DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az uniós támogatások területén valóban az előttünk álló legnagyobb feladat a támogatások keretéből még hátralévő mintegy 5500 milliárd forint kifizetése 2015 végéig. A forrásfelhasználás legnagyobb kockázatát a projektek elégtelen előrehaladása jelenti, számlák nem érkeznek be, így azok kifizetése sem történhet meg. Az elmaradás több száz milliárd forintot tesz ki.
Az okok két fő problémakör köré csoportosíthatók: egyrészt a kedvezményezettek likviditása nem megfelelő a projektek végrehajtásához, ezért nem tudják finanszírozni a kivitelezéseket, nincs banki hitel, vagy a hitel díja magas, amit a projekt nem bír el; másrészt a megvalósításhoz szükséges önerő nem áll rendelkezésre, elsősorban az önkormányzatoknál a nagyfokú eladósodottság és a devizahitelek miatt.
A két problémakörhöz csoportosítva két fő intézkedési csoportot hozunk, amelyből az elsőt az első két percben, a másodikat a hátralévő egy percben mondom el. Az első: általánossá tettük a szállítási előleg biztosítását, és azt az állami és önkormányzati kedvezményezettek esetében 30 százalékra emeltük. A szállító már közvetlenül a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől is igényelheti az előleget. Ez azt jelenti, hogy ha egy közbeszerzési eljárásban nyertes vállalkozó, szállító uniós projektet valósít meg, akkor a vállalkozói szerződés megkötését követően megkapja a szerződés értékének 30 százalékát, amellyel a projekt 70 százalékos készültségi fokánál kell elszámolnia.
A következő részt a viszonválasz egy percében mondom el. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem