DR. SÓS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SÓS TAMÁS
DR. SÓS TAMÁS (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy Guinness-rekordba illik az, ami most az úgynevezett köznevelés kapcsán történik a közoktatás területén, hiszen 40 paragrafussal kívánta módosítani a múlt évben elfogadott törvényt. Önmagában az is érdekes, hogy képviselői beterjesztéssel jelenik meg az előterjesztés eredetileg. Most államtitkár asszony jegyez 9 olyan módosítót, ami nem feltétlenül koherenciazavarral függ össze. Tehát önmagában már ezt az egész folyamatot ellentmondásosnak tartom.
Az is nehezen megmagyarázható, hogy úgy módosítunk egy törvényt, hogy az még bevezetésre sem került. Gyakorlatilag ezzel önök bebizonyították azt, hogy egy olyan törvényt fogadtunk el tavaly, amely működésképtelen, amely nem megvalósítható. Önök erre rájöttek; az akkori felvetéseinket nem vették figyelembe.
Hogy konkrét legyek, itt a 3 ezer lakosú településeket használják mérőszámként. Úgy gondolom, hogy maga a probléma, mármint hogy a települések ilyen formában való kezelésével foglalkozni kell, ez helyes, viszont amilyen választ önök adnak rá, azt gondolom, hogy ez nem elfogadható, csapnivaló. Önök gyakorlatilag magukra hagyják a településeket számos esetben, most pedig az történik, hogy centralizálnak, indokolatlan mértékű államosítás van, és gyakorlatilag arról nem esik szó, hogy mekkora pénzt vonnak ki a rendszerből. A polgármesterek, akik az önök padsoraiban ülnek, nagyon fegyelmezettek, de gyakorlatilag, amikor 2010-ben megalakult ez a parlament, akkor nem erre adta a lakosság a voksát, hanem arra, hogy helyi szinten a települések bele fognak szólni az oktatás kérdésébe. Most gyakorlatilag kiveszik azt a lehetőséget, és a lakosság nem fog tudni beleszólni, egy központi, centrális akarat fog megvalósulni. Pénzkivonás, indokolatlan mértékű államosítás, konzervatív mázzal van leöntve.
Úgy gondolom, hogy az a kapkodó törvényhozási folyamat, amit önök gyakorolnak, ez elfogadhatatlan, nem tudjuk támogatni ezt a törvényt. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem