DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Nem gondolok abból hosszú vitát kerekíteni, igen tisztelt képviselő úr, hogy az integrációt hogyan képzeltük el és hogyan valósítottuk meg. Ha önnek igaza lenne, akkor a szombathelyi főiskola ma is önálló lenne, ehhez képest a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez tartozik. Ha önnek igaza lenne, akkor a szarvasi főiskola ma is önálló főiskola lenne úgy önmagában, ehhez képest a Szent István Egyetemhez tartozik, és még sorolhatnám. Következésképpen tényekkel lehet bizonyítani, hogy amit mondani tetszett, az sajnos nem úgy van. A jó szándékot nem vonom kétségbe, de ezt a fajta ismeretet igen.
A kétperces hozzászólásom tartalma a kormányhoz, illetve államtitkár úrhoz szól. Az mégiscsak egy sajátos helyzet, hogy egy ellenzéki képviselő kéri többszöri hozzászólásban, hogy egy felsőoktatási intézmény létrehozásának procedúrájába a saját oktatási miniszterüket vonják be.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ön a szakmáját jó színvonalon művelő ember, ért a joghoz. Ha ebben a paragrafusban három miniszter van felsorolva, és azok között nincs az oktatásért felelős, akkor a kormány tagjait jogi értelemben két részre oszthatjuk. Ön is volt ilyennek része, de higgye el, én is tapasztaltam: vannak, akik viselnek felelősséget a jog szerint - itt van benne -, és vannak, akik nem. Aztán hogy jó szomszédságból, barátságból, kedvességből, vagy aminek akarja, annak hívja, megkéri még a szomszédban ülő minisztert is, hogy mondja el a véleményét, az rendben van, de az, a jog szerint az oktatásért felelős miniszternek egy felsőoktatási intézmény létrehozásában semmilyen kompetenciája nincs, az nonszensz. Ez nem megy! Vagy pedig akkor mondják azt az oktatásért felelős miniszterüknek, államtitkáruknak, hogy önnek a felsőoktatáshoz, egy felsőoktatási intézmény létrehozásához nincs köze. Kérem, javaslom, hogy vegyék be.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem