ÁGH PÉTER

Teljes szövegű keresés

ÁGH PÉTER
ÁGH PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A mai nap nem először kerül elő az alkotmány, illetve az alaptörvény kérdése. A napirend előtti felszólalási körben miniszterelnök urat is hallhattuk azzal kapcsolatban, hogy milyen előkészítés előzte meg az alaptörvény elfogadását. Hallhattunk arról is, hogy az országgyűlési választások két fordulója között folyamatosan arról volt szó, hogy mi a tétje a választásoknak, és az új alaptörvény elfogadása is nyilvánvalóan ezek között szerepelt. A választópolgárok annak tudatában rakták a voksukat a Fidesz mellé, hogy felhatalmazzák az itt ülő fideszes és KDNP-s politikusokat arra, hogy megfogalmazzák Magyarország új alaptörvényét. Ezt Gaudi képviselő úr számára szeretném ismét leszögezni. Tehát megvan az a felhatalmazás, amely lehetőséget biztosít erre, és a választópolgárok ennek tudatában hozták meg a döntésüket annak idején a szavazófülkékben.
Mindemellett az előterjesztést csak üdvözölni lehet, hiszen megadja a lehetőséget arra, hogy a beterjesztett alaptörvény ne különböző számozásokkal szerepeljen a jog rendjében, hanem valóban elfoglalja azt a kiemelt szerepet és helyet, amely megilleti. Ezért csak arra tudom biztatni képviselőtársaimat, hogy támogassák és fogadják el az előterjesztést.
Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem