztesek lettek, mert egy olyan kárpótlási törvény adott nekik alamizsnát, amelynek kijátszottjai vesztesekké váltak, hiszen nem tudtak élni, nem élhettek azokkal a lehetőségekkel, amelyek az igazi tulajdonos számára vagy a meghurcolt számára adott jóvátétellel helyreállított, jogaiban megvédett ember méltóságát adják. Ezért ezt az elmúlt húsz évbéli vagyonvesztést, ha nem próbálja meg és nem teszi meg a mostani alaptörvény, hogy helyreállítsa és felülvizsgálatot rendeljen el az elmúlt húsz év törvénytelen vagyonszerzéseire, akkor nem vet számot azzal a történelmi kötelezettségével, amely megkerülhetetlen módon ott liheg mindenkinek a válla mögött.
És ha ezzel nem fognak elszámolni, ezzel nem fognak tudni semmilyen körülmények között elszámolni azokkal, akik ezt várják, mert az igazságtétel, az elszámoltatás és a vagyonvisszaszerzés, az elrablott nemzeti vagyon visszaszerzésének a megkerülhetetlen kötelezettsége az első számú kötelezettség. És nem lehet ezt nemzeti hitvallásnak szánt olyan magasztos mondatok mögé bújtatni vagy elrejteni, amely szándékaiban mutat közeledést, szándékaiban mintha mégis meglenne az akarat, hogy előrelépjenek, azonban nem teszik meg azt a lépést, fél lépéseket tesznek, és ez a történelem ítélőszéke előtt igenis egyértelműen azt fogja üzenni, hogy nem merték megtenni, amit mindannyiuktól elvárnak. A felhatalmazás, igen, Vona Gábor szavaiból egyértelműen kitűnt, és ebben nem lehet vitatni, hogy programok szintjén a Jobbik Magyarországért Mozgalom volt az, amely nem a saját eszmeköréből fakadóan kizárólagosan, hanem felismerve azt, hogy a magyar társadalomnak egy elementáris igénye a nemzeti örökségünkkel való következetes azonosulás, és ennek nyomán tűzte zászlajára a történeti jogfolytonosság helyreállítását és a Szent Korona értékrendjének érvényre juttatását.
Most nézzük meg, hogy igazából az elénk tett javaslat vajon kikényszeríthető erővel képes-e mindarra az ígéretre, amelyet itt az előterjesztés során akár az expozéban, akár pedig Lázár János szavaiban hallottunk. Megvalósítja-e az osztott, korlátozott, ellenőrzött hatalmat? Biztosítja-e egy olyan garanciarendszerben való működését az államnak, ahol nem működtethető az a gyakorlat, amelyet most látunk kibontakozni? Mégpedig azt, hogy egy választáson elért eredményből fakadó felhatalmazást úgy tekint a kormánytöbbség, hogy az számára teljes körű és minden korláttól mentes felülírását lehetővé teszi a történeti alkotmányos hagyományainknak és ebből fakadó normáinknak, amelyeket bizony nem helyeztek hatályon kívül, hanem csupán a legitimitás szférájában működik, de a legalitás szférájában azóta hozott jogszabályok semmilyen módon nem teszik megkerülhetővé azt, hogy igenis, a történeti jogfolytonosságot helyreállítsuk.
(11.50)
Nézzük meg, hogy ezek a szabályok, ezek az államra vonatkozó szabályok, amelyeket elénk tettek, vajon alkalmassá teszik-e ezt a javaslatot arra, hogy azt mondhassuk el róla, hogy nem egy centrális, egy központosított hatalom irányába tartanak. Igenis a Szent Korona jelképezi, képviseli és testesíti meg a nemzet egységét és a nemzeti szuverenitást, és minden hatalom forrása. Ebből fakadóan olyan rendszer, amelyben a kontroll, az ellenőrzés lehetősége kizárt, amely nélkülözi a felsőház intézményét, amely történeti hagyományunk, az alkotmányunk legfontosabb ellenőrző és kontrolláló intézménye, hiányzik. Hiányzik az a lehetőség, amelyet az Alkotmánybíróság kontrollja révén bárki igénybe vehet akkor, amikor úgy tapasztalja, hogy olyan jogszabályt alkottak, amely ellentétes, sérti a történeti alkotmányunk alapelveit. Ez a lehetőség most nagyon drasztikusan leszűkül. Az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségéről már Balczó Zoltán beszélt, hogy hogyan és miképpen vonták meg ezt a jogot azoktól, akik pedig nyilván bíztak abban, hogy nem a jogkorlátozás, hanem a jogkiterjesztés időszaka következhet el.
Az Országgyűlés feloszlathatóságának a lehetősége, az ellenállás jogának kikényszeríthető érvényesítése hiányzik ebből az alaptörvényből. Hiányzik! 2006 őszén drasztikus és véres példáját láttuk annak, hogy ha egy hatalom teljes mértékben kívül helyezi magát a népakarattól, a nemzet törekvéseitől, akkor igenis kell olyan eszközöket biztosítani számára, hogy ez a hatalom elkergethető legyen, mint ahogy a jelenlegi miniszterelnök úr fogalmazott akkor az ellenzék vezetőiként, hogy el kell kergetni azt a hatalmat, amely nem képes arra, hogy beteljesítse a nemzet akaratát. Ez a feloszlatási lehetőség ilyen extrém helyzetben azonban hiányzik. Hiányzik az államfő közvetlen megválaszthatóságának lehetősége, hiányzik azon jogkörök biztosítása számára, amely lehetővé tenné, hogy valódi ellensúlya legyen és nemcsak személyében - ugye személyében a mostani formában nyilván nem ellensúlya a mostani köztársasági elnök a jelenlegi kormányzatnak, azonban intézményesen kell megteremteni ennek a lehetőségét, és ez sajnálatos módon hiányzik.
Az alapvető jogok körében drámai módon látunk egy olyan rendelkezést hiányozni, amely garanciáját jelentheti annak, hogy ne csak törekvések, óhajok, ígéretek legyenek egy alaptörvényben arról, hogy az emberhez méltó élet, az alapvető jogok és szabadságok biztosíttassanak, ugyanis hiányzik az a fordulat, hogy az állam nemcsak védi, hanem biztosítja az alapvető jogok érvényesülését. Ezek az alapvető jogok azonban akkor mit sem érnek, ha az állam nem teszi hozzá az intézményes garanciáit.
Éppen ezért hosszú még az a listája - a képviselőtársaim el fogják mondani a vitában - annak, hogy miért nem alkalmas ez az alaptörvény-előterjesztés arra a jelenlegi formájában, hogy beteljesítse azt a történeti kötelezettséget, amit a Szent Korona értékrendjének helyreállítása és a történeti jogfolytonosság biztosítása jelent. Én csak annyit tudok kérni önöktől, a kormánytöbbség tagjaitól, hogy legyenek nyitottak ezekre a módosító javaslatokra, és támogassák azokat a módosító javaslatokat, amelyekkel végül is ezt az alaptörvényt a történeti követelménynek megfelelően, a nemzet óhajának megfelelően méltó formában tudjuk a nemzet felemelkedése érdekében megtenni, hiszen mi ugyanúgy valljuk sok honfitársunkkal együtt a Hiszekegy szavait (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amely igazi és valóban foglalata annak, amit mindannyian érzünk: “Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, / hiszek egy isteni örök igazságban, / hiszek Magyarország feltámadásában”. (Taps a Jobbik soraiban. - Wittner Mária tapsol.)
