DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Szeretném megjegyezni, hogy a “hadsereg” szóból ki mire vizionál, és miféle vélt és megálmodott dolgok jutnak róla eszébe, azzal foglalkozni nem érdemes. Ellenben volt egy felvetés, amit ildomos egy kicsit helyre tenni. Azt mondta Lamperth Mónika képviselő asszony, hogy nagyon gyors ez az integráció. 1999-ben fogadta el a parlament azt a felsőoktatási integrációról szóló törvényt, amely 2000-ben már meg is valósult, és ha ez olyan rosszul sikerült volna, akkor feltételezem, hogy az elmúlt nyolc évben önök korrigálták volna a hibákat, de csak annyi történt, hogy engedtek kimenni néhány intézményrendszert ebből az egészből, és ez az egész ország felsőoktatását érintette. Azt gondolom, hogy az időtényező szempontjából olyan túl sok mindent problémaként felvetni talán nem ildomos.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem