DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az új alkotmány vitája jó néhány kérdést illetően ösztönöz a felszólalásra. Mindenekelőtt néhány általános észrevételt, illetve megjegyzést szeretnék tenni.
Először is javaslom, hogy fejezzük be végre a távol maradó ellenzéki pártok kérlelését az alkotmányozásba történő bekapcsolódásra. Természetesen továbbra is fontosnak tartanám részvételüket, mint ahogy egyetértettem azokkal a kivételes gesztusokkal is, amiket visszatérésük érdekében megtettünk. És bár ezek a gesztusok a remélt hatással nem jártak, de most sem tartom őket fölöslegesnek, annál inkább nem, mert lehetővé tette egy társadalmi értelemben is igazi baloldali tényező, a Szili Katalin vezette Szociális Unió alkotmánytervezetének megismerését és saját alkotmánytervezetünkkel párhuzamos megtárgyalását.
Fontosnak tartom tehát valamennyi parlamenti párt részvételét, de ugyanakkor nem gondolom azt, hogy az Országgyűlés által megalkotandó alkotmány legitimációja alapvetően ennek megvalósulásától függene. Az alkotmány legitimációja sokkal inkább múlik majd azon, hogy értéktartalma találkozik-e nemzetünk meggyőződésével és akaratával. Azon múlik többek között, hogy a nemzeti összetartozás eszméje valóságos értelmet nyer-e; hogy érvényesülő jogként tudjuk-e majd megélni szabadságjogainkat; hogy biztosítva látjuk-e majd családjaink és gyermekeink védelmét és jövőjét; hogy hitelesnek bizonyul-e az állami célkitűzés a mind teljesebb foglalkoztatás elérésére; hogy érvényesül-e az egészséghez és az egészséges környezethez való jog; hogy megfelelően működik-e majd a társadalmi szolidaritás az idős korosztályúak tekintetében, és hogy államszervezetünk alkotmányos működése egészében biztosítja-e majd azt, hogy otthon érezzük magunk e hazában. Fontos tehát, hogy a szocialisták és a Lehet Más a Politika képviselői részt vegyenek a közös munkában, de ha ez nem történik meg, ettől még az új alkotmány legitim lehet.
Másfelől pedig őszödi beszédről elhíresült figurák, akik bojkottot hirdetve gazembereknek, elkergetendő bandának minősítik az alkotmányozás munkáját végző képviselőtársaikat, részvételükkel egyáltalán nem erősítenénk az új alkotmány legitimációját, ellenkezőleg, csak rontanának rajta. (Taps a kormánypártok soraiban.) Teljes mértékben egyetértek Rétvári Bence államtitkár úr és mások azon véleményével, hogy a távol maradó pártok cserbenhagyják választóikat, sőt ezen a megállapításon én túl is megyek: a távol maradó képviselők mandátuma ugyanis változatlanul fennáll, vagyis ugyanúgy terheli őket a felelősség az Országgyűlés tevékenységéért, mint az alkotmányozásban részt vevőket, illetve az őket terhelő felelősség a megszületendő új alkotmány esetleges hibáiért még nagyobb is a többiekénél, mert mi, akik itt vagyunk, legjobb lelkiismeretünk és tudásunk szerint igyekszünk a lehető legtökéletesebb szabályozást megalkotni, de velünk is előfordulhat, hogy valami elkerüli a figyelmünket; hogy valamilyen kérdésben nem a leghelyesebb megoldást választjuk. Vajon kinek nagyobb a felelőssége az így bekövetkezett esetleges hibákért? A mienk, akik kitartottunk legjobb tudásunk szerint, vagy azoké, akik hibákat észlelve és látva azokat nem tárják elénk, nem tárgyalják meg velünk, nem adják hozzá tudásukat a közös munkához? Ezt ugyanis nem pótolhatják sajtótájékoztatók, országjárások vagy más üzenetek, amelyeket - miután fizikai értelemben is ide vagyunk kötve - a maguk teljességében meg sem ismerhetünk. Az új alkotmányt, tisztelt képviselőtársaim, mindenki bírálhatja majd, egyedül a távol levő, kötelességüket elmulasztó képviselőknek nem lesz erre semmiféle erkölcsi alapjuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Lehet Más a Politika képviselőcsoportjának vezetője többször is arra hivatkozott, hogy az alkotmányozásnak nincsenek meg a demokratikus feltételei. Ezzel a contrario azt állítja, hogy a jelenlegi alkotmányunk, legalábbis az új alkotmány megalkotására vonatkozó szabályozás tekintetében nem demokratikus. Ennek tükrében érthetetlen az az álláspontja, hogy nincs szükség új alkotmányra. Én nem értek egyet azzal, hogy a jelenlegi alkotmány alkotmányozásra vonatkozó szabályozása nem felelne meg a demokratikus követelményeknek. Nézetem szerint az alkotmány mindenkori módosítását, illetve az új alkotmány megalkotását a hatályos alkotmány erre vonatkozó szabályai határozzák meg, és tarthatatlan az a felfogás, hogy ezeket a szabályokat azért tekintsük antidemokratikusnak, mert éppenséggel egy adott helyzetben egy adott politikai erőt a parlamenti erőviszonyok nem tesznek megkerülhetetlenné.
Tisztelt Országgyűlés! Általános észrevételeimet a frakciószövetségünk által benyújtott alkotmánytervezet pozitívumai átfogó értékelésével folytatom. Ennek kapcsán nem bocsátkozom részletekbe, mert fontosabbnak tartom az általam problematikusnak gondolt egyes részletkérdések kifejtésére használni majd a rendelkezésemre álló időt.
Alkotmánytervezetünk általános értékei körében kiemelkedően fontosnak tartom az alaptörvényben foglalt nemzeti értékek megjelenítését, ennek körében a nemzeti összetartozás eszméjének vállalását és emelkedett megfogalmazását. A nemzeti hitvallás minden érték mellett hitet tesz, amely az emberi szabadságtól és méltóságtól elválaszthatatlan, amely szilárd erkölcsi alapokra helyezi a közösség és az egyén viszonyát, és teszi mindezeket olyan megközelítésben, amely világnézettől és politikai meggyőződéstől függetlenül minden tisztességes és jóérzésű polgár számára fenntartások nélkül elfogadható és azonosulásra alkalmas.
Komoly értéke a javaslatnak, hogy egyszerre felel meg három, kiemelkedően fontos szempontnak: alkotmányos rendszerünket visszavezeti büszkén vállalható történelmi gyökereinkhez, megfelel a modern európai alkotmányosság eszmerendszerének, és végül választ ad a jövő olyan kérdéseire, mint a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem, a természeti erőforrásokkal való okszerű gazdálkodás, a nemzeti közvagyon ügye vagy mint a tudomány fejlődésének újabb kihívásai, illetve a felelős költségvetési gazdálkodás biztosítása.
(9.40)
Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az új alkotmány az alapvető jogok helyét az államra vonatkozó rendelkezéseket megelőzően jelöli ki, követve a korábban elfogadott alkotmánykoncepció javaslatát. Ez a megoldás az alapvető jogok európai alapjogi chartára épülő szabályozásának méltó helyét biztosítja, egyben üzenetértékű az alapvető jogok megbecsülését és tiszteletét illetően.
Az alaptörvény nemzeti szellemiségének bizonyságául szolgál több hagyományos közjogi megnevezéshez történő visszatérés, így a sarkalatos törvények, a Kúria, a vármegye és várhatóan külön törvényben a törvényszék elnevezésének használata.
Itt szeretnék kitérni arra az egyes ellenzéki körökből származó komolytalan kifogásra, hogy az új alkotmány az ország nevét Magyarországra változtatja. Én úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy ennek az országnak a neve legalább ezer éve Magyarország. Változásról így tehát szó sincs, legfeljebb arról, hogy szakítunk az elmúlt, közel hetven évben eluralkodó szokással, amely kerülte, egyes esetekben talán restellte hazánkat nevén nevezni. A köztársasági államforma természetesen változatlan marad, de az, amit számunkra a haza jelent, annak lényegét valóban nem az államforma jeleníti meg. A XXI. században az államforma nem értéktartalmi kérdés, hanem a formát jelenti, míg a lényeg a tartalom, jelesül, hogy egy ország alkotmányos és demokratikus jogállam legyen. Ehhez még annyit, hogy sületlen hangulatkeltés az a propaganda, hogy hazánk nevén nevezése bárkinek is pénzébe kerülne. Semmilyet irat kicserélésére nem lesz szükség, senkinek sem kell magát semmiféle költségbe vernie.
Áttérve a konkrét alkotmányjogi kérdésekre, elsőként azt szeretném jelezni, hogy az alkotmány normaszövege és az indokolása nincs mindig egymással összhangban. Ez azért lényeges, mert ugyan az indokolás nem normaerejű, viszont a normaszöveg értelmezése szempontjából a jogalkotói szándék megismeréséhez fontos támpontot képezhet. Ezért fontos, hogy - elejét véve esetleges későbbi téves értelmezéseknek - rámutassunk azokra a pontokra, ahol az indokolás nem tükrözi pontosan az alkotmányozók szándékát.
Ilyen eltérést mutat a magzati élet védelmére vonatkozó szabályozás, illetve a hozzá fűzött indokolás. Ez utóbbi ugyanis azt hangsúlyozza, hogy a normaszöveg elkülöníti egymástól az emberi élet és a magzati élet fogalmát, ezzel szemben véleményünk szerint ezek egy mondatba foglalása valójában nem elválaszt, hanem összeköt. Az indokolás megfogant, keletkezőben lévő emberi életről beszél, miközben a normaszöveg ilyen kitételt nem tartalmaz. Nézetünk szerint a normaszöveg megfogalmazása a magzati életet az emberi élet első, a születéséig terjedő szakaszának tekinti. Ehhez képest az indokolásban foglalt azon kitétel, amely a magzati élet csupán intézményvédelmi oldalát hangsúlyozza, kevesebb, mint ami a normaszövegből következik. A magzati élet sorsa tehát nem lehet más önrendelkezésének függvénye. Ez a Kereszténydemokrata Néppárt nagyon határozott elvi álláspontja.
Hasonló a probléma a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos, a “Szabadság és felelősség” címszó alatti XVIII. cikk esetében is. Itt ugyanis a normaszöveg társadalmi szolidaritáson alapuló, egységes állami nyugdíjrendszerről szól, amin a közteherviselésben részt vevők teljességének a szolidaritása értendő, az indokolásban említett, működtetéshez szükséges hozzájárulásokat juttatók körének szolidaritásához képest.
Végül némileg hasonló a helyzet az egészséghez való jog tekintetében, mivel az idevonatkozó indokolás az egészséghez való jog jogi jellegét talán nem kellőképpen hangsúlyozza. Lehet, hogy ez is közrehatott az egészséges környezet ügyéért aggódók nyílt levelének létrejöttében - Karátson Gábor, Lányi András, Nagy Boldizsár, Zlinszky János és mások által jegyzett felhívásra utalok -, jóllehet a O.-val jelölt cikk azáltal, hogy az egészséges környezet fenntartását állami kötelességként határozza meg, valójában nézetem szerint mindenkit megillető jogot létesít. Mindenesetre e társadalmi jelzés nyomán vizsgáljuk meg a tervezett szabályozást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Alkotmánytervezetünk az alapvető jogoknak rendkívül magas színvonalú megfogalmazását adja, amelyben, miként egyébként az alaptörvény-tervezet egészét illetően is, kitüntetett szerepe volt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak és egyes pontokat illetően magának a pártszövetség vezetőinek is. A szabályozás kellően tömör és ahol szükséges, megfelelően részletező is.
E tekintetben csupán egy ponton javasol a Kereszténydemokrata Néppárt kiegészítést, mégpedig az örökléssel kapcsolatban. A család védelme érdekében a végrendeleti öröklés szabadságának elve mellett szükségesnek tartjuk kimondani, hogy törvényes öröklés esetén meghatározott rokonsági fokig a vér szerinti rokonok, illetve az örökbe fogadott és örökbe fogadó rokonok, továbbá a házastárs öröklési jogát se az állam, se más személy ne előzhesse meg.
Külön szeretnék szólni a választójogról is. Alkotmánytervezetünk alapjaiban követi az alkotmány-előkészítő eseti bizottság koncepcióját, amikor tartózkodik a választójogi szabályok részletezésétől. Ez helyes irány. A szabályozás egy pontján azonban fenntartásomat kell kifejezésre juttatnom, mégpedig a gyermekek után járó többletszavazati joggal kapcsolatban. Ez ugyanis, különösen a tervezet jelenlegi megoldását tekintve, a választójog egyenlőségének az elvével aligha egyeztethető össze.
A másik megjegyzésem inkább a közeljövő jogalkotási kötelezettségével kapcsolatos. Mindazok tekintetében, akik jelenleg a cselekvőképességüket érintő gondnokság vagy büntetőjogi következmények miatt nem rendelkeznek választójoggal, meg kell teremteni a választójogosultságukkal kapcsolatos egyedi felülvizsgálat lefolytatásának jogi és egyéb feltételeit, elkerülendő, hogy az alkotmányos rendelkezések megváltozásával olyanok nyerjenek választójogot, akik ennek gyakorlására képtelenek vagy méltatlanok.
Áttérve az államszervezet kérdéseire, először Szili Katalin alkotmánytervezetének egyik javaslatáról szeretnék említést tenni, a kétkamarás parlament kérdéséről. Képviselőtársaim előtt ismeretes az az álláspontom, hogy én a kétkamarás megoldással egyetértek, és azt alkotmányos rendszerünk működése szempontjából kedvezőnek tartanám. A kérdés azonban már az alkotmány-előkészítő eseti bizottságban eldőlt: mint ismeretes, a bizottság az egykamarás rendszer mellett foglalt állást.
Frakciószövetségünk javaslata is hasonló, amit demokrata politikusként természetesen tudomásul veszek. Így Szili Katalin javaslatát rokonszenvemről tudom biztosítani, de az alkotmányozás jelenlegi állásában e kérdésben nem látok esélyt a változásra. A kétkamarás rendszer híveinek vigasztalására azért annyit elmondanék, hogy mégis lesz kétkamarás rendszer, csak a második kamarát nem felsőháznak, hanem Költségvetési Tanácsnak fogják nevezni. A Költségvetési Tanács ugyanis a tervezet szerint a költségvetés megállapítása tekintetében abszolút vétójoggal rendelkezik majd, ami sokkal erősebb jogosultság, mint amit magam a második kamarát illetően javasoltam.
Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a költségvetés el nem fogadása esetén a javaslat szerint a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést, akkor - egészen más módon ugyan, ahogyan az alkotmány-előkészítő eseti bizottság koncepciójában javasolta - megvalósul a parlament viszonylag könnyebb feloszlatásának a lehetősége is, különösen, ha ennek érdekében a Költségvetési Tanács és a köztársasági elnök kész együttműködni.
A javasolt megoldás mögött az az alapvetően helyes és igen fontos megfontolás húzódik, hogy a kormányt és az Országgyűlést felelős költségvetési gazdálkodásra késztessük. Mindazonáltal a Költségvetési Tanács abszolút vétójogát túlzott eszköznek érzem, a népképviseleti elv olyan korlátozásának, amelynek újragondolását javaslom tisztelt képviselőtársaimnak. Azt gondolom, hogy puhább alkotmányjogi megoldással is megvalósíthatjuk a kívánt célt.
Ami egyébként az Országgyűlés feloszlatásának az egyéb lehetőségét, illetve a bizalmatlansági indítvány átalakításának kérdését illeti - ezeket a felvetéseket nevezzük a közbeszédben az őszödi beszéd következményeinek -, a frakciószövetség eltérő álláspontra helyezkedett az alkotmánytervezetben az eseti bizottság koncepciójához képest.
(9.50)
Ez az őszödi beszéd fejleményeit illetően azt a konklúziót tükrözi, hogy olyan politikusi magatartásra, illetve az ennek nyomán kialakult helyzetre, mint amit az őszödi beszéd jelképez, külön alkotmányjogi választ nem kell vagy nem lehet adni; az egyedüli lehetséges következmény a kormányzatnak - a legközelebbi választásokon realizálódó - választók előtti felelőssége. E kérdésekben az alkotmánytervezet kialakítása előtt frakcióinkban is sokat vitatkoztunk. A kialakított álláspont kétségtelenül e kérdésekre adandó vagy adható egyik lehetséges válasz.
A köztársasági elnökre vonatkozó szabályozással kapcsolatban egyetlen észrevételem van. Mivel a külön törvényekben biztosított egyéb államfői hatáskörök gyakorlása a jelenlegi megoldás szerint szinte minden esetben miniszteri ellenjegyzésre szorul, megfontolandónak tartanám a tervezetben ezt továbbra is fő szabályként megőrizni. Ellenkező esetben ugyanis valamennyi külön törvényt módosítani kellene, egyenként kimondva az államfői hatáskörgyakorlás érvényességének miniszteri ellenjegyzéshez történő kötését.
Az Alkotmánybíróságra vonatkozó szabályozás egy pontot kivéve minden alkotmányossági elvárást kielégít. A költségvetéssel, illetve adókkal és más állambevételekkel kapcsolatos hatáskör-korlátozás az egyetlen szeplő, amitől jó lenne az alaptörvényt megszabadítani. Azt a nagyon fontos politikai célt, hogy a kormány gazdaságpolitikai mozgásterét szigorú és merev alkotmánybírósági gyakorlat ne korlátozza túlzott mértékben, más megoldás mellett is biztosítani lehet, melyre külföldi példák és az alkotmányjogászi körökből felmerült hazai javaslatok is ismertek.
Még inkább indokolt ezt megfontolni annak tükrében, hogy az értelmezés lehetősége a javasolt szabályozás melletti széles körű beavatkozási lehetőséget biztosít az Alkotmánybíróságnak. Alkotmányossági alapértékeket nem érintő észrevételem, hogy az alapjogi bíráskodás német minta szerinti átvétele - értve ez alatt az egyedi bírói döntések alkotmányosságának általános felülvizsgálati lehetőségét - az Alkotmánybíróságot jogrendszerünkben a bírói hatalmi ág fölé emelt szuperbírósággá teszi. Ezt nem tartom szerencsés megoldásnak, nemcsak azért, mert a hatalmi ágak viszonyában alkalmas feszültséget teremteni, hanem azért sem, mert a jogkereső közönséget azzal az illúzióval fogja eltölteni, hogy a jogerős bírói döntéseket az Alkotmánybíróság előtt általában sikerrel támadhatja meg.
Ezeknek a várakozásoknak a tömeges meghiúsulása nemkívánatos hatásokkal járhat, értve itt többek között ezzel az alkotmányos megoldással kapcsolatosan majd megfogalmazódó csalódottságot és elégedetlenséget is. A bíróságokkal kapcsolatosan valóban nyílt kérdéssé válik a bíróságok igazgatása. Ebben a végleges választ a sarkalatos törvény fogja szándékaink szerint alapos és korrekt szakmai vita alapján megadni. Nem megelőlegezve a vitát, illetve annak kimenetelét, most csak arra a körülményre szeretnék rámutatni, hogy az igazságügy-miniszter által megvalósított igazgatás ugyanúgy illeszkedik a bírói függetlenség elvéhez, mint a jelenlegi megoldás. Aki ezt kétségbe vonja, az elvitatja, hogy az európai országok túlnyomó részében a bírák és a bíróságok függetlenek lennének, illetve ugyanezt elvitatná a magyar modern bírósági rendszer 1869-ben történt megteremtésétől a kommunista korszakig terjedő időszakának tekintetében is.
Az országgyűlési biztosokkal kapcsolatos rendszer átalakítását elsősorban szakmai vitakérdésnek tekintem, amelyben magam is azoknak a véleményére kívánok hagyatkozni, akik ezen a területen messzemenően otthonosak és gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek. Az államszervezetet illetően utoljára a helyi önkormányzatok tekintetében tennék észrevételt, jelesül, hogy a vármegyei közgyűlés vagy képviselő-testület elnevezésének használatát most kellene a vonatkozó alkotmányos szabályozás kialakítása során eldöntenünk, ha már az alaptörvény különbséget tesz az egyes képviselő-testületek között.
Másik észrevételem a fővárosi, illetve megyei kormányhivatalok törvényességi felügyeleti jogkörével, pontosabban ennek elnevezésével kapcsolatos. Az elmúlt időszakban ugyanis erre a viszonyra a törvényességi ellenőrzés, tehát nem a felügyelet, hanem az ellenőrzés kifejezését használtuk.
Tisztelt Országgyűlés! Végezetül két, ismét csak általános érvényű kérdéssel szeretnék foglalkozni. Az egyik, hogy bár alkotmányunkat alaptörvénynek nevezzük, kifejezve ezáltal is tiszteletünket és a szellemi kontinuitást a történelmi alkotmány tekintetében, ez az alaptörvény változatlanul kartális alkotmánynak minősül, mivel minősített többséggel fogadjuk el, és az a jogrendszer csúcsán fog elhelyezkedni.
Azt gondolom, hogy ez a megoldás megbízhatóbb biztosítékot jelent ahhoz képest, mint amikor az alkotmányos kérdéseket szabályozó törvényeket egyszerű többséggel lehet elfogadni, illetve módosítani. Ezt a garanciális pozíciót a továbbiakban sarkalatos törvények még inkább erősebbé teszik.
Végezetül szeretnék visszatérni az új alkotmányunk politikai legitimációjának kérdéseire. Ellenfeleink azt mondják, hogy ez az alkotmány pártalkotmány lesz. Erre a felvetésre tulajdonképpen felszólalásom elején már részben választ adtam. Ehhez annyit kell még hozzátennem, hogy az előbb idézett állítás már azért sem igaz, mert a társadalmi szervezetek, alkotmányjogászok és más véleménynyilvánítók eddig még soha meg nem valósult mértékben folyhattak bele ebbe a munkába, és kezük nyoma, gondolataik lenyomata számos ponton már most is jelen van az előttünk fekvő alaptörvény-tervezetben.
Ha ellenfeleink a pártalkotmány rabulisztikájával azt akarják sugallni, hogy az ország megosztott, erre azt felelem, hogy száz év rémségekkel teli történelme után ez egyáltalán nem csoda. Másrészt viszont sokkal kisebb a magyar nép megosztottsága, mint amilyen a politikai osztályé. És ha a politikai osztály megosztottsága odavezet, hogy minden gesztusunk ellenére ellenfeleink képtelenek velünk egy munkaasztalhoz leülni, akkor ezt is kénytelenek vagyunk tudomásul venni, akkor vállalnunk kell, hogy ez az alkotmány keletkezését illetően - hangsúlyozom: keletkezését illetően - minden törekvésünk ellenére és hibánkon kívül magán fogja viselni a politikai osztály megosztottságának jegyeit. Oktalan dolog lenne emiatt az alkotmányozást a beláthatatlan jövőre elhalasztani, vagyis tulajdonképpen lemondani - a posztkommunista országok körében egyedül - az új alkotmányról.
A vég nélküli halasztás, azaz a semmi, illetve a születésében a politikai osztály megosztottságának jegyeit viselő új alkotmány között kell választanunk. Én az utóbbit választom.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
