BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA
BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt két évtized alatt a foglalkoztatás a figyelem középpontjába került, ugyanis már nem természetes, hogy mindenkinek van munkája, egyre szűkülnek a munkavállalói jogok, a munkahely és a munkavégzés biztonsága, mára gyakorlatilag rabszolga-foglalkoztatás folyik egyes területeken, miközben élesen különvált, egymás ellen fordult az állami szféra és a versenyszféra foglalkoztatotti rétege, s a tendencia sajnos egyre romlik. Ezért ma kiemelt jelentősége van a foglalkoztatás és munkaügy területének mind a törvénykezés, mind a társadalom szempontjából, és komoly szemléletváltásra lenne szükség. Ezt reméltük az új alkotmánytervezettől, de csalódnunk kellett.
Persze, vannak benne előremutató dolgok is, ilyen például a preambulumban megfogalmazott értékteremtő munka és a vállalkozás szabadsága, valamint a 16. cikk (3) bekezdése, miszerint minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez. Azt be kell látni, ez a bekezdés sokkal konkrétabban fogalmazza meg a munkavállalók munkavédelemhez és egészséges környezethez való jogát, mint a korábbi alkotmány, és megfelel az Unió alapjogi chartájának is. Magyarország egyébként az első ország, amely új alkotmányt készít, és ennek elsődleges forrása az alapjogi charta. Az Európai Unió alapjogi chartájának a legtöbb szempontból egyébként kétséges tartalma pont a munkaügyi területen kifejezetten jó, támogatandó és követendő elveket tartalmaz, de sajnos azt kell látni, hogy az ezekből átvett részek csak töredékei annak az egységnek, amit egyébként ez a charta alkot, és sok tekintetben ez az új alkotmánytervezet az 1949-es alkotmányhoz képest is szűkíti összességében véve, mintha szándékosan gyarmati, maximális munkavállalói kihasználást lehetővé tevő helyzetet próbálna teremteni. De nézzük a részleteket!
A 7. cikk, amely a szakszervezetek és érdek-képviseleti szervezetekről szól: itt kikerült a tevékenységre utalás, így gyakorlatilag értelmét vesztette ez a bekezdés, így maximum arra lehet jó, hogy törvényileg ne lehessen betiltani ilyen érdek-képviseleti szervek létrehozását, mert a tevékenységüket bátran lehet akár törvényileg is korlátozni, illetve szűkíteni, így, ha sokat kellemetlenkednek, akkor egyes tevékenységeket egyszerűen meg lehet tiltani nekik, holott az alkotmánynak pont az lenne a lényege, hogy biztosítsa ezeket az alapvető jogokat. Sajnos erre, az érdek-képviseleti szervezetek tevékenységének, illetve befolyásuk szűkítésére máshol is van utalás az alkotmánytervezetben. Ez nemcsak az 1949-es alaptörvényhez képest kevesebb, hanem az alapjogi chartához képest is nagyon szűk megfogalmazás, amelyben gyakorlatilag részletesen fel vannak sorolva, hogy ezek az érdek-képviseleti szervezetek milyen tevékenységre jogosultak.
Azután a 11. cikkből, ahol a munkához kapcsolódó alapvető jogok és kötelezettségek kerültek megfogalmazásra, kikerült a munkához való jog, valamint minden jellegű bér- és jövedelemgarancia. Mondjuk, ezeknek eddig sem lehetett érvényt szerezni, de nem az a megoldás, hogy teljesen mellőzzük őket, hanem talán sarkalatos törvényekben alaposabban, konkrétabban kellene leszabályozni és megfogalmazni, de sajnos ilyen terveket nem hallottunk.
Viszont bekerült a hasznos munkavégzés alkotmányos kötelezettsége. Alapvetően ez egy támogatandó gondolat lenne, csakhogy nagyon egyoldalú. A hangsúlyt inkább az állampolgári kötelezettségek teljesítésével összefüggő állampolgári jogokra kellene helyezni, ugyanis ebben a formában, ahogyan a tervezetben van, az állam semmilyen kötelezettségvállalása nem került bele arra nézve, hogy a foglalkoztatást és a teljes foglalkoztatást megpróbálja megvalósítani, de még a munkahelyteremtés sem. Kívánatos célként ugyan megfogalmazzák, csakhogy ez kevés, ez egyfajta felelősségáthárítás, és egyoldalúvá válik ez az egész, úgymond üzlet. Végre rögzíteni kellene az állam felelősségét a munkahelyteremtésben, hiszen az állami szférában közvetlenül van felelőssége, a versenyszférában pedig a megfelelő szabályozási és törvényi környezet kialakítása révén, tehát igazából az állam nem vonulhat ki a felelősségvállalás terén erről a területről, hiszen az elsődleges szabályozás az állam kezében van.
A bér- és jövedelemgaranciákat pedig manapság nagyon komolyan kellene venni, most kezd igazán jelentősége lenni, hiszen sokszor bizonyos területeken rabszolgabérért dolgoznak az emberek, ami még arra sem elég, hogy egyedül önmagát fenntartsa egy elvárható emberi alapszinten, nemhogy a családját. Az egyenlő munkáért egyenlő bért elve is mostanában nyer igazán értelmet, amikor - akár konkrét példákat is lehet mondani - a kölcsönzött munkaerő és az alkalmazott munkaerő, úgy az egyik, mint a másik, teljesen ugyanazon munkakörben jelentősen eltérő jövedelmet kap. Ezeket nagyon fontos lett volna alkotmányos szinten is szabályozni, annál is inkább, mert az Európa Parlament és Tanács 2008/104. irányelve is kimondja az egyenlő bánásmód elvét. Tehát ha már az európai uniós alapjogi chartát tekintjük mércének, akkor ezeket az alapvető dolgokat le kellett volna fektetni. Kérdés, hogy a gyarmati sorson kívül milyen egyéb törvényalkotási célokat készítettek elő ezeknek az elveknek a kisemmizésével.
Folytassuk! A harmadik, szintén nagyon kérdéses rész a 16. cikk: a munkaügyi kapcsolatok alkotmányos kötelezettségként jelenik meg az együttműködés a munkaügyi kapcsolatokban. Ez így elsőre nagyon jól is hangzik, csakhogy van egy pici kisördög, ami mindig a részletekben rejlik. Itt az egyéneknek pontosan olyan jogosítványt adtak, mint a szervezeteknek. Ez így elsőre szintén jól hangzik. Való igaz, vannak olyan szakszervezetek vagy érdek-képviseleti szervezetek, ahol a csoport erejét az egyéni érdekek érvényesítésére használják, de azért ez egy elenyésző kisebbség. A legtöbb szervezet szakmai alapon egyértelműen a tagság, illetve az ágazat érdekeit érvényesíti, azonban ezzel, hogy egyénileg is lehet például kollektív szerződésre irányuló tárgyalást kezdeményezni, azt fogják elérni, hogy oszd meg és uralkodj, mindenki a saját érdekeit egyénileg próbálja majd érvényesíteni, nem lesz semmiféle olyan ösztönzés, ami miatt csoportokba, szervezetekbe kellene tömörülni, és az egységben az erő, ezáltal nem is fogják tudni érvényesíteni az érdekeiket még csoportszinten sem. Megint nem tudjuk, hogy ennek mi lehet a célja, mert tulajdonképpen ezzel szétverik az érdek-képviseleti szerveződéseket.
Szintén ebben a 16. cikkben - ez a 16. cikk egy nagyon halmozottan hátrányos cikk - foglaltatik az is, hogy minden munkavállalónak joga van a napi és heti pihenőidőhöz, valamint az éves fizetett szabadsághoz. Tulajdonképpen ez is nagyon jó. Gyakorlatilag egy az egyben átvették az alapjogi charta 30. cikkéből a szöveget. Nem is az a probléma, amit átvettek, hanem amit kihagytak belőle, konkrétan a munkaidő felső határának a korlátozását. Ez valamilyen megfoghatatlan indok miatt kimaradt. A probléma az, hogy a munka világát mostanában olyan szinten érinti a rabszolgasorba, illetve gyarmati sorba taszítottság, hogy nem tudjuk, most ezt a sorsot a saját vezetőink tudatos, esetleg tudattalan döntései miatt elszenvedő országban miért alkalmazzák, miért csorbítják szándékosan a direktívában megfogalmazott munkavállalói jogokat. Ezzel lehetővé teszik, hogy maximálisan kihasználhatóak legyenek az állampolgárok. Az eddigi gyakorlatot figyelembe véve inkább az lehet a cél, hogy valószínűleg a munka törvénykönyvét érintő tervezetváltozásokhoz kellett ezt a részt kihagyni.
Végül a 17. §, ami a gyermekmunka tilalmát, illetve a családok és fiatalok munkajogi védelmét tartalmazza, ez pedig ahhoz képest, hogy a kormány, illetve a Fidesz-KDNP milyen retorikát alkalmaz a családok védelméről, illetve a családok támogatásáról, ez egy rendkívül elnagyolt, pongyola fogalmazású, gyakorlatilag nulla tartalommal bíró bekezdés.
(9.30)
Annak fényében, hogy 15 éves korra szeretnék levinni a kötelező tanulmányokat, tehát a tankötelezettség határát: egy 15 éves ember még gyereknek minősül, tehát nagyon fontos lenne részletesebben a fiatalok munkavállalói jogait lefektetni, illetve garanciákat beletenni, nem intézkedési szinten, hanem igenis törvényi garanciákat ígérni az alkotmányban a védelmükre, szintén a családok védelmében.
Végül egy észrevétel: ugyan az alapjogi chartára hivatkoznak rendszeresen, azonban egy nagyon fontos részt figyelmen kívül hagytak, miszerint az uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal és gyakorlattal összhangban minden munkavállalónak joga van az indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez. Megértem, hogy rendkívül kellemetlen lehet, hogy még ennek a jelenleg érvényben lévő alkotmánynak az alapján is kimondta az Alkotmánybíróság, hogy az indoklás nélküli felmondás alkotmányellenes; megértem, hogy szeretnék lehetővé tenni, hogy ez a jövőben ne jelentsen ilyen problémát, és már az Alkotmánybírósághoz se lehessen fordulni, de alapvető munkavállalói és jogi szempontból rendkívül diktatórikus elem, hogy ezt kihagyták, de hát a kormány törvénykezési munkája kapcsán nem lepődünk meg ezen sem.
Összegezve elmondható, hogy az, hogy mit és hogyan emeltek át az alapjogi chartából az alkotmánytervezetbe, jól mutatja a kormány foglalkoztatásról vallott nézeteit és a társadalomhoz való viszonyát. Ezeket a nézeteket és ezt a viszonyt meg is tapasztalhattuk az elmúlt egyéves működésük, törvény- és rendeletalkotásuk során, és tartalmilag is komolyan kifogásolható a pongyola megfogalmazású alaptörvény, inkább PR- vagy marketingszövegnek felel meg, mint egy alaptörvény-tervezetnek, és innentől kezdve az egész alkotmányozási folyamat rendkívül komolytalanná vált.
Köszönöm a figyelmet, köszönöm a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)
