TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A helyzet értékelésével alapvetően egyet kell hogy értsek, hiszen az elmúlt nyolc év a szocialisták vezetésével az önkormányzatok számára valóban azt jelentette, hogy egyre több feladat, egyre kevesebb állami támogatás, aminek nem lehetett más a vége, mint a jelentős számlatartozások és az eladósodás.
Ami talán jó hír 2011-re, az egyik relatív jó hír, hogy a 250 milliárdos stabilitási tartalék nem fogja érinteni az önkormányzatok finanszírozását. Ami már majd pénzben is, támogatásban is érzékelhető jó hír, hogy a költségvetésben 31 milliárd 137 millió forint került elfogadására az önkormányzatok egyedi támogatására, amit a belügyminiszter rendelete alapján fognak megkapni.
Alapvetően öt olyan feladat van, amire kaphatnak az önkormányzatok: így a 60 napon belüli közüzemi és élelmezési számlatartozásokra; a kötelező feladataikhoz kapott állami támogatás kiegészítésére, ezen belül az alapfokú oktatás kiemelten fog szerepelni; egyedi támogatásban fognak részesülni a megyei önkormányzatok, azok az önkormányzatok, amelyek adósságrendezési eljárás alá kerülnek; illetve szintén egyedi támogatást kaphatnak majd azok az önkormányzatok, amelyek jogerős bírósági végzés vagy közigazgatási határozat miatti fizetési kötelezettség okán a működésképtelenség határára kerülnek vagy működésképtelenné válnak.
Ez egy teljesen új rendszer, teljesen más elvek és más módszerek alapján lesznek megítélve a támogatások, könyvvizsgálók vehetnek részt majd a pályázatok elemzésében, és természetesen ki fogjuk szűrni azokat az önkormányzatokat, amelyek felelőtlenül gazdálkodtak, és valóban önhibájukból kerültek fizetésképtelen helyzetbe. Szeretném a képviselő urat megnyugtatni, hogy a 2011. évi 31 milliárd forint teljesen más elvek alapján, igazságosan (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) azoknak az önkormányzatoknak fog jutni, amelyek nem saját hibájukból kerültek nehéz működési helyzetbe.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem