SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is tisztelettel köszöntöm az itt megjelenteket az intézmények részéről, úgy is, mint a Corvinus közigazgatás-tudományi karának a hallgatója.
Egy aprónak tűnő dologhoz szeretnék hozzászólni. Én korábban több éven át hallgatói önkormányzati elnök voltam az ELTE-n és sok évig vettem részt kari tanács, illetve szenátus munkájában. Van egy dolog, amit hiányolok ebből az előkészítő testületből, ez pedig a nem oktató kutató dolgozók képviselete. A most érvényben lévő felsőoktatási törvény is rendelkezik erről, és legjobb tudomásom szerint mindhárom érintett intézmény kari tanácsában, illetve szenátusában képviseltetve vannak a nem oktató kutató dolgozók, akik nyilván az intézmény alkalmazottjainak egy jelentős hányadát adják. Úgy gondolom, hogy egy ilyenfajta átalakítás, a három intézmény összevonása az ott dolgozó nem oktatók szempontjából sem mellékes. Jónak és helyesnek tartanánk, ha az előkészítő tanácsban az ő érdekeiket is képviselni tudná valaki.
Ez most merült fel bennünk nem olyan régen, s Duró Dóra és Farkas Gergely képviselőtársammal készítettünk is egy módosító javaslatot ezzel kapcsolatban. Nagyon jó és helyes, hogy ennek a testületnek 25 százalékát hallgatók adják, ezt csak üdvözölni tudjuk. Nem is babrálnánk a számokkal, annál is inkább, mert tudjuk, hogy minden ilyen módosító javaslatnak meglehetősen csekély az esélye, hogy a kormánypárt megértő szándékaival találkozik. Ettől függetlenül úgy gondoljuk, hogy helyes lenne ezen ilyen formában változtatni. Egyébként árulkodó a megfogalmazás, hiszen nem oktató tagokról beszél, hanem a kari tanács, illetve a két intézmény szenátusa nem hallgató tagjai két oktatót választanak.
Annak a megfontolását kérjük önöktől - nyilván nem tudtuk kikérni az érintettek véleményét, de ilyennel a kormánypártok se szoktak bíbelődni a különböző javaslataik meghozatalakor -, állapodjon meg a három intézmény, hogy a nem hallgató tagok által választott összesen hat fő közül legyen egyvalaki, aki a három intézményben munkát vállaló nem oktató kutató dolgozók érdekeit is megjeleníti az előkészítő tanácsban. Ennek a megfontolását kérjük önöktől.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem