MICHL JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A vitához egy mondatot legyen szabad hozzáfűzni, mert látom, még mindig nem tiszta mindegyik ellenzéki képviselőtársunknak a törvénytervezetünk és az ahhoz fűzött módosító indítványok következménye.
Kedves Kovács Képviselő Úr! Azzal, hogy az államtitkár asszony visszavonta azt a bizonyos 9. ajánlást, ezért ez nem létezik, így ezt mi sem támogatjuk, tehát erről nem fogunk szavazni, nem kell tovább aggódnia.
Tisztelettel szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a törvénytervezetünkben szereplő 3 ezer fős településszám esetében éppen az a segítségnyújtási gondolat támogatta ezt a javaslatunkat, hogy a 3 ezer fő alatti települések esetében az önkormányzatoknak csak arról kell nyilatkozniuk, hogy kívánják-e ők maguk vállalni az iskola működtetését, a 3 ezer fő feletti települések esetében pedig, ha át akarják adni, akkor arról kell nyilatkozniuk, hogy miért nem tudják vállalni ezeknek az intézményeknek a fenntartását. Természetesen többféle számot is el lehetne itt fogadni. A számítások azt mutatják, hogy a 3 ezres lélekszám az a településnagyság, amelynél a legegzaktabban lehetne ezt megállapítani.
Az, hogy Sós Tamás szerint magukra hagyjuk a településeket, és a lakosság nem tud beleszólni az oktatásba, és így tovább, ezeket a szlogeneket már megszoktuk az MSZP-s képviselőtársainktól. Azt megjegyezném, hogy a lakosság beleszólása az iskola működtetésébe és életébe semmit nem változik, ugyanazon a szinten marad, csak a fenntartó változik meg, nem az önkormányzat lesz, hanem maga az állam, tehát a szülők, az iskolát igénybe vevők továbbra is ugyanúgy tudnak beleszólni. Egyébként a lakosság a jelen pillanatban sem szól bele az oktatásba, úgyhogy ez egy kicsit tévedéses megállapítása volt.
Szeretnék Szél Bernadett észrevételeire is reagálni. A felolvasott hozzászólása nagyon hasonlított Osztolykán Ágnes általában elmondott felszólalásaihoz. Bizonyára ő segített ennek az összeállításában, hiszen a szófordulatok abszolút megegyeznek az övével. Szeretném megerősíteni, hogy nem állja meg a helyét az a kijelentés, amit rendre elmondanak, hogy a pedagógusszakma nagyarányú tiltakozása ellenére került elfogadásra a törvény. Nincs erről szó. A szakmai szervezetek nagyarányú támogatásával fogadtuk el ezt a törvényt.
Azt is szeretném megerősíteni, hogy továbbra is kerettörvény maradt a jogszabály. Azokhoz tartozó kiegészítéseket fogalmaztunk meg a törvénytervezetünkben, pontosan azért, hogy az életbe lépéséig a lehető legpontosabb szöveg kerüljön a törvénybe, és segítse annak megvalósulását.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelettel kérem Hoppál Péter képviselőtársammal közösen, hogy a tisztelt Ház támogassa a törvényjavaslathoz a Hoffmann Rózsa államtitkár asszony által benyújtott módosító javaslatokat, és majd a teljes törvény szövegét is.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem