DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF
DR. ÁNGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! A helyzetértékelésben, sőt azt hiszem, a folyamat leírásában is sok tekintetben egyetértünk, de azért engedje meg, hogy némiképp árnyaljam a sommás ítéletét. Tény az, és a probléma gyökere valóban ott tapintható ki, hogy a rendszerváltást követően, a ’90-es évek elején, közepén a korábbi tizenkét cukorgyárunk mindegyikét külföldi tőkeérdekeltségek szerezték meg; hadd tegyem hozzá, hogy a szereplők, akik annak idején ehhez asszisztáltak, ezenközben jelentős magánvagyonra tettek szert. Ez is jellemző a rendszerváltásra, hogy bizonyos körök az ország kiárusításának hasznát magánvagyonuk gyarapítására használták fel. Most is itt vannak persze köztünk azok az emberek, akik cégbirodalommal rendelkeznek ennek hatására, miközben a magyarság kiszolgáltatottá vált. A külföldi cégek e közül a tizenkét gyár közül hetet egy-két éven belül eladtak, nyilvánvaló volt a piacvásárlási szándék, tehát szó sem volt itt arról, hogy munkahelyteremtés, és majd innen fogjuk ellátni Európát cukorral, hanem az anyacégeik anyaországai piacait vásárolták tulajdonképpen meg Kelet-Európában. A privatizátorok, mondom még egyszer, ezenközben ezen a folyamaton jelentős magánvagyonra tettek szert.
A második lépés ebben a folyamatban az EU úgynevezett cukorreformja, ami megítélésem szerint valóban elhibázott volt az Európai Közösség részéről is. Ennek eredménye az lett, hogy egy olyan kvótarendszert alakítottak ki, amelynek következtében mára Európa egésze importra szorul cukorból, de ezen belül, hadd tegyem hozzá - és itt azért a hangsúlyokat egy picit máshova tenném -, nem volt kötelező ilyen mértékben részt venni ebben a folyamatban.
Hadd mondjak erre példákat! Franciaország a régi tagországok közül a termelési kvótáinak a 16 százalékát áldozta be a cukorreform oltárán, Németország a 20 százalékát, Lengyelország 20 százalékot, Csehország - hogy mondjak új csatlakozót is - a 21 százalékát, és a 80 százalékát megőrizte a korábbi kapacitásainak. Magyarország, a Gyurcsány-kormány, kérem szépen, közel 75 százalékát, háromnegyedét szinte önként felajánlotta az Európai Közösségnek, miközben ellenzékből folyamatosan figyelmeztettük őket arra, hogy ennek katasztrofális következményei lesznek, mert a 400 ezer tonnás akkori kapacitásunkból 300 ezer tonna kell a saját szükségletünk ellátására, és 100 ezer tonnát még tudtunk exportálni is. Ehhez képest hagytak 105 ezer tonna kapacitást. Ennél többet nem termelhet ma Magyarország. Ez a hazaárulás, valóban hazaárulás, mert nem volt kötelező részt venni ilyen mértékben az Európai Közösségben. Erre mondtuk mindig is azt, hogy az Európai Közösség használható is a nemzeti érdekek védelmére vagy fejlesztésre, de ugyanakkor ki lehet az országot árusítani ebben a rendszerben.
Ha nem egy patrióta gazdaságpolitika van, más nem fogja a mi érdekeinket megvédeni az Európai Közösségben, csak mi magunk. Azt hiszem, hogy erre adott felhatalmazást az ország, amikor azt mondta, hogy váltani kell, ezt a fajta rabló társaságot el kell innen zavarni, mert ennek katasztrófa lesz a következménye. A cukorkvóta-eladásnak az lett a következménye - hogy folytassam a sort -, hogy természetesen a külföldi érdekeltségek további gyárakat értékesítettek, pontosabban számoltak fel, mert az Európai Közösség meg támogatást adott ahhoz, hogy felszámolják. Így tűnt el 2006-ban Kaba, 2007-ben Szolnok, 2008-ban Petőháza és Szerencs, egyetlenegy cukorgyárunk maradt, az se magyar kézben.
Azt hiszem, hogy nem kell itt tulajdonképpen nagyon magyarázni, hogy mi is történt, és kik a felelősök ebben a folyamatban, azt hiszem, világosan mutatja az a néhány adat is, hogy mi történt itt Magyarországon. Ez tulajdonképpen az állatorvosi lova annak a helyzetnek, ami Magyarországon a mezőgazdasággal és a vidékkel, az élelmiszer-gazdasággal kapcsolatban történt, és a kiszolgáltatottságunkhoz vezetett, azon a Magyarországon, ahol a cukorrépa-termesztésnek több évszázados hagyománya volt. Én tanítom az egyetemen, hogy a klasszikus vetésforgó úgy kezdődik, hogy cukorrépa, tavaszi árpa, vöröshere és őszi búza. Nekünk évszázados hagyományaink, kiváló ökölógiai adottságaink vannak, szóval, nem lehet más a politikánk, mint vissza kell szereznünk e tekintetben az önrendelkezésünket, vissza kell építenünk tulajdonképpen azokat a kapacitásokat, amelyeket az előző szocialista-szabad demokrata kurzus kiárusított (Babák Mihály: Tudjuk, hogy kik a felelősök.), és teljesen kiszolgáltatta ezt az országot. Ezen a platformon, azt hiszem, hogy egyet fogunk érteni, és ebbe az irányba fogunk az Európai Unióban is továbbmenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
