DR. STÁGEL BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. STÁGEL BENCE
DR. STÁGEL BENCE (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A parlament nemrégiben szavazott az új büntető törvénykönyvről, amely változást hozott a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény tekintetében is.
A javaslat értelmező rendelkezései alapján egyrészt a bűncselekményi értékhatár immáron 100 001 forint lesz, másrészt a jogalkotó világossá tette azt a szándékát, miszerint bizonyos felhasználói magatartásokat dekriminalizál azáltal, hogy a javaslatban meghatározott cselekményhez kapcsolódóan új büntethetőséget kizáró okot iktat be.
Az internethasználat elterjedésével a felhasználói szokások is gyökeresen megváltoztak. A sok esetben a szerzői jogot sértő módon közzétett tartalmakhoz való hozzáférés módjai között a letöltés és a különböző fájlmegosztó rendszerek használata elterjedt a társadalomban, különösen a fiatalok körében. Ez utóbbi, tehát a fájlmegosztó rendszerek használata esetén adott szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény letöltésével egyidejűleg szükségszerűen annak hozzáférhetővé tétele is bekövetkezik az interneten.
A büntetőjogi tényállás indoklása szerint büntetőjogi szempontból indokolatlannak tűnik a nem jelentős mennyiségű szerzői mű vagy kapcsolódó jogi teljesítmény vonatkozásában megvalósuló, személyes célokat szolgáló felhasználások tömeges kriminalizálása. Mindezek alapján kérdezem az államtitkár urat, főleg a fiatalokra is értve ezt, hogy az új Btk. fájlcserére vonatkozó szabályozásának lesznek-e pozitív hatásai a felhasználók vonatkozásában.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem