DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Egy zárószavazás előtt lévő törvény utolsó pillanataiban az országgyűlési képviselőknek illene az utolsó pillanatban benyújtott koherenciás módosító indítványokról szólni, és nem elölről kezdeni azt a vitát, amelyet hónapok óta folytatunk a felső-, illetve a közoktatás, a köznevelés rendszeréről. Ezért én ezekre az észrevételekre nem is kívánok reagálni, pusztán egyetlen szóval. A tisztelt MSZP-s képviselők, és ehhez társulnak kézen fogva az LMP-s képviselők, minden alkalmat megragadnak arra, hogy pánikot keltsenek (Közbeszólás az MSZP soraiból: Összeláncolnak minket!), és demagóg szólamaikkal a jól működő és jól haladó törvényeket minősítsék.
Nos, amiről viszont szólni szeretnék, az egy-két olyan tévedés, illetve csúsztatás, amelyeket hallottunk. Kovács képviselő úr azt mondja, hogy alapfogalmakat tisztázunk a koherenciás módosítókban. Pont ezért találták ki a törvényalkotók régen, nem a mai napon vagy nem a mostani kormányzati ciklusban, hogy a törvényalkotásnak különböző stádiumai vannak, és az utolsó pillanatban észrevett hiányosságokat pótolni lehet. Miután szakmai részről olyan véleményeket, olyan igényeket kaptunk, hogy a működtetés és a fenntartás fogalmát, amelyet pontosan tartalmaz a köznevelési törvény, de értelmezzük, ezért az utolsó pillanatban bevettük, senkit nem zavar, csak pontosabbá, világosabbá teszi a törvény használatát. De ön kifogásolta azt, hogy milyen időpontban kell az önkormányzatoknak jelezniük a szándékukat, hogy átveszik-e, vagy sem, leadják-e, vagy sem az iskoláknak a működtetését. A képviselőtársaink előtt sorban ott vannak a laptopok, ezért az egész MSZP-frakciónak módjában állna követni a törvényalkotás folyamatát, és akkor pontosan tudná, hogy reggel visszavontam ezt az indítványt sok minden ok miatt, ezért marad az az eredeti állapot, hogy augusztus 31-ig egy szándéknyilatkozatot kell tennie az önkormányzatoknak arról, hogy vállalják-e, vagy sem, és október 31-ig kell a végleges nyilatkozatokat megtenni, ami a működőképességet erősíti, ezért marad az eredeti módosító javaslatuk.
Külön köszönöm azt a nagyvonalúságot, hogy ellenzéki képviselő létére Balczó képviselő úr a felsőoktatási törvény morális tartalmát helyeselte. Végül is azt szeretném még elmondani, hogy valóban nem szokványos dolog, hogy a kormány képviselője koherenciás módosító indítványokat terjeszt be. Éppen azért tettem, hogy a törvény még működőképesebb, még pontosabb legyen. Ezek a koherenciás módosító javaslatok, ha történetesen nem adtuk volna be, attól még a törvény működőképes lenne, de mindannyiunknak az a szándéka, az a célja, hogy a lehető legjobb minőségű törvényt alkossuk. Ehhez persze higgadtság, nyugalom, türelem, előrelátás kell, ami nehezen tűri az olyan indulatos, negatív jelzőkkel tűzdelt hozzászólásokat, amelyeket én már egészen megszoktam az LMP-s képviselőktől. Nem tudok vele mit kezdeni. Mindenki olyan stílust kockáztat meg és használ a parlamentben, ami az övé.
Tisztelt Országgyűlés! Ezek a törvénymódosítások, amelyeket most az utolsó napokban elkészítettünk, jók. Az oktatási bizottság támogatja ezeket, mert konzultáltunk velük. Tegnap az alkotmányügyi bizottság mindegyiket elfogadta, jónak találta, nem egyszemélyes javaslatok. E testületek véleménye ilyen esetben mindenképpen meggyőző.
A törvényalkotás folyamata pedig jól halad. Minden esélyünk megvan arra, hogy jövő év januárjában, amikor a köznevelési intézmények fenntartásában bekövetkezik a változás, addigra minden részlet, minden mozaikkocka a helyére kerül. Úgyhogy éppen ellenkezőleg, én azt látom erényünknek, amit itt néhányan kifogásoltak, hogy minden alkalmat megragadunk az egyeztetésre, a pontosításra, és betartjuk a törvényt, az alkotmány szellemét és a betűjét. Tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy szavazatukkal támogassák ezeket a módosításokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem