SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ez a kérdés hétről hétre itt szerepel a parlament napirendjén, és egyébként azt gondolom, ez így helyes is, hiszen egy család, egy egyén létbiztonságának az egyik legfontosabb alapja a lakás, a lakhatás, és nem lehetünk nyugodtak addig, amíg több tíz- vagy több százezer magyar honfitársunk fölött lebeg egyfajta ilyen nehéz helyzet a törlesztőrészletek magas volta és a lakás elvesztésének réme képében.
Tehát ennek súlyával és tudatában próbálok meg önnek válaszolni, és egyből az elején hadd nyugtassam meg önt is és a nehéz helyzetbe került lakókat is, hogy az a szociális válság, hogy utcára kerülnek, nem áll fönn, hiszen az a kilakoltatási moratórium, amit a kormány már többször meghosszabbított, és tudom, hogy nemsokára lejár ennek az ideje, de mindenkit biztosíthatok, hogy ha addig nem sikerül átfogó megoldást eszközölni, akkor ez a moratórium meghosszabbításra fog kerülni, tehát senki nem fog olyan szociális helyzetbe kerülni, hogy jelzáloghitele miatt az utcára kerüljön. Mondom ezt annak tekintetében is, hogy tudjuk jól - ahogy ön is mondta -, ez a kilakoltatási moratórium nem a tökéletes és nem a jó megoldás hosszú távon, de annyit engedjen meg, hadd mondjam azt, hogy még egy ilyen ideiglenes megoldás is jobb annál, mint egy elkapkodott, túl gyors és nem pontosan körülírt intézkedési csomag egy eszközkelő tekintetében, mert ott egy csomó minden más elvre is kell figyelni.
Egyébként ha már itt az elvek tisztázásánál tartunk, hogy ennek a lényegében kilakoltatási moratórium után életbe lépő intézménynek melyek a legfontosabb mérföldkövei, amelyek mentén egyébként ezek a tárgyalások folynak a mai nap is: ezek egyrészt a terhek megoszlása, tehát fő elvnek kell lenni, hogy minden fél, az állam, a bank és az adós egyaránt vállaljon a terhekből, hiszen nem jó az, ha bármelyik fél úgy érzi, hogy kikerül a felelősség terhe alól, sem a bankok, sem azok, akik a hitelt felvették, sem pedig az állam, az elmúlt időszak hibás politikájának lényegében ez a következménye. Célzott segítségre van szükség, nem általánosságban tudjuk kezelni a problémát, hiszen különbség van a forint, a devizahitel, illetve már a hitelszerződésüket elvesztő lakosok tekintetében. Egy külön probléma azok, akik még tudnak fizetni, de egyébként már a fizetési képességüknek a határán vannak. Korlátozott pénzügyi keretek között a leginkább kiszolgáltatottakat, a legnagyobb veszélyben lévőket kell elsősorban segíteni.
Nagyon fontos része egyébként ennek az intézkedésnek, amit ön is említett, hogy ezt olyan módon kell megoldani, hogy maga a lakáspiac éledjen újjá, hiszen nem jó az, ha egyébként egy felvett hitel tekintetében a lakás értéke csökken, és elválik egymástól a hitel összege és a lakás értéke. Tehát ilyen komplex megoldásokat kell keresni, és azt tudom mondani, hogy ezek a tárgyalások folyamatban vannak. Ha április 15-éig nem áll össze ez az úgymond eszközkezelő, akkor a kilakoltatási moratórium meghosszabbításra kerül, tehát még egyszer: senki nem lesz április 16-án kitéve az utcára a kormány keretei között adható lehetőségek mentén.
Egyébként annyit hadd tegyek hozzá általánosságban, hogy ezek egyébként mind tüneti kezelések, és a gazdaság helyreállítása, a munkahelyek teremtése az, amely hosszú távon ezt megoldja. Tudom, hogy ez nem - hogy mondjam - segíti a most nehéz helyzetben lévőket, de az összes intézkedés, amit a kormány hozott, ez irányba megy. Kérem, fogadja el válaszomat.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem