DR. STEINER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. STEINER PÁL
DR. STEINER PÁL (MSZP): Tisztelt Államtitkár Úr! A középkori úriszékhez hasonlóan jártak el az engedélyező hatóságok a több mint 10 milliárd forintba kerülő Kossuth téri beruházás során. A hatóságok egy nap alatt engedélyezték 78 fa és 448 négyzetméter cserje kivágását, ugyanakkor az emberek építési kérelmét sok esetben még 60 nap alatt sem intézik el.
Mi is történt? Az Országgyűlés Hivatala 2012. február 23-án fakivágási engedélyezési kérelmet terjesztett elő a Belváros-Lipótváros Önkormányzata építési hatóságánál. A fakivágás indokaként a kérelmező a Kossuth téren megvalósítandó régészeti feltárást jelölte meg. Ugyanezen a napon az Országgyűlés Hivatala mint vagyonkezelő a tulajdonosi hozzájárulását megadja a fák és cserjék kivágására. Ugyanezen a napon a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség megállapítja, hogy nem érintett az eljárásban. A jegyző határozatában megállapítja, hogy az ügyféli kört egyetlen ügyfél, az Országgyűlés Hivatala alkotja. Tehát a kérelmező egy személyben tulajdonos, fellebbezési joggal rendelkező ügyfél, aki pedig ugyanezen a napon lemondott fellebbezési jogáról.
Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa jelentésében megállapítja, hogy a vizsgált határozat több ponton aggályos és téves. Idézek a jelentésből: “A kivágás indokaként megjelölt régészeti feltárásra a mérlegeléskor nem volt engedély. Nem volt kertészeti helyreállítási terv, és nem vizsgálták a fák átültetésének lehetőségét, amely pedig feltétele az engedély kiadásának. A jegyzőnek az ügyféli kör megállapításával, illetve az értesítés mellőzésével kapcsolatos eljárása és döntése téves. Sérült az alaptörvényben deklarált nemzet közös örökségének megőrzésének, valamint a nemzeti vagyon kezelésének és védelmének kívánalma.”
Tisztelt Államtitkár Úr! Utasította-e az illetékes kormányhivatalt a megfelelő vizsgálatok lefolytatására? Elkezdődött-e a törvényben rögzített egyéb egyeztetési eljárás? Kik és milyen módon helyezték politikai nyomás alá a hatóságokat? A szoborlopás és fakivágás eltussolása helyett nem lenne-e célszerűbb megvizsgálni a közpénzek felhasználását, és a keletkező megtakarítást pedig a mélyszegénységben élők támogatására fordítani?
Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem