DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bő száz évvel ezelőtt, amikor ezt az épületet építették, és amikor a képviselőházi ülésterem díszítéséről gondolkoztak, akkor két olyan freskó mellett döntöttek, amelyről úgy gondolták, hogy az akkori alkotmányosság két alappillérét jelentik.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az egyik (A jobb oldalon látható freskóra mutat.) 1848 júliusának egyik napját örökíti meg, amikor megnyílik az első magyar népképviseleti országgyűlés. A másik pedig (A bal oldalon látható freskóra mutat.) 1867 júniusának egyik napját, amikor Ferenc Józsefet magyar királlyá koronázzák; tegyük hozzá, hogy osztrák császárrá soha nem koronázták.
Két olyan pillérről van szó a magyar alkotmányosságban, amelynek a konkrét naphoz kötődő jelentése talán már elhomályosodott, hiszen miközben az első népképviseleti országgyűlés emlékét még úgy-ahogy őrizzük, Ferenc József megkoronázását már inkább csak a történészek tartják számon, mégis ennek a két freskónak a jelentése nem véletlen, és mind a mai napig kötelező.
Az első a parlamentarizmus, a magyar alkotmányosságnak egy olyan, több évszázados hagyománya, amely Magyarországot, a magyar nemzetet Európa nemzetei sorában is az elsők közé emelte a parlamentáris hagyományok tiszteletben tartásával. A rendi gyűlések, a rendi országgyűlések, a nemesség és a király együttműködése az ország kormányzásánál az adott kor viszonyait és fogalmait figyelembe véve Magyarországot az egyik legfejlettebb politikai rendszerű országává tette Európának.
Ferenc József megkoronázása a legitim főhatalom, illetve a főhatalom legitimitásának és a legitimitás elismerésének a tétele, amely a konkrét politikai szituációtól elvonatkoztatva, noha az is egy érdekes kultúrtörténeti kirándulás lenne, hiszen az egyik személy, aki a koronát Ferenc József fejére helyezi a freskó tanúsága szerint, egy halálraítélt személy, gróf Andrássy Gyula, mégis azt mondhatjuk, hogy a főhatalom legitimitása a parlamentarizmus, és a legitim államfő, a végrehajtó hatalom és a törvényhozó hatalom együttmunkálkodása a magyar alkotmányosságnak az a tradíciója, amelyet akkor az Országház építői fontosnak tartottak, és amely üzenet ma is itt, az alkotmány megalkotása során, az alkotmányozási folyamat során számunkra fontos szempont kell hogy legyen.
Ezeket a bevezető megjegyzéseket azért tartottam szükségesnek, mert a történeti alkotmány mint kérdés állandóan itt van az alkotmányozás során, felmerül. Gaudi-Nagy képviselőtársam is említette az 1949. évi XX. törvényt, a történeti alkotmány és a most születő alkotmány - illetve alaptörvény, hogy pontosabban fogalmazzunk - egymáshoz való viszonyát, és az a kérdés, hogy a most megalkotandó alaptörvényt hol tudjuk elhelyezni a magyar közjogi történelemben.
És miközben megértem azokat az érveket, sőt azt is mondanám, hogy szimpatizálok azokkal az érvekkel, amelyek a történeti alkotmány mellett érvelnek, amelyek azt mondják, hogy hozzuk vissza a történeti alkotmányt, hiszen a preambulum maga is megemlékezik a történeti alkotmányról, az alaptörvény maga is a történeti alkotmány vívmányait hívja segítségül a jogalkotó szándékának értelmezésénél, a magyar jogrend értelmezésénél, azt kell mondanom, hogy az 1949. évi XX. törvény olyan helyrehozhatatlan károsodást okozott a magyar közjogi hagyományban, amely egész egyszerűen nem reparálható azáltal, hogy hatályon kívül helyezzük a ’49. évi XX. törvényt. Ugyanis azáltal nem áll helyre a történeti alkotmány.
Túl egyszerű lenne a kérdés, hogyha, ahogyan 1919 után, amikor a Tanácsköztársaság bukása után egész egyszerűen az akkori nemzetgyűlés egy egyszeri törvénnyel helyreállította a jogfolytonosságot 1918 és 1920 között, mintegy átugorva azt a közjogi szakadékot, amelyet előbb az őszirózsás forradalom, később a Tanácsköztársaság ásott mélyre a magyar történelemben, helyre lehetett állítani - de akkor szűk egy évről volt szó, most pedig, akárhogy is nézzük, hat évtizedről van szó.
(13.30)
Hat évtizedről, és azt is tudjuk, hogy az, amit ma országgyűlésnek hívunk, a közjogi hagyományok szerint nem országgyűlés, hanem nemzetgyűlés. Hiszen azt is tudjuk, hogy számos olyan fogalmunk, amellyel ma élünk már, azok nem felelnek meg a történeti hűségnek, mert az az elmúlt hat évtized olyan károsodást okozott a magyar közjogi hagyományokban, hogy fájdalom, in integrum restitutio nem lehetséges.
Lehetséges viszont az a megoldás, amelyet a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslata javasol, illetve megkísérel tenni. Nevezetesen az alkotmányt mint fogalmat visszaállítjuk eredeti jelentésébe, és alkotmányon nemcsak egy pozitív jogi normát értünk, nemcsak egy darab törvényt - erre utal az alaptörvény elnevezés -, hanem az alaptörvényt kiemeljük a törvények sorából, mint ami a legalapvetőbb elveket és legalapvetőbb intézményeket szabályozza, és emellett az alkotmányhoz hozzáértjük azokat a sarkalatos törvényeket, amelyek majd az elkövetkező időszakban meg fognak születni.
Hiszen ha megnézzük a történeti alkotmányt, az is tulajdonképpen törvényes szokások, jogszokások és törvények összessége volt, úgynevezett alaptörvények vagy sarkalatos törvények összessége, plusz még valami - aminek az elmúlt négy évben fájóan éreztük a hiányát -: az alkotmányosság szelleme; az a hit, hogy az alkotmány és az alkotmányosság nemcsak szavak összessége, nemcsak szakaszok, fejezetek és jogi normák összessége, hanem valami ennél több. Valami olyan szellem, nevezhetjük a joguralom szellemének, nevezhetjük a jogállamiságnak, nevezhetjük az alkotmányosságnak, amely konszenzusnak örvend, még ha ki nem is mondjuk, ha egészen pontosan definiálni nem is tudjuk, de ha sérelem éri, akkor pontosan tudjuk, hogy miről van szó. Mint ahogyan 2006 őszén, anélkül, hogy pontosan kellett volna definiálni sokak számára, hogy az alkotmányosságon hol esett csorba, mindannyian tudtuk, Gaudi-Nagy képviselőtársam is, a mi képviselőink is, jobbikos képviselők, teszem vagy feltételezem, hogy a most távol lévő LMP-s képviselők is tudták, hogy hol sérült az alkotmányosság, hogy valahol az alkotmányosságon alapvető seb esett.
Azért van szükség a mi megítélésünk szerint az új alaptörvényre, mert az alkotmányosságnak ezen sérelme - akár a hat évtizedes sérelmet nézzük, akár pedig az elmúlt négy év sérelmeit - mára azt az alkotmányfogalmat és azt az alkotmányosságérzületet reparálhatatlanná tette. Egy új alaptörvényre van szükségünk és új sarkalatos törvényekre van szükségünk, éppen azért, hogy felépüljön az az új alkotmányosság, az az érzület és az ehhez kötődő fogalom, amelyet akár a történeti alkotmány egy korszerűsített változataként is meg lehet élni.
Természetesen maga a felismerés és ennek a gyökere messzire nyúlik vissza. Sokan szóba hozták már, hogy miért nincsenek itt a szocialisták és nincsenek itt az LMP-sek ezen a vitán. Én a szocialistákat gyanítom, hogy miért nincsenek itt. Azért nincsenek itt, hogy ne kelljen szembesülniük 15 évvel ezelőtti mondataikkal. Gál Zoltán, önök is ismerik, nem a demokratikus vénájáról ismert politikus volt, ma már nyugállományú, 1996. május 22-én ő mondta a következőt, csak kultúrtörténeti kuriózumként hadd osszam meg a tisztelt Házzal: “A jelenlegi alkotmány formailag mégiscsak az 1949. évi alkotmánynak a módosítása, és azt hiszem, hogy ezt a fajta folyamatosságot nem vállalhatjuk fel” - mondta Gál Zoltán. Most képzeljék el, hogy ha ő így gondolta, akkor nekünk most ezt hogyan kell gondolnunk... (Derültség.)
Ezért van szükség, én úgy gondolom, az alaptörvényre, és még valamiért. Magyarországon, de talán a világ többi országában is ez a helyzet, az alkotmány nemcsak egy közösség alapdokumentuma, hanem egy olyan normahálózat, egy olyan normaösszesség, amely jogközösséget teremt, és mint jogközösséget teremtő erő, közösséget is teremt. Mi, magyarok, akik ma magyaroknak valljuk magunkat, pontosan tudjuk, hogy miről szól. Hiszen a magyar alkotmány ezer éve elengedhetetlen támasza volt a magyar nemzet létének. Az alkotmány jelentette sok esetben a magyar nemzet fennmaradását. Azok az alkotmányos intézmények, amelyek támaszul szolgáltak a magyar nemzeti tudatnak, a magyar alkotmányosság révén tudtak fennmaradni, akár a megyékre gondolunk, akár más közösségekre, akár a nyelvünkre, akár arra a közjogias szemléletre, amely a magyar politikának ma is az alapját jelenti; a magyar alkotmány tette lehetővé, hogy a magyar nemzet fennmaradjon.
De a magyar alkotmány tette lehetővé a magyar nemzet egy másik csodálatos vonásának kifejlődését is. A magyar nemzet ezer éven át itt, Közép-Európában békésen tudta magába olvasztani különböző nemzetek, nemzetiségek fiait, mindenkit, aki valami közös jó érdekében, a közjó érdekében akart boldogulni. A magyar alkotmányosság mindenkinek védelmet jelentett. Nem véletlen, hogy a reformkor egyik legfontosabb követelése az volt, hogy mindenkit emeljenek be úgymond az alkotmány sáncai mögé. Az alkotmány a politikai közösséget jelentette.
Ilyen értelemben számunkra az alkotmány nem csak egy jogi norma, nem is csak hagyományok összessége, nem is csak sarkalatos törvények összessége: az alkotmány mi vagyunk magunk, mi, a magyar politikai közösség. Ezért sajnálatos, de törvényszerű számomra, hogy nincsen itt a Magyar Szocialista Párt. Akik 2004. december 5-én a határon túli magyarok ellen fordultak, azok most nem érzik magukat a magyar közösség részeként, nem tudják megtalálni a helyüket, és ezért örülök annak, hogy noha nem értünk egyet sok kérdésben, de mi, akik különböző világnézetet vallunk, mi, akik különböző politikai nézetekről is vitatkozunk, de itt vagyunk, és meg tudjuk vitatni ezeket a kérdéseket. Ugyanis mi mindannyian vállaljuk azt, hogy ennek a közösségnek a részesei vagyunk.
Úgy gondolom, hogy ennek a folyamatnak, ami ma már nem az első, de utolsó fázisába ért itt a törvényalkotás során, ezekre a kérdésekre kell választ találnunk, a preambulumban, a konkrét megoldásokban és az alkotmány elfogadása után a sarkalatos törvények megalkotásában. Mert bár nem fogunk mindenben egyetérteni, mint ahogyan az 1848 júliusában az első népképviseleti országgyűlést megnyitók és az 1867 júniusában Ferenc Józsefet megkoronázók közül sem értettek egyet mindenben azok az emberek, akik ott voltak, de egyvalamit sohasem kérdőjeleztek meg: hogy egy közösséghez tartoztak.
Mi, akik ezen az alaptörvényen dolgozunk, egy közösséghez tartozunk. Ez a jövő alaptörvénye, a jövő magyar alkotmánynak a legfontosabb törvénye.
Jó munkát kívánok mindenkinek! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
