ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Soron következik a világörökségről szóló 2011. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Menczer Erzsébet fideszes képviselőtársunk önálló indítványát T/7854. számon, a kulturális és sajtóbizottság ajánlásait pedig T/7854/3. és 5. számokon kapták kézhez. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1. és 2. pontját, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontját az előterjesztő nem támogatja, a szükséges bizottsági támogatást sem kapták meg, így ezekről nem kell döntenünk.
Most tehát a zárószavazás következik. A kormány támogató álláspontja a vita során már elhangzott. Kérdezem önöket, hogy elfogadják-e a T/7854. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 259 igen szavazattal, 41 nem ellenében, 33 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem