DR. ILLÉS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. ILLÉS ZOLTÁN
DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselő Asszony! Fantasztikus, frappáns módon két percben elmondta a kérdését, én igyekszem, nem biztos, hogy sikerülni fog, hasonló frappáns módon két percben válaszolni. De az egyenes kérdésére egyenes válasz: igen, a kormányzat támogatja a péri reptér megvalósítását, ezáltal az Audi tovább terjeszkedését és tevékenységének folytatását.
Néha tágra nyílt szemmel és óriási naivitással figyelem nemcsak az ön, hanem párttársai megállapításait. Ugyanis határozottan megállapítja, és igaza van, okosan beszél, kedves képviselő asszony, hogy ahol repülőtér van, ott zajszennyezés is van, és levegőszennyezés is van. Bizony, bizony, ez így van. Tehát akkor ebben a kérdésben egyetértek önnel.
Kettő. Ezt válasszuk el a Natura 2000-es terület ügyétől. Ugyan nem szeretném magamra rántani a vizeslepedőt, de mégis el kell mondanom önnek, hogy az a feltételezés, hogy az Audi kiskaput talált, nem az Audi feltételezése volt, hanem az én egyik stratégiai lépésem ebből az ügyből kifolyólag, amelyre végül is nincs szükség. Ugyanis miért? Hatásbecslést ír elő az Európai Unió, az Audi részéről megcsinálják a hatásbecslést, kiderítik, hogy van-e nagy hatás, vagy nincs, majd ezek után a hatóság ezt mérlegeli, és saját hatáskörben Magyarországnak nem kell az Európai Uniót értesíteni erről a döntéséről; ha nincs nagy hatása, akkor ott megvalósíthatja a 600 méterrel történő hosszabbítást. Ez nem újabb terület bevonása, de tényleg igaza van önnek, ez Natura 2000-es területet érint, amelyen nem lesz nagy hatása a 600 méteres bővítésnek.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem