HALÁSZ JÁNOS

Teljes szövegű keresés

HALÁSZ JÁNOS
HALÁSZ JÁNOS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Minden sikerrel kapcsolatban feltehető a kérdés, hogy miért nem nagyobb. Feltehető a kérdés, miért nem oldanak meg még több létező problémát. Miért nem fog a Nemzeti alaptanterv bevezetésétől másnap minden gyermek könyvet a kezébe, miért nem jelenik meg azonnal a tisztességes viselkedés az iskolákban az erkölcstanórák indulásakor? Mert évtizedek pusztítását, pontosabban: csöndes és néha alig megfogható erózióját kell megállítanunk és visszafordítanunk. Valóban, ma Magyarország egyik legnagyobb gondja a szegénységben élők, köztük a roma népesség helyzetének fokozatos romlása.
Tisztelt Képviselő Asszony! A rendszerváltás óta most jött létre olyan összehangoltan és kifejezetten az emberi erőforrásokra koncentráló minisztérium, amelynek célja egységesen a szegénységellenes szakpolitikák stratégiai és programszintű működtetése. A megújult Emberi Erőforrások Minisztériumának kiemelt feladata a gyermekszegénység elleni küzdelem, a szegénység átörökítésével járó folyamatok megtörése. A hátrányos és leghátrányosabb helyzetű gyermekek számára a kormány növelni fogja a továbbtanulási esélyeket, és megalapozza a munkaerő-piaci integrációjukat. Már csecsemőkorban “biztos kezdet gyermekházak” segítik a hátrányokkal induló kisgyermekeket és szüleiket.
A részt vevő kistérségek szakmai módszertani támogatásáról kiemelt program gondoskodik. A minél korábbi óvodáztatást segíti elő az integrált pedagógiai program, amely ösztönző támogatást nyújt a fenntartónak és a pedagógusnak. A hátrányos helyzetű tanulókat ebben ösztöndíj segíti. Megtörtént az Útravaló-ösztöndíjprogram felülvizsgálata, és a kizárólag szociális alapú támogatás helyett egy új, két pilléren álló programot indítottunk Útravaló-MACIKA-ösztöndíjprogram néven. A tavalyi évben indult iskolaháló-program olyan eredményes programokat, módszereket támogat, amelyeket azokban az iskolákban működtetnek sikerrel, ahol a leghátrányosabb csoportok aránya felülreprezentált. A roma fiatalok esélyeinek növelése érdekében a felsőoktatásban roma szakkollégiumi program indul, amelynek első lépése volt 2011-ben a négy helyszínen működését megkezdő keresztény-roma szakkollégiumok támogatása.
A nemzeti együttműködés kormánya a családok támogatásáról szóló törvényt valóban úgy módosította, hogy a 16. életévét betöltött, legalább 50 órát hiányzó tanulónál az iskoláztatási támogatás folyósítását a Kincstár nem felfüggeszti, hanem ténylegesen szünetelteti. Ha a 18. életévét be nem töltött, tanköteles gyermek legalább 10 kötelező tanórai foglalkozást mulaszt igazolatlanul, akkor a közoktatási intézmény igazgatójának jelzése alapján a gyámhatóság figyelmezteti a családot arra, hogy 50 kötelező tanórai foglalkozás elmulasztása esetén a gyermek védelembevételére és az iskoláztatási támogatás felfüggesztésére kerül sor. Köszönöm elismerő szavait, ezekkel az intézkedésekkel valóban sikerült az igazolatlan hiányzásokat visszaszorítani.
Tisztelt Képviselő Asszony! A gyermekek intézetbe zárása nem oldaná meg a problémát, hanem azt láthatatlanná tenné a kívülállók számára. Ez az érintett társadalmi csoportnak nem szolgálná a fejlődését. Tudományos kutatások támasztják alá, hogy az édesanyjuk által gondozott gyermekek egyenletesen fejlődnek, még akkor is, ha az anya egyébként feszült és kedvezőtlen élethelyzetben van. Az anya nélkül felnőtt gyerekek viszont fejlődésükben elakadnak, súlyosan visszaesnek. Ráadásul az egymás mellett, együtt élő populációk az iskolában tanulják meg ennek az együttélésnek a szabályait, lehetőségeit. Az iskola kétségtelenül az egyik legfontosabb felzárkóztatási terep, eszköz, lehetőség, és ezeknek az intézkedéseknek a hatása a vártnál is nagyobb és megkérdőjelezhetetlen.
Kérem, fogadja el válaszomat. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem