BALCZÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bármennyire csábító e záróvita kapcsán a felsőoktatás egészéről szólni, én igyekszem a záróvitához benyújtott módosító indítványhoz kapcsolódni.
Tudjuk azt, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette azt a kormányrendeletet, amelyik a most megjelenő ösztöndíjszerződést, illetőleg a hallgatói képzési szerződést nem törvényi szinten kívánta rögzíteni.
(14.10)
Erről a részről talán annyit hadd mondjak el, hogy a Jobbik annak idején a felsőoktatási törvény eredeti vitájában is elmondta, hogy ez olyan szintű kérdés, amely nem kormányrendeletben szabályozandó. Hadd mondjam el, hogy a most benyújtott módosító indítványhoz is, amit képviselő úr nyújtott be, mi beillesztettük, amely nyilván lehet, hogy kodifikációban nem teljes körű, csak a feladatra utaló módosítás, de amely pont ezt akarta célozni, hogy igenis, ezt a kérdést törvényben kell rendezni.
Miről is van szó? Arról van szó, hogy ha a magyar állam teljes egészében vagy részben fedezi a fiatalok képzési költségét, akkor elvárja, hogy adott időtartamon belül meghatározott ideig - és ezt mindjárt tisztáztuk, hogy milyen időtartamról van szó - azt Magyarországon töltse el munkavállalóként. Hadd mondjam el, hogy ez bizonyos szempontból azért tüneti kezelés. Az elmúlt húszegynéhány évnek azért egy nagyon nagy kudarca, hogy Magyarországon minőségi képzésen átesett és megfelelő szintű diplomát szerzett emberek nem egyszerű tanulmányút jelleggel, hanem viszonylag nagyobb létszámban kényszerülnek ma arra, hogy külföldön vállaljanak munkát.
Tehát nyilvánvalóan az elsődleges feladat az lenne, ha négy-öt év múlva vagy három év múlva ez a rendelkezés hatályba lép, bízunk benne, hogy ez az ország olyan gazdaság- és társadalompolitikát fog megvalósítani, hogy ez nem ilyen tömeges igényként fog jelentkezni. Ugyanakkor a Jobbiknak az a véleménye, hogy ez a “röghöz kötés” ez játék egy nagyon népszerűnek és adott szűkebb körben talán demagógnak is tűnő kifejezéssel. Mert azt elvárni, hogy az a fiatal, akinek a teljes képzési költségét az állam fedezi, a diploma megszerzését követően húsz évből tíz évet tölthet el úgy külföldi munkavállalással, hogy ennek még nincs visszafizetési kötelezettsége, ez azt hiszem, teljesen jogos igény a társadalom részéről. És meggyőződésem, hogy azok a fiatalok, akik a képzésbe bekerülnek, és ezt felelősséggel végiggondolják, azt el is fogadják.
Hiszen miről van szó? Arról van szó, hogy aki a diploma megszerzését követően húsz éven belül tizenkét évet külföldön van már, az nem az a tapasztalat- és gyakorlatszerzés, ami természetesen úgy kezelendő, mint ami az ő képességeit növeli, és egyébként természetesen úgy kell elfogadnunk, hogy majd visszatér Magyarországra, és itt hasznosítja. Az a tizenkét év azt jelenti, hogy olyan módon találta meg a számítását anyagiakban is, és olyan mértékben a tudását külföldön hasznosítja, hogy ekkor a törvény által megszabott rendben ezt a képzési költséget fizesse vissza. Azt hiszem, hogy ez egy alapvető társadalmi elvárás, tehát amikor mi ezt a törvényt kifogásoltuk, pontosan azt a hiányt vetettük föl, hogy ezeket az alapvető kérdéseket, feltételeket törvényben kell szabályozni, amit a módosító indítvány most megteremt.
Azért gondoljuk végig: mi az a rög, amihez hozzá akarjuk kötni? Milyen röghöz? Magyarországhoz, a hazánkhoz. Azért, ha azt mondjuk el vagy énekeljük, hogy Hazádnak rendületlenűl / Légy híve, oh magyar. / Bölcsőd az s majdan sírod is… / Itt élned, halnod kell.”, akkor talán ebben a kötelességben az elvárható, hogy aki a megszerzett, támogatással megszerzett diplomát úgy kamatoztatja külföldön, hogy húsz évből tíz évnél többet tölt kinn, akkor ezt az országot segítse azzal, a felnövekvő újabb nemzedéket, hogy igenis, ezt a támogatást fokozatosan elkezdi visszafizetni.
Tehát magát a szabályozás tartalmát ezekkel az arányokkal a Jobbik viszont elfogadhatónak tartja és helyesnek. (Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem