DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! A kormány, mint ahogy többször elmondtuk, a közbeszerzésekkel kapcsolatban három dolgot tart alapvetőnek, fontosnak. Az egyik, hogy a közbeszerzést elnyert cég tartsa be a törvényeket; másodszor: végezze el a munkát, amit megnyert és elvállalt; harmadszor: fizesse be az adóját. Ez a három alapkövetelmény. Egyébként ez nem magyar követelmény, nem a Fidesz követelménye, ez Európában így szokás. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy ugyanezt a három követelményt vizsgálják a különböző európai szervezetek, ezt vizsgálják a hazai és európai pénzek felhasználásának vizsgálatára illetékes szervezetek.
A kormány sem most, sem - meg kell mondanom - a tíz évvel ezelőtti Orbán-kormány nem rejtette véka alá, és első pillanattól kezdve hangsúlyozta, hogy igenis jelentőséget tulajdonít, és szándékában áll olyan erős, elsősorban magyar tulajdonban álló cégek piaci helyzetbe hozása, amelyek alkalmasak arra, hogy a magyarországi piacon a Magyarországot akkor is és sok tekintetben most is eluraló multinacionális cégek versenytársai legyenek, és alkalmasak legyenek emellett egy közép-európai gazdasági szerep viselésére.
Engedje meg, hogy megosszam önnel egy személyes élményemet. Valamikor 2000-2011 környékén volt alkalmam közlekedési miniszterként a bajor közlekedési miniszterrel tárgyalni, és akkor még, az uniós csatlakozás előtt, tájékozódni igyekeztem az ottani közbeszerzési szokásokról. És ismerve a statisztikáikat, megkérdeztem, mégis hogyan érik azt el, hogy Bajorországban a nagy infrastruktúra-fejlesztéseket bajor cégek nyerik meg. Rám nézett, hogy miért, szerintem kinek kellene nyerni. A bajor adófizetők pénzéből Bajorországra épült cégeket, bajor közcélt szolgáló dolgokat vajh’ ki a fenének kellene megnyerni? Nem értette a kérdésemet. Attól tartok, hogy önök sem értik.
(9.20)
Tisztelt Képviselő Úr! Igenis az a feladat és az a cél, hogy a törvény adta lehetőségek keretein belül, a magyar gazdaság érdekeinek védelme és erősítése érdekében a kormány egy nemzeti gazdaságpolitikát folytasson, akár tetszik ez önöknek, akár nem. (Taps a kormánypártok soraiban.) Nemcsak az ön által emlegetett cég fontos számunkra, ugyanígy fontos a MOL, fontos az MVM, fontos a Richter, s fontosak mindazok a cégek, akár a legutóbb általunk visszavásárolt Rába, amelyek a magyar gazdaság zászlóshajói, amelyek alkalmasak arra, hogy az európai gazdasági csatatéren is megvívják az országnak szükséges harcot. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Tisztelt Képviselő Úr! Én tisztában vagyok azzal, hogy egy kisgömböcként viselkedő marketingpártnak látványelemekre van szüksége. (Taps a kormánypártok soraiban.) Elhiszem, hogy ha nem tudják fújni tovább, akkor csörgetik a rendelkezésre álló eszközöket, de ez még nem jogosítja fel önöket arra, hogy valótlanságokat állítsanak. Az önök által emlegetett cégcsoporttal kapcsolatban felhozott pénzek nem egyedül ezeké a cégeké. Már az - emlékezetem szerint - szocialista Molnár Csaba kérdésére is elmondtuk, az egyszerűen valótlan, hogyha valaki a konzorciumban nyert pénzeket egy cégnél veszi figyelembe. Ezt számos cég nyerte el, s ezek között a cégek között számos olyan van, amelynek akár egy ügyleten belül, akár éves átlagban messze nagyobb az érdekeltsége, mint az önök által most a Közgépnek egyébként kifejezetten marketingcélokat szolgáló felemlegetése. Ezek a számok és tények egyszerűen nem igazak.
Tisztelt Képviselő Úr! A bajom az önökkel és személy szerint önnel is - és ne haragudjon, hogy ezt mondom -, hogy önök, akik sem emberileg, sem politikailag hasznos produktumot nem tudnak felmutatni, helyette vádaskodnak (Taps a kormánypártok soraiban.); önök a XXI. század diplomás Hábetlerei. Ez nem érdeke az országnak, és nem érdekük önöknek!
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem