NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Mielőtt a következő napokban rátérünk az érdemi tárgyalásra, és én magam is hozzá kívánok majd ehhez szólni, szeretném, mielőtt még teljesen elfajulna a helyzet, némileg ügyrendileg, de inkább politikailag most két percben jelezni azt, hogy méltatlannak tartom, már ami most is kezd kialakulni, hogy a kormány tagjai nem vesznek részt a vitán. Bár az elmúlt héten arról szóltak a hírek - idézek egy címet például az Inforádió honlapjáról -, hogy nem vesznek részt a kormány tagjai az új alkotmány parlamenti vitájában, csak a képviselők fognak, örömmel látom, hogy ennek ellenére Navracsics Tibor miniszter úr - mint a kiírás is mutatta - miniszterként és a bársonyszékből hozzászólt (Dr. Navracsics Tibor: Képviselő vagyok!), viszont nagyon örülnék, ha nem csak a kormány két képviselője ülne itt jelen.
Már csak azért is, mert a Házszabály 43. §-a is kimondja, hogy a kormány tagja vagy a helyettesítésére jogosult személy köteles részt venni az Országgyűlés ülésein, ha a napirenden lévő törvényjavaslat az ő feladatkörét érinti. Ezt rendre úgy értelmezik, hogy egyetlenegy államtitkárnak elég itt lennie. Azt gondolom, hogy úgy kell ezt értelmezni, hogy a kormány tagja, tehát minden tagja, vagy azért van ebben a ciklusban rekordszámú, 36 államtitkár, hogy részt tudjanak venni az ülésen legalább államtitkári szinten.
De hogy összesen két minisztérium képviselője van jelenleg is csak itt, azt gondolom, az méltatlan egy ilyenfajta alkotmányozáshoz, amit önök kívánnak ráerőltetni erre az országra. Nagyon örülök, hogy Ángyán József államtitkár úr itt van, azonban szeretném, ha a Házszabályt úgy értelmeznék, ahogy kellene is szerintem, de minimum - ha a Házszabály nem is érdekli önöket - a helyzet megkívánná, hogy a következő napokban ne úgy vegyenek részt, ahogy Répássy államtitkár úr egyszer a karzaton, vagy olykor már a büfében is azt mondja, hogy ő itt tartózkodik tulajdonképpen a parlament épületében. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.)
Volt arra példa, hogy egyetlenegy államtitkár sem vett részt a vitában, ezt szeretném megelőzni a következő napokban, és ezt szolgálta most a hozzászólásom, hogy méltóképpen folytathassuk le ezt a javaslatot. Mi azért jöttünk be a többi ellenzéki párttal szemben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nemzeti ellenzékként, hogy részt vegyünk ebben a vitában. Biztosítsák a körülményeket!
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem