DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csatlakozva államtitkár úr felvetéséhez, csak szeretném jelezni, hogy a honvédelmi vagy rendvédelmi képzést folytató intézményekben eddig is azt kell mondani, hogy az eddigi felsőoktatási törvény mindenféle előírásait kellően megszűrve lehetett csak alkalmazni, mert ott, ahol mondjuk, fegyverhasználat van, vagy ott, ahol parancsolási viszonyokat kell mégiscsak a kezdetektől érvényesíteni, világos, hogy nem ugyanúgy fog történni, mint mondjuk, a bölcsészképzésnél, ahol meg már a katalógust sem lehet megtartani, mert olyan hallgatói jogok vannak. Tehát világos, hogy ez így nem megy. Úgyhogy azt gondolom, ebből a szempontból ez egyáltalán nem felróható negatívumként, hogy szubszidiáris, kiegészítő tartalmú a felsőoktatási törvény számos paragrafusa, mert hiszen ez egy speciális intézmény, azért valljuk be őszintén, hát persze hogy az. Ha minden szempontból azt érvényesítenénk, akkor nem lehetne ez a speciális intézmény jellege.
A másik meg csak egy általános észrevétel. A felsőoktatásnál, mint ahogy számos egyéb területen, amikor most zárolásról beszélünk, tisztelt képviselő úr, az azt jelenti, hogy a pénz elköltésének az ütemezése változott meg, nem pedig azt, hogy el is vették a pénzt.
Köszönöm szépen. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem