DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csak azt tudom mondani, hogy lehetetlen az ellenzéken kiigazodni. Van egy hatályos alkotmány, amelyik azt mondja, hogy annak a módosításához - az új alkotmány megalkotását is nyilván bele kell érteni - kétharmados többség szükséges, és állandóan arról beszél az ellenzék, hogy ez az alkotmány jó, ehhez az alkotmányhoz nem szabad hozzányúlni. Akkor most nem értem. Akkor az a kétharmados szabály demokratikus, jogállami? Mert ha nem, akkor sürgősen valóban új alkotmányt kell alkotni, ebből akkor az következik; egyrészt.
Másrészt: különösen én szorgalmaztam, és az én javaslatomra a koncepció még korábbi változatába az került bele, ami itt most felmerül, hogy egymást követő két Országgyűlés kétharmaddal fogadja el az alkotmányt. (Dr. Bárándy Gergely: Nem igaz!) Erre a Lehet Más a Politika frakcióvezetője, Schiffer András felháborodott, hogy micsoda elképzelés ez, és ezt visszautasította. Majd a harmadik ellenzéki párt egyik képviselője, Dúró Dóra módosító javaslatot terjesztett elő, hogy ezt sürgősen felejtsük el. Mi befogadtuk Dúró Dóra módosító javaslatát, és eleget tettünk a Jobbik mint egyik ellenzéki párt elképzelésének. Most már végképp nem értem, mert a három ellenzéki párt teljesen háromféle módon érvel ezzel az egész elképzeléssel kapcsolatban, egész más javaslataik vannak. (Felzúdulás és közbeszólások a Jobbik és az LMP soraiban.) Csak azt tudom mondani, hogy ember legyen a talpán, aki magukon ki tud igazodni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem