KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány által, az előterjesztő által beadott módosító indítványok nagyobbik része némileg javítja a törvényjavaslatot, de mint látjuk, az előttem szóló képviselő úr is felhívta a figyelmet arra, hogy milyen problémákkal nézünk szembe.
Mindezekre tekintettel és összességében mi nem tudjuk támogatni a törvényjavaslatot, mert nem tartjuk indokoltnak a kötelező kamarai tagság visszavezetését. Nem látjuk annak az okát, hogy erre miért most kell sort keríteni. Most, amikor egyébként az egészségügyi ágazatban dolgozók jelentős hátrányokat szenvedtek el a kormány által benyújtott és a parlament által elfogadott adótörvénycsomag miatt, jelentősen csökkent a fizetésük, most még ráadásul itt van a nyakukban a kötelező kamarai tagság és az ezzel járó kötelező tagdíjfizetési kötelezettség. Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyébként az MSZP képviselőinek a tagdíj mérséklésére vonatkozó javaslatát nem fogadta el a Ház többsége.
Egyébként nem látjuk indokoltnak a kötelező kamarai tagság visszaállítását azért sem, mert egyébként azok a kamarai jogosítványok, amelyek korábban léteztek, és amelyeket úgymond az egészségügyben dolgozók vártak volna, hogy az érdekképviselet jelentősebben és markánsabban megjelenjen, az “természetesen” a Fidesz-kormány előterjesztése alapján nem került be a törvényjavaslatba.
Nem látjuk azt, hogy milyen ellenszolgáltatást kapnának a kamarai tagok ezért a jelentős tagdíjért, amit a későbbiekben fizetniük kell; különösen érvényes ez a gyógyszerészekre, akik kiemelten magas kamarai tagdíjat lesznek kénytelenek a következőkben fizetni. Nyilvánvalóan a korábbi kamarából sem léptek volna ki annyian, hogyha megfelelő ellenszolgáltatást kaptak volna az egészségügyben dolgozók a kamaráktól. Ez figyelmeztetés is egyben az újonnan megalakuló kamaráknak, figyeljenek oda, hogy ez az ellenszolgáltatás arányban álljon a fizetett tagdíjjal, mint ahogy - tudjuk nagyon jól - számos önkéntes érdek-képviseleti szervezet van, ahol az orvosok a megfizetett tagdíj ellenében megfelelő szolgáltatást kapnak, általában helyben, és nem kell máshová utazniuk, hogy mindezt megkapják.
Úgy gondolom, mindezekre tekintettel nem támogatjuk a törvényjavaslat elfogadását, még akkor sem, ha ezek az indítványok, amelyeket most az előterjesztő előterjesztett, némileg pontosítják a törvényjavaslatot, de összességében nem tartjuk elfogadhatónak.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem