PÁL BÉLA

Teljes szövegű keresés

PÁL BÉLA
PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Azért egy megjegyzésem hadd legyen. Azt gondolom, nem ártana, ha a kormány válaszát megismerhetnénk mi is, legalább akik a sport- és turizmusbizottságban tevékenykedünk, hiszen lehet, hogy lenne olyan észrevételünk, amellyel hozzájárulhatnánk ahhoz a sikerhez, amelyet a Széchenyi-pihenőkártya az elmúlt időszakban befutott, annál is inkább, mivel a siker mellett vannak olyan tapasztalatok is a felhasználók részéről, és hadd mondjak egynéhányat. Például az, hogy a három zseb - a szállásadás, a vendéglátás, a szabadidő zseb - gyakran nehezíti a fizetés módját és a felhasználást, mintsem könnyítené, és valljuk be őszintén, a szolgáltatók részéről is az a tény, hogy mindhárom bankkal kell tárgyalniuk, hogy mind a három bank terminálja kialakításra kerüljön a szolgáltató helyen, ez is gyakran nehezítő tényező, és amúgy is felvetődött egy jó néhány olyan kérdés, amelyet az Európai Bizottság észrevételei után, ha módosítást igényel ez a rendszer, célszerű ezeket is belevenni majd.
Javasolom ezt az államtitkár úrnak, és köszönöm a válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem