DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Az alaptörvény-tervezet Alapvetés című fejezetéhez szeretnék három gondolatot megemlíteni. De mielőtt erre rátérek, bevezetésként engedjék meg, hogy egy konkrét problémáról szóljak, amire az inspirál, hogy a tervezetben szerepel egy fejezet A közpénzek védelme címmel. Néhány héttel ezelőtt mindannyian kaptunk egy ilyen borítékot (Felmutatja.), egy hosszú nevű hivataltól, nem olvasom föl a nevét, amely borítékban a már szóba került kérdéseket teszik föl a választópolgároknak, több mint 8 millió példányban. Azt gondolom, hogy ez a Szájer József európai parlamenti képviselő és Szili Katalin képviselő asszony nevével fémjelzett akció nem jó példája a közpénzek védelmének, azt is kimondom, hogy inkább a közpénzek pazarlásának egy rossz példája. Nagyon szeretném, ha a jövőben ilyen akciókra, ilyen költséges és fölösleges kiadásokra nem kerülne sor.
Egy ilyen levélnek a postai költsége 90 forint. Oda-vissza 90 forint. Ha a 8 millió példánnyal átszorozzuk, az 750 millió forint, meg a visszaküldés, ugye, nem túl nagy találataránnyal, eddig 1 millió alatti megkérdezett küldte vissza a válaszait. Ez elég szerény arány, 10-11-12 százalék körüli arány.
(13.40)
De ha a költségeit hozzászámítjuk, akkor már közelítünk az egymilliárd forintos kiadás felé. Ha hozzávesszük azt is, hogy itt levélírásról volt szó, a kérdéseket össze kellett állítani - nyilván szakértőknek -, papírköltség, nyomdaköltség, aztán a visszaküldött kérdőívek csoportosítása, feldolgozása, diákokkal, gyesen levő kismamákkal, et cetera, tehát ha ezeket összeadjuk, ez körülbelül olyan másfélmilliárd forint körüli közpénzkiadást jelent. Egyébként ekkora összegre becsülte a hivatal annak idején a várható kiadásait.
Aztán örömmel számolt be a hivatal vezetője valamelyik újságcikkben arról, hogy sikerült úgymond lealkudni vagy kompromisszumként kevesebb kiadásért megoldani ezt az akciót. Csak ne feledjük el - azt elhiszem készséggel, hogy a posta kevesebbet kér a közhivataltól azért, mert ezeket a leveleket oda-vissza kézbesíti -, hogy a társadalmi költsége ennek ugyanakkora. Más a költség és más a kiadás, a kettő nem ugyanaz. Kiadott kevesebbet a hivatal, de a társadalmi költség nem lett kevesebb.
Nos, ez tehát azért felesleges kiadás végül is, bár mondhatnánk erre, a demokrácia, kérem, sokba kerül, ez igaz; és azt is szokták mondani, hogy ennél csak a diktatúra kerül többe - ez is igaz -, de azokhoz az információkhoz, amely információkról majd a miniszterelnök úr ismereteim szerint hétfőn fog itt minket tájékoztatni, ezekhez az információkhoz két nagyságrenddel kevesebb kiadással is hozzá lehetett volna jutni. Van erre egy módszer, nagyon jól ismert, úgy hívják, hogy reprezentatív mintavétel. Ezt a statisztika régóta ismeri, a közvélemény-kutatók használják. Ha 8 ezer magyar állampolgárt kérdeztek volna meg, az már nagyon nagy minta, hiszen az 1 ezrelék, illetve az nagyon nagy minta; 1000-2000 fő körüli megkérdezettet szoktak bevonni a felmérésbe a kérdezőbiztosok. Ez egy jó minta, és ez a minta 1-2 százalékos vagy annál kisebb valószínűséggel képes megmondani azt, hogy valójában mi a véleménye a választópolgároknak ezekről a kérdésekről.
Elhiszem, és nem kárhoztatom azért sem Szájer európai parlamenti képviselőt, sem Szili képviselő asszonyt, hogy ők nem ismerik a reprezentatív mintavétel módszerét, de talán a hivatal vezetője fölhívhatta volna erre a figyelmet, és akkor megúszhattuk volna néhány millió forintból ezt az akciót, ugyanazzal az eredménnyel. Arról nem is beszélve, hogy ez elég későn jött ötlet volt, hiszen ha az alaptörvény-készítés elején került volna erre sor, mondjuk, hónapokkal vagy fél évvel korábban, akkor még érthető lett volna, hogy az embereket megkérdezik. Tehát ez a példa arra jó - sajnos -, hogy a jövőben az alaptörvény elfogadása esetén a közpénzek értelmes, takarékos kezelésére figyelmeztesse a mindenkori kormányt, és mindazokat, akik a közpénzekkel gazdálkodnak.
Ezek után az egyik alapkérdés, amivel foglalkozni szeretnék, az a magyar nyelv kérdése. Nagy örömmel olvastam, olvasom ebben a tervezetben azt a mondatot, ami szerint Magyarország védi a magyar nyelvet. Ez nagyon örvendetes, a magyar nyelv valóban egyedülálló - ahogy a preambulum fogalmaz -; ugye, nem mindegy, hogy az “Isten, áldd meg a magyar”-t két l-lel és egy d-vel vagy egy l-lel és két d-vel írjuk - ezekkel a problémákkal, az l betűkkel a köztársasági elnökünk is birkózik. (Derültség a Jobbik soraiban.) Valóban egyedülálló ez a nyelv, hát ettől szép többek között, hogy ilyen finomságokat is jól kell tudni használni, és közérthetően kell fogalmazni egy ilyen tervezetet, és majd ennek a végleges szövegét.
Lehetőleg kerülni kell a szakkifejezéseket. Nekem az a meggyőződésem, hogy egy alkotmányszöveget úgy kell megírni, hogy egy középfokú végzettséggel rendelkező, értelmes magyar ember megértse. Tehát nem szabad ebbe belevinni olyan szakkifejezéseket, amelyek megértése csak szakemberekkel lehetséges. Vannak fogalmak, amelyek nincsenek definiálva. Mondjuk, a sarkalatos törvényt még definiálja a jogalkotó, de például a közpénz fogalmát nem definiálja, pedig az is jó lenne, ha egyértelmű lenne. Mi az, hogy közpénz? Eddig sem mondta meg az alkotmány, ez sem tesz rá kísérletet, és mondhatnék még hasonló példákat arra, hogy milyen értelmezési problémák vannak.
Itt van például egy ilyen konkrét kérdés, hogy a “hatáskör” szót egyes számban és többes számban is használja a jogalkotó. Azt mondja, hogy az Országgyűlés feladat- és hatáskörei, a köztársasági elnök feladat- és hatáskörei, többes számban, aztán áttér a kormánynál a hatáskörre, az egyes számra. Nem vagyok nyelvész, de az én fülemnek szebben hangzik, hogyha ennek nincs többes száma birtokviszonyban. El kellene dönteni egy nyelvésszel vagy valakivel, hogy most akkor miért van a kormánynak csak hatásköre, és miért vannak hatáskörei a köztársasági elnöknek, és így tovább.
Végül is azt gondolom, ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az ország legfontosabb jogszabályát készítjük, és abban is példát kell mutatnia a leendő alaptörvénynek és nekünk, hogy szabatos, világos, értelmes, korrekt, érthető nyelven szól az alaptörvény.
A másik probléma, amiről szeretnék szót ejteni, már itt szóba került a föld kérdése több aspektusból. Tegnap Font Sándor képviselőtársam is nagyon plasztikus példákat mondott arra, hogy az élelmiszerárak emelkedése, a víztartalékok, a vízkészletek stratégiai jelentősége mennyire fölértékelődik. Nagyon szimpatikus volt nekem az, amit Turi-Kovács Béla képviselőtársamtól hallottam a délelőtt folyamán arról, amit az alaptörvény tervezete a termőföldről mond, az az én igényeimet sem elégíti ki, és a frakcióm igényeit sem elégíti ki, mint ahogy ezt már hallottuk az előbbi vitában is. Ugyanis itt arról van szó, hogy Magyarország elvesztette a trianoni csonkítással a termőföldjeinek közel 60 százalékát, a 43 százaléka maradt meg; a rét-legelő 28 százaléka maradt meg; az erdő 14 százaléka maradt meg. Azt gondolom, öncsonkítást nem hajthatunk végre. Ezt a megmaradt területet, ezt a megmaradt területet, ezt a földet - termőföldet, rétet, legelőt, erdőt - nekünk meg kell védeni. És kimondom, mert miért ne mondjam ki azt, hogy ha Monroe amerikai elnök kimondta annak idején, a XIX. század elején, hogy Amerika az amerikaiaké, akkor kimondhatom én is, hogy a magyar föld a magyaroké.
Az európai uniós tagság és a magyar föld magyar tulajdonban tartása ellentmondását fel kell tudni oldani, és ez nagyon szép politikai és jogalkotói feladat, hogy ezt a dilemmát feloldjuk a következő időszakban, és ezt a megmaradt földterületet lehetőleg ne engedjük idegen vagy külföldi tulajdonba kerülni.
Két problémát szoktak ilyenkor mondani: nem gond ez, mert a földet nem lehet elvinni, az itt van a talpunk alatt - a talpalatnyi föld -, másrészt pedig nincs elég pénzünk arra, hogy a földünket megműveljük, beruházásokat hajtsunk végre, és így tovább. Kérem szépen, abban, hogy ki a magyar, segít nekünk Illyés Gyula, és az, hogy ki vehet külföldi állampolgár létére is földet, hát aki elfogadja a magyar kultúrát, netán megtanulja a magyar nyelvet, ideköltözik, itt gazdálkodik, és azonosul azokkal a magyar értékekkel, amelyeket mindannyian vallunk. Akkor, azt gondolom, ilyen törvényi előírásokkal feloldható az a dilemma, ami az Európai Unió követelményrendszere és a magunk nemzeti érdekei között feszül.
Elnök úr, a harmadik gondolatot most nem mondom el, de lesz még módom a következőkben is hozzászólni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
