DR. KÁLLAI ERNŐ
DR. KÁLLAI ERNŐ
DR. KÁLLAI ERNŐ, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azért kívánok élni felszólalási jogommal, mert az elfogadás előtt álló új alaptörvény döntő hatással lesz Magyarország kisebbség- és nemzetpolitikájára. Annál is inkább indokolt most megszólalnom, mert a beterjesztett tervezet, ha ebben a formában fogadják el, a jövőben nem tenné lehetővé, hogy a kifejezetten a kisebbségi jogok védelmére választott ombudsman állhasson ki a nyilvánosság elé a kisebbségek szószólójaként az Országgyűlés plénumán. Mostani felszólalásom is e szerepkörömhöz kapcsolódik, az országos kisebbségi önkormányzatok egyeztetett álláspontját kívánom az Országgyűlés felé közvetíteni.
A nemzetiségi közösségek megdöbbenéssel tapasztalták, hogy az alaptörvény jelen változata jelentős visszalépést eredményez a kisebbségi jogok terén, és az elmúlt két évtized kisebbségpolitikai eredményeinek szisztematikus lebontásához vezet. Az elmúlt hetekben a kormány, valamint a jogalkotás előkészítésében közreműködő nemzeti konzultációs tanács egyértelműen kinyilvánították, hogy példaszerű szabályozást kívánnak a kisebbségi jogok tekintetében. Az Országgyűlés által tárgyalt T/2627. számú törvényjavaslat azonban nem felel meg ennek a célkitűzésnek, ezért az országos önkormányzatok, illetve szakmai érvek alapján magam is annak módosítását tartjuk szükségesnek.
Az országos kisebbségi önkormányzatok vezetői kidolgozták az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslataikat. Az elkészült normaszöveg-tervezetet alapfeltételnek tekintik ahhoz, hogy támogatni tudják az alkotmányozás folyamatát. Ezeket a javaslatokat március 18-án átadták a közigazgatási és igazságügyi miniszternek, valamint az országos önkormányzati elnökök felhatalmazását bírva a mai napon eljuttattam az Országgyűlés alkotmányügyi, valamint az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságához.
A kisebbségi közösségek alapvető elvárása, hogy az új alaptörvény biztosítsa a kisebbségi jogok, így különösen a kulturális autonómia, a kisebbségi közoktatás, a hatékony önkormányzati önigazgatás, a jogaik védelmét ellátó országgyűlési különbiztosi intézmény megőrzését és fejlesztését. A kisebbségi közösségek azt kérik, hogy az alaptörvény bevezető része, a Nemzeti hitvallás utaljon a Magyarországon élő nemzetiségekre, közös történelmükre, a magyar kultúrát is gazdagító értékeire, hagyományaikra, nyelvükre. Az országos kisebbségi önkormányzatok egyik legfontosabb elvárása, hogy az alaptörvény a magyar nyelv, valamint a siketek és a némák jelnyelvének védelme mellett a nemzetiségi nyelvek fennmaradásához szükséges feltételek biztosítását is állami kötelezettségként fogalmazza meg. Ez a szabályozás áll összhangban a regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának, illetve az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének rendelkezéseivel.
Az alaptörvény szövegébe be kell építeni a kisebbségek közéletben való kollektív részvételi jogát. A közösség tagjaként gyakorolható nemzetiségi jogokat azért indokolt külön is említeni, mert az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ezek jelentik a kisebbségi képviseleti rendszer egyik alkotmányos alapját.
Egyértelmű szabályozás szükséges a kisebbségi országgyűlési képviselet ügyében. Annak ellenére, hogy az újonnan megalakult Országgyűlés a múlt évben ennek érdekében módosította az alkotmányt, ez már nem jelenik meg az új alaptörvény tervezetében. Ehelyett mindössze az Országgyűlés munkájában való részvételről szól, ami biztosan nem jelent szavazati joggal járó tényleges képviseletet, sőt még a plenáris üléseken való tanácskozási jogot sem foglalja garantáltan magában. A kisebbségi közösségek egyöntetűen kérik a tényleges országgyűlési képviselet választójogi kedvezménnyel történő megvalósítását.
Kifogásolható az is, hogy a kisebbségi törvény a jövőben nem lenne sarkalatos kétharmados törvény. A kétharmados szavazatarány megőrzése azért is szükséges, mert ezzel garantálható az, hogy a kisebbségi jogi kérdések szabályozása továbbra is széles körű parlamenti egyetértésen alapuljon.
Áttérve a különbiztosi rendszerre, hangsúlyoznom kell, hogy az alkotmány-előkészítő bizottság hónapokon át tartó egyeztetéseket követően a jelenlegi független, önálló feladatkörrel rendelkező országgyűlési biztosok intézményének fenntartására tett javaslatot. Ezzel szemben az alaptörvény előterjesztett tervezete nem ezt a modellt követi, hanem egyetlen ombudsmant szeretne a jövőben.
Az eddigi egyeztetések során többnyire azok az országgyűlési biztosok nyilvánítottak véleményt, akik az eddigi egyensúlyi helyzet saját javukra való megváltoztatásában érdekeltek. Az önök frakcióvezetője is furcsa módon csak az egyik hivatalban lévő biztossal kívánt találkozni, egyeztetni a kérdésről.
Az elmúlt hónapokban következetesen tartottam magam ahhoz, hogy az eddig elvégzett munkámat nem nekem kell értékelnem, hanem erre az éves beszámoló kapcsán az Országgyűlésnek van lehetősége, ám miután a tevékenységemről szóló beszámolókat immár harmadik éve nem tárgyalja a parlament, most mégis arra kényszerülök, hogy a másfél évtizede hatékonyan működő intézmény védelmében megfogalmazzak néhány szakmai érvet.
A kisebbségi törvény elfogadásakor a kisebbségvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezetek egyöntetűen üdvözölték a kisebbségi ombudsmani intézmény bevezetését. Ezt követendő példának állították minden olyan többnemzetiségű ország elé, amelyek a kisebbségi jogokat nem csupán formális kérdésnek tekintik. Magyarország mind ez ideig büszke volt arra, hogy egy olyan megoldást talált, amely valóban intézményes garanciát jelent a kisebbségi jogok gyakorlati érvényesítéséhez, és ennek átvételét javasolta a környező államok számára is. Nem túlzás tehát azt feltételezni, hogy mintaadó jellege miatt a határon túli magyarság szempontjából sem közömbös az intézmény léte, státusa.
A kisebbségi ombudsmani hivatal eddigi működésének objektív megítélése érdekében csak néhány tényt kívánok említeni. Az intézményt mindig is sajátos kettősség jellemezte, a hagyományos nemzetiségi jogok védelme mellett másik alapvető feladata a romaközösséggel szembeni faji, etnikai diszkrimináció elleni fellépés. A kisebbségi ombudsman iránt a kezdetektől fogva töretlen a kisebbségi közösségek bizalma. Ezt az is kifejezi, hogy ügyszámunk folyamatosan növekszik, az elmúlt években megduplázódott, immár jóval meghaladja az évi ezres számot. Ez az ombudsmanokhoz egy évben érkezett összes panaszt alapul véve nagyobb arányt jelent, mint ami a kisebbségi lakosság számarányából következne. Ez egyúttal a kisebbségi jogi jellegű jogsértések és visszásságok gyakoriságának egyik fő mutatója is.
A mindenkori kisebbségi biztosok hozzájárultak ahhoz, hogy a helyi és országos szinten jelentkező indulatokat jogi mederbe terelve és az adott esetre szabott megoldásokat megfogalmazva mindmáig elkerülhető volt az etnikai konfliktusok kirobbanása és szétterjedése; szószólója volt azoknak az embereknek, akik a társadalom peremére kerülve jogaik védelmére más úton képtelenek voltak.
A különbiztosi rendszer fenntartása mellett szól, hogy az ügyfélkör jogilag jól behatárolható, és a panaszosok számára sem jelent a gyakorlatban nehézséget az, hogy mely ügyekben mely országgyűlési biztoshoz fordulhatnak segítségért. Jól mutatja ezt a kisebbségi biztoshoz érkezett és hatáskör hiányában egy másik ombudsmanhoz áttett panaszügyek elenyésző száma, ez ugyanis nem haladja meg az összes ügy mintegy fél százalékát. Az ügyfelek tehát tisztában vannak azzal, hogy milyen panaszaikkal melyik ombudsmanhoz fordulhatnak.
A kisebbségi biztoshoz érkező beadványok többsége egyéni panasz, amelyek kapcsán a tényleges vizsgálaton túl nagy hangsúlyt kap a személyesség, az ügyfelekre való odafigyelés. Munkatársaim naponta körülbelül 30 telefonhívást fogadnak, gyakran olyan szegény sorsú, a társadalmi előítéletektől sújtott emberektől, akik tőlünk várnak segítséget, tanácsot. A munkateher értékelésekor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a hivatalon belül a kisebbségi ombudsman rendelkezik a legkisebb személyi állománnyal, az ügyintézők száma 15 fő, szemben azzal, hogy az általános hatáskörű biztos több mint 40 munkatársat foglalkoztat.
Az intézmény az elmúlt másfél évtizedben mindent megtett annak érdekében, hogy a politikai döntéshozók reális képet kaphassanak arról, hogy a gyakorlatban hogyan érvényesülnek a nemzetiségi jogok, milyen irányba indokolt azok továbbfejlesztése. Ennek érdekében hiánypótló jellegű vizsgálati jelentések készültek a kisebbségi oktatás és nevelés, a kulturális jogok, a média, a választójog, az önkormányzatiság, az etnikai adatok kezelése területén.
(13.00)
Tevékenységünk hozzájárult ahhoz is, hogy a sokszor ellentmondásos és kaotikus kisebbségi joganyagot egyáltalán alkalmazni tudták az állami és az önkormányzati szervek. Ezeket a tényeket azért tartottam fontosnak hangsúlyozni, mert az alaptörvény tervezetének kidolgozója ezekről láthatólag nem vett tudomást, ezzel szemben olyan érveket hozott fel az intézmény átszervezésére a kisebbségi ombudsmani tisztség megszüntetése mellett, amelyeknek nincs valós szakmai indokoltságuk. Nem helytálló így az egységes országgyűlési biztosi rendszer mellett azon érv sem, hogy egyszemélyes intézmény hatékonyabb feladatellátást tesz lehetővé. A minőség biztosítékát a speciális szakértelem, az adott jogterület iránti elkötelezettség, az ügyfélközpontú eljárásrend, valamint a végrehajtó hatalomtól való függetlenség adja.
Gyakorlati példákkal is igazolható, hogy az alapjogok egyes védelme esetén a gyengébb érdekérvényesítési képességgel rendelkező kisebbségi csoportok jogvédelme háttérbe szorul. Így például Romániában, ahol az országgyűlési biztos egyik helyettese foglalkozik a nemzeti kisebbségi jogokkal, ez a szervezeti struktúra jelentősen megnehezíti a kisebbségi jogokkal kapcsolatos panaszok áttekintését. Ez jól érzékelteti, hogy az éves beszámolókban a nemzetiségek, így az erdélyi és a csángó magyarság panaszügyeit elkülönítve nem is ismertetik. Az az érv sem helytálló, amely szerint Európában kizárólag az egy ombudsmanra épülő szabályozás lenne a jellemző.
Európában megközelíti a tízet azon országok száma, ahol jelenleg is kettő vagy annál több önálló hatáskörrel rendelkező biztos tevékenykedik. A feladatmegosztás és a függetlenség minden esetben a jogalkotó adott jogterületre irányuló kiemelt figyelmét jelzi, és az érintett alapjog intenzívebb védelmét jelenti. Ezt elismerve építették be 1989-ben az alkotmányba a kisebbségek védelmét, majd 2007-ben megerősítették a különbiztosi struktúrát, mindkét esetben teljes konszenzussal. A különbiztosok szaktudása és a vizsgálatokból adódó gyakorlati tapasztalata elengedhetetlen a felmerülő problémák megoldásához. Az ombudsman személyes intézmény, a tisztség betöltője a saját személyiségét viszi bele a munkájába. Három egyenrangú biztos háromszor akkora médiaérdeklődést tud felkelteni, mint az egyetlen főbiztos. Fontos továbbá, hogy ebben az esetben a jogvédelmet több egyenrangú szakértő végzi, ami egyenletesebb munkamegosztást eredményez, mintha minden feladatkör egyetlen személyre hárulna.
Az alkotmányjavaslatban olvasható megoldás a különbiztosok megszüntetése, illetve lefokozása helyettessé a kisebbségi kérdések súlytalanná válását eredményezné. A nemzetiségi jogok kiemelt védelme megszűnne, elveszne a más szemléletmódot igénylő mintegy 60 különféle alapjog között. Az alkotmánytervezet alapján nem egyértelmű még az sem, hogy az alapvető jogok biztosa köteles volna-e olyan helyettest kinevezni, aki kizárólagosan a kisebbségi jogi visszásságokat orvosolja, ám még ha élne is ezzel a lehetőséggel, valójában ez a személy csak elnevezésében lenne helyettes, legfeljebb döntés-előkészítést végezne, hiszen minden jogkört az alapvető jogok biztosa gyakorolna. A különbiztosi rendszer egyik nagy előnye éppen abban rejlik, hogy az adott alkotmányos területen kiemelkedő elméleti vagy gyakorlati szakértelemmel rendelkező ombudsman maga dönthet arról, hogy az egyedi ügyek mellett milyen területeken kíván átfogó vizsgálatot folytatni. Ez pedig azért fontos jogosítvány, mert az elmúlt másfél évtizedben a kisebbségi biztos megállapításai, javaslatai alapozták meg a kisebbségi jog és az antidiszkriminációs jog fejlesztésének az irányát.
A nemzetiségi kulturális, nyelvi és képviseleti jogok csorbítása, valamint a különbiztos önálló hatáskörének megvonása a jogvédelem hatékonyságának csökkentése mellett rossz üzenetet közvetítene a lakosság mintegy 10 százalékát adó kisebbségi állampolgárok felé, illetőleg megkérdőjelezné a magyarországi nemzetiségpolitika céljait, különösen az EU soros elnökségi posztját betöltő Magyarország hitelessége csorbulna az európai romastratégia vitájában.
A fentieket összegezve azt kérem, hogy az Országgyűlés az országos kisebbségi önkormányzatok álláspontjával összhangban módosítsa az alaptörvényben a nemzetiségi jogokat, és fogalmazza meg az érvényesülésükhöz szükséges intézményi garanciákat is. Ne felejtsék el a régiek igazságát: ne arra figyeljenek, hogy mit mond a többség, hanem arra az egyre, aki érti az igazságot, és még inkább arra, mit mond az igazság. Mindannyiunknak számot kell adnunk a történelem előtt tetteinkről, lehetőség szerint úgy, hogy ne kelljen még az unokáink előtt is pironkodnunk.
Nekem tiszta a lelkiismeretem, biztos vagyok benne, hogy önök is ennek a figyelembevételével fognak dönteni.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
