GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Szóval, államtitkár úr, az a helyzet, hogy én ezt mind elhinném, hogyha már régen kirúgták volna azt az NFA-alkalmazottat, aki úgy döntött, hogy Nagyesztergáron megszünteti a legelőt a telep mellett. És azt csuknám be oda a 150 üsző mellé egy napra a 40 fokos a hőségbe, aki ilyen ostobaságot megcsinált.
Ha nem ezt csinálták volna, akkor én ezt még komolyan is venném, de akkor mi történt Baranya megyében, ahol a sertéstelep mellől vették el a földet? Mi történt Bács-Kiskun megyében, ahol a hodály mellől vették el a földet? Tehát a tettek nem követik azt, amit meghirdetnek. Ez a probléma ezzel.
Mit fognak csinálni például, ha megjelenik önöknél, mondjuk, egy vállalkozás, és azt mondja, hogy ehhez a pályázathoz a bank csak akkor ad hitelt, hogyha legalább egy tízéves földbérlettel fog rendelkezni, önök meg most mindenkit kirúgtak ebből a földbérletből? Alá fognak írni vagy meghosszabbítanak ilyen földbérleti szerződéseket? Ezekre kérnék választ! Mi történik ebben konkrétan? Lesznek-e ilyenek, hogy valóban különleges eljárást biztosítanak az állattartóknak? Egyébként az egészen eddig elmondottak mind fölösleges beszéd. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) A gyakorlatra vagyok kíváncsi, államtitkár úr! (Taps az MSZP padsoraiból. - Közbeszólás ugyanonnan: Így van!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem