SZILÁGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI PÉTER
SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ígérem, a tárgynál fogok maradni, és konkrétan az elfogadás, illetve a kihirdetés dátumához kapcsolódóan szeretnék egy-két megjegyzést fűzni.
Az április 25-ei dátum nyilván jelzi azt, hogy a Fidesz kétharmados győzelme ezzel vált teljessé, viszont ebben az országban nem csak olyan emberek élnek, és nem csak azokra fog vonatkozni az alkotmány, akik a Fidesz-KDNP-szövetségre szavaztak. Ez egy újabb bizonyíték lehet arra nézve, hogy az egész ország alkotmányára nem kívánnak önök lehetőséget teremteni, illetve nem is törekednek arra, hogy ez mindenki alkotmánya legyen.
Még egy megjegyzésem lenne. Ma délután a miniszterelnök úr azt mondta, hogy az április 25-ei dátumot mi indokolja: ő azzal indokolta, hogy ez a feltámadásnak, a megújulásnak az időpontja. Nálam teológiában sokkal szakavatottabb emberek is ülnek ebben a teremben a kereszténydemokraták sorában, de nekem mégis mintha az lenne a halvány emlékem, hogy (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.) a feltámadás mintha vasárnap történt volna és nem hétfőn, ezért javaslom a tisztelt kormánypártiaknak, hogy adjanak be egy olyan módosítót ehhez a javaslathoz, hogy április 24-e legyen ez a dátum.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem