ERDŐS NORBERT

Teljes szövegű keresés

ERDŐS NORBERT
ERDŐS NORBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Békés megye közúti vérkeringésének két legfontosabb ütőere a délnyugat-északi irányba futó 47-es számú és az északnyugat-délkeleti irányba futó 44-es számú útvonal. Szeged-Debrecen és Budapest-Arad összekötő útjairól van szó, a két útvonal metszéspontjában található Békéscsaba. A megye szinte összes alacsonyabb rendű útvonala közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódik a két említett, kiemelt fontosságú közúthoz. Mivel Békés megye keleti része nagy szakaszon határos Romániával, a schengeni határ is ott húzódik, ahol egymegállásos határforgalmi ellenőrzési rendszer működik, a két útvonal jelentőségét ez tovább növeli. Ez a helyzet nagyobb forgalmat generál, de ebből következően a nagyobb forgalom fejlesztések nélkül lassítja is önmagát.
Tisztelt Államtitkár Úr! Ezek fényében azt gondolom, érthető, hogy negyedéves-féléves rendszerességgel az illetékes tárcák vezetőihez, szakpolitikusokhoz fordulok ez ügyben. Érzékenységünk ebben a kérdésben az átlagosnál magasabb, de ez érthető, hiszen Békés megye szinte minden mutatót tekintve óriási, több évtizedes lemaradásban van. Természetes elvárás a vállalkozók, polgárok, a Békés megyeiek részéről, hogy a megye úthálózatainak ugrásszerű javulására van igény.
Általános és szerintem is valós vélekedés itt a környezetemben az, hogy a két útvonal létfontosságú a megye fejlődésének szempontjából. Óriási lökést ad ennek a vidéknek, ha a megye úthálózata a hozzájuk tartozó műtárgyakkal együtt rohamléptekkel fejlődésnek indul, és elkezdődik a felzárkózás, még ha nem is éri el teljesen a mai Magyarország legfejlettebb régióinak szintjét. Úgy ítéljük meg itt a végeken, hogy ez nem egy utópisztikus és teljesíthetetlen igény. Szerencsére az elmúlt idő kormányzati törekvései is ebbe az irányba mutatnak. Nem tudtam a 10 éves képviselőségem ideje alatt kis- vagy nagyvállalkozóval tárgyalni, baráti beszélgetéseken részt venni úgy, hogy Békés megye fejlett közúti becsatolásáról ne essék szó. Mindenki egyöntetűen a megye gazdasági fejlődése Achilles-sarkának tartja a mai állapotokat, égetően szükség van egy, a mainál lényegesen fejlettebb úthálózat megvalósítására, amely Békés megyét egyenrangúvá emeli az ország más régióival. Ennek elengedhetetlen része a 44-es és a 47-es utak fejlesztése.
Tisztelt Államtitkár Úr! Arra kérem, tájékoztassa rajtam keresztül a Békés megyeieket, hogyan áll a 47-es út felújítási munkálata, különös tekintettel a Békéscsaba-Mezőberény közötti szakaszra, továbbá milyenek a kilátások a 44-es út mielőbbi magasabb rendűvé, gyorsforgalmi úttá alakítására. Hogyan állnak most ezek a folyamatok? Mikorra várhatóak a befejezések? Tisztelettel várom válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem