KARÁCSONY GERGELY

Teljes szövegű keresés

KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Matolcsy György a leszakadást fokozó jövő évi költségvetés sarokszámainak ismertetésekor beszámolt egy sokatmondó 20 milliárdos tételről. Ez a tétel abból származik, hogy 2013-ban a közszférában dolgozók között azokat, akik elérték a 62 éves korhatárt, nemes egyszerűséggel elküldik a munkahelyükről. Ez a közszféra állományának további csökkentését jelenti, becslések szerint mintegy 30 ezres létszámban. Nem sokkal később a kormányszóvivőnek kellett magyaráznia a miniszter úr kijelentéseit, miszerint még hátravannak azok az egyeztetések, amelyek majd rögzítik, hogy a kényszernyugdíjazás a közszféra területeit hogyan érinti.
Ezek után Szócska Miklós államtitkár sietve kijelentette, hogy az egészségügyben uralkodó krízishelyzet miatt eleve nem is alkalmazható a kényszernyugdíjazás, hiszen az ágazat így is a működésképtelenség szélén táncol a szakemberhiány miatt. A tapasztalt és felkészült orvosok, ápolók akár csak kisebb részének elbocsátása végképp padlóra küldené az egészségügyet.
Hoffmann Rózsa államtitkár asszony sokkal homályosabban fogalmazott. Úgy nyilatkozott, hogy bár nem várható általános nyugdíjazás az oktatás területén, de azért nagyarányú nyugdíjba küldésre számítani kell. A tervek szerint az elbocsátott pedagógusok helyére nem is vesznek fel újakat, így becslések szerint több ezer pedagógus hiányozhat majd a rendszerből, ami a pedagógus-szakszervezet szerint is érezhető gondokat okozhat a közoktatásban, a természettudományos területen már most is súlyos létszámhiány mutatkozik. Vagy talán a pedagógusoknál is így akarnak spórolni, hogy még kevesebbet kelljen költeni az életpályamodellre?
Leszögezhetjük: nem igaz az az állítás, miszerint demográfiai okok miatt indokolt a pedagógusok elbocsátása. Többek között az oktatásból hiányzó pedagógiai asszisztensek miatt is, most is nagyon leterheltek a tanárok. A felsőoktatás kapcsán viszont Hoffmann Rózsa is lefejezésről beszélt, ha megvalósul Matolcsy György legújabb ötlete.
Az önkormányzatokban dolgozók eleve elbocsátásokra számíthatnak a közigazgatási reform miatt, és még erre jön rá a kényszernyugdíjazás.
A Fidesz tehát, úgy látszik, megválaszolta a saját, nemzetinek nevezett álkonzultációjának egyik kérdését: láthatóan ugyanis nem cél az, hogy az idősebb dolgozók a munka világában maradjanak, ehelyett egyszerűen el akarják küldeni őket, hiába beszéltek eddig a katasztrofális foglalkoztatási helyzet javításának fontosságáról. De itt nemcsak a foglalkoztatási célokról van szó, hanem az értékteremtő munka ellehetetlenítéséről. Az, hogy a kormányzati elvonások miatt válságos helyzetben lévő közszférára egy újabb elbocsátási hullámot zúdítanak, nem jelent mást, mint hogy a szolgáltatások minősége elkerülhetetlenül tovább romlik majd.
Államtitkár úr, a kérdéseim tehát: mire számíthatnak a közszféra munkavállalói? Milyen egyéb területeket érhet még lefejezés? Adnak-e felkészülési időt az intézkedés előtt? Megkezdték-e már a tárgyalásokat, lehet-e már tudni, hogy miként vezénylik le a kényszernyugdíjazásokat?
Várom válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem