HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Ön azt kérdezi az azonnali kérdésében, hogy miért ennyire megbízhatatlan szerződéses partner az állam. Szeretném közölni önnel, hogy az állam nem megbízhatatlan, hanem megbízható szerződéses partner.
Azt is kérdezi, hogy mikor cselekszünk végre. Hát mást sem teszünk, csak egyfolytában tesszük a dolgunkat: a kormány cselekszik, segít és támogat, és ahogy hallgatom önt, úgy látom, megfeledkezett azokról az intézkedésekről, amelyeket a kormány hivatalba lépése után tettünk számos területen, így a fogyatékos emberek életének javítása érdekében is. Az e téren tett intézkedések jelzik, hogy a kormány nemcsak a fogyatékossággal élő emberek, hanem az ő gondjaikon enyhíteni kívánó és az őket segíteni hivatott szervezetek iránt is elkötelezett, és ez így lesz a jövőben is. Ám azt látni kell, hogy a szervezetek adófizetői forintokból gazdálkodnak, elengedhetetlen a támogatásokkal való pontos és szabályszerű elszámolás a korábbi támogatások tekintetében is. Az ön által említett késlekedés 645 millió forint költségvetési támogatást érint, ami jelentős összegnek tekinthető, így indokolt a gondos ügyintézés.
Az elmúlt évek tapasztalatai szerint a szervezetekkel történő szerződéskötés jellemzően - valóban igaz - sajnos csak ebben az időszakban szokott megtörténni. A szerződések elkészítését időben, az idén is időben megkezdte a tárca, így azokkal a szervezetekkel, amelyeknél már lezárult az egyeztetési és hiánypótlási folyamat, a szerződés megkötése előreláthatólag hamarosan megtörténik. Az EMMI kapcsolatban áll a szervezetekkel, és azon vagyunk, hogy minél előbb sikerüljön megkötni ezeket a szerződéseket.
A megváltozott munkaképességűek kapcsán pedig a következő egy percben szeretnék válaszolni önnek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem