GYUTAI CSABA
GYUTAI CSABA
GYUTAI CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! “Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálvária útjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egykori jeles kultuszminiszterünk, gróf Klebelsberg Kunó szavai jutottak eszembe hazánk új alaptörvényének tervezetét elolvasva. Büszkeséggel és lelkesedéssel tölt el bennünket a tudat, hogy hamarosan részesei leszünk annak a történelmi pillanatnak, amikor a rendszerváltozás óta eltelt időszak egyik meghatározó eseményeként elfogadjuk majd új alkotmányunkat, mert az önazonosságunkat megadó és a mindennapokban általános eligazodást biztosító alaptörvény éppen a Klebelsberg által jelzett nagy nemzedékektől, a történelmünk legnagyobb alakjai által ránk örökített kulturális, szellemi kincsek alapjain épülve, továbbvive, kiteljesítve legszebb hagyományainkat. Hiszen 1989. október 23-án, a magyar demokrácia nagy ünnepén az akkori parlament az 1949. évi alkotmány módosításával kötelezettséget vállalt egy új, a korábbitól lényegileg eltérő alkotmány megalkotására, és ennek a kötelezettségünknek teszünk most eleget.
És azért sem véletlen, hogy a két világháború közötti időszak nagy miniszterét idéztem, mivel, ahogy nekik a Károlyi-kormányzat és a Tanácsköztársaság vörös köde után kellett országot építeni, új magyar felvilágosodást hozni, úgy nekünk most nyolc év szocialista rombolás után ilyen módon is hitet és erőt kell adnunk Magyarország polgárainak. Ehhez pedig csak a mindannyiunk szívében rejlő szép nemzeti hagyományok kínálnak biztos alapot.
Lélekindító az új alaptörvény preambulumának szinte költői megfogalmazása, nemzeti imánk, a Himnusz megidézése, az egységes magyarság szerves részét képező határon túli nemzettársaink megmaradása, kultúraőrzése fontosságának kinyilvánítása és természetesen a történeti elnevezések visszaállítása. Ennek értelmében a megyék helyett az 1949 előtti, közel évezredes hagyomány folytatásaként és a Szent István-i eszmeiség örökségeként, felvállalásaként ismét vármegyéink lesznek, a Legfelsőbb Bíróságot pedig a monarchiabeli, noha akkoriban bővebb hatáskörrel rendelkező Kúria visszaállítása váltja.
Van olyan általam is tisztelt liberális filozófus, aki a történeti megnevezéseket egyenesen avíttasnak és nevetségesnek nevezte. De minden, ami visszanyúl a történelmi hagyományainkhoz, az nevetséges és avíttas lenne? A környezetünkben néhány ország egyenesen büszkén vállalja múltjának történeti elnevezéseit is. A XIV. századtól Lengyelország legnagyobb közigazgatási egységeit vajdaságoknak nevezik, és ezen a kommunizmus alatt sem változtattak, és természetesen ma is büszkén ragaszkodnak a tradicionális elnevezésekhez. Horvátországban jelenleg a megyéket županijának nevezik, és önmaguk a horvátok akkor is így nevezték a közigazgatási egységeket, amikor Horvátország belső autonómiával rendelkezett a Magyar Királyságon belül. Miért lenne minden, ami történeti és magyar, avíttas? Miért rettegnek folyamatosan magyar értelmiségiek attól, ami magyar és a dicső magyar történelmi hagyományra utal? Remélem, hamarosan olyan országban élhetünk, ahol büszkék lehetünk hagyományainkra, és remélem, hamarosan Európában és a világban is visszaszerezzük régi tekintélyünket.
Fontosnak tartom, hogy a szövegnek érzelmi töltése is legyen, hisz számos ember számára ez az érzelmi töltés az, ami megragadható. A jogi és filozófiai fogalmak kevésbé alkalmasak erre. Ebből a szempontból az alaptörvény szövege magával ragadó, különösen az emelkedett megfogalmazású Nemzeti hitvallás, az érzelmi azonosulás alapját teremtve meg. Ez nem patetikusság, nem valami árvalányhajas pátosz, ez a cél kívánta emelkedettség. Aki ezen gúnyolódik, nem egészséges szellem, nem akarja szeretni nemzetét.
Tisztelt Ház! Fontos kiemelni az új alkotmányban az alapvető keresztény értékek megjelenését, ezek védelmét is. Ilyen a magzati élet óvása, aminek eredményeként reményeim szerint valóban csak azok vállalnak gyereket, akik szeretik, tisztességgel és becsülettel fel kívánják nevelni az élet legnagyobb kincsét, a Jóisten ajándékát. Hasonlóképpen említést érdemel az elesettek, a rászorulók, a fogyatékkal élők, a jelnyelv hivatalos elismerésével például siketnéma embertársaink, az idősek, de a gyermekek, nők, vagy éppen a valamilyen nemzetiséghez tartozók védelme is, hiszen Magyarországon nem lehetnek másodrendű állampolgárok, minden magyar állampolgárt azonos jogok és kötelességek, azonos elbírálás kell hogy megillessen.
Ezenfelül ki kell még emelnem a házasság mint férfi és nő közötti megszentelt kötelék és a család fontosságát, hiszen közös célunk, hogy nemzetünk számbeli fogyása megálljon, hogy minél több magyar gyermek szülessen, akiknek kötelességünk minden tőlünk telhetőt megadni, hogy egészségben nőjenek fel, beteljesítve a számukra rendelt sorsot, reményeim szerint a haza építését, felvirágoztatását.
Teleki Pál, a tragikus sorsú miniszterelnök szavaival szólva tehát: “Gondozzuk a haza szent tüzét nemzedékről nemzedékre, és próbáljuk azt gyarapítani. A múltból így lesz jelen, a jelenből pedig jövő.”
A korábbiakhoz képest a jelenlegi tervezetben formailag is érvényre jut az alapvető jogok biztosításának kiemelt szerepe azáltal, hogy az 1949. évi XX. törvényhez képest ezek deklarálása a törvényszöveg elejére került. Számos új elemét emelhetném ki a szövegnek, de meggyőződésem, hogy ezek csak töredékét képezik annak a számos változásnak, amelyeket az új nemzeti alaptörvény bevezet, megemlítésük mégis, azt gondolom, már az üzenetérték miatt is rendkívül fontos. Hiszen, ha minden területen elkezdődik a szocialista örökség terheinek letétele, a rendszerváltás előtti negyven és az elmúlt nyolc év ballépéseinek az ország és az állampolgárok érdekében történő javítása, munkánk elérte célját, és elindulunk egy szebb, jobb és boldogabb Magyarország megvalósítása felé. Ennek mérföldköve lesz az új alkotmány, amelyet elfogadni nemcsak minden nemzeti érzelmű keresztény képviselő kötelessége, de legfőbb erkölcsi parancsunk szava is így kívánja.
Deák Ferenc, zalai földim, az 1861-es felirati javaslatában így fogalmazott: “Tisztelt Ház! Nehéz idők, vészteljes évek mentek el fölöttünk. Végenyészet szélén állott nemzetünk. De az isteni gondviselés, midőn egyrészről annyi szenvedéssel sújtott, másrészről erőt ébresztett keblünkben, hogy el ne csüggedjünk és a veszélyben forgó hazát még forróbban szeressük. Adja Isten, hogy tanultunk légyen a kísértet nehéz napjaiban, s kik egyek voltunk szenvedésben, egyek legyünk működéseinkben is.”
Tisztelt Képviselőtársaim! Fontoljuk meg a haza bölcsének szavait: egyek legyünk működésünkben is. Végre új nemzeti alkotmányra van szükség.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)
