SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Ez a téma már többször szóba került ma a parlamentben. Én hadd kezdjem ott, ahol ön befejezte: szó sincs arról, hogy a kormány ne kívánna tenni a foglalkoztatási helyzet javításáért. Az összes intézkedés, amit a kormány az elmúlt időszakban hozott, az egykulcsos adótól kezdve a Széchenyi-tervben meghirdetett munkahely-támogató pályázatokon keresztül, egyébként a közvetlen munkahely-támogatást segítő pályázatokon át mind az irányba mutat, hogy ezen a nagyon rossz foglalkoztatási szerkezeten módosítson.
Én azt tudom mondani - igazából ön itt több mindent kérdezett, nem hiszem, hogy két percben mindenre tudok válaszolni, de - például a társasági adó csökkentésének az elhalasztását összekötni a kis- és középvállalkozások fejlesztésének hiányával, azért az némileg számomra képzavar, hiszen itt az 500 millió forint feletti árbevétellel rendelkező vállalkozások esetében marad 19 százalék, és nem lesz 10 százalék. A kis- és közepes vállalkozások támogatása kiemelt feladata a kormánynak, és ez ügyben egyébként nagyon komoly lépések is történtek. Valóban, mi is úgy gondoljuk, hogy a kis- és közepes vállalkozások azok, amelyek képesek munkát teremteni.
Én annyiban vitatkoznék önnel, hogy ezek a lépések pont nem álmegoldások, hiszen mi abban hiszünk, amit már elmondtam, hogy munkát elsősorban nem az államnak kell teremtenie, és a munkát nem válthatja ki a szociális juttatás, hanem olyan gazdasági feltételeket kell teremteni, ahol megindul a gazdaság, ahol képesek a kis- és közepes vállalkozások fejleszteni, a fejlesztéssel ehhez hozzáadunk egyébként támogatási formákat, és a fejlesztés révén a piacon keletkezik munkahely, mert csak ez képes hosszú távon fenntartani a magyar gazdaságot, úgyhogy minden intézkedés, amit meghoztunk, ez irányba mutat.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem