VARJU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (független): Köszönöm szépen. Elfogadom, bár azzal, hogy miniszterelnök úr előre is ismerte a szöveget, ennek ellenére nem vállalta a mondatával való szembesítést. Idézzük meg a szellemét, mivel, gondolom, államtitkár úr ettől nem határolódik el. Ön egy beszédében azt fejtegette, hogy Magyarországnak érdemes elutasítania az Európai Unió által javasolt válságkezelést. Azt állította, hogy ha mi azokat a lépéseket akarnánk megvalósítani, amelyeket a brüsszeli bürokraták javasolnak nekünk, akkor az ártana a hazánknak. De ön téved. A módszer a Fidesznek árt, és nem a hazának árt. Ne keverje össze ezt a kettőt!
Miniszterelnök Úr! Nem egyértelmű, a brüsszeli bürokratákon kiket ért. Dönteni Brüsszelben nem az irodisták szoktak, hanem a Bizottság, amelynek egyes tagjai, a biztosok ugyanúgy az Európai Parlamenttől kapják a megbízást, ahogy ön a Magyar Országgyűléstől.
(10.50)
Beszédében, amelyet így folytatott, hozzátette: “egy nagyon bonyolult műveletben, amelyben az egyetértés, a megegyezés, az elutasítás, az ellenállás elemeit kell vegyítenünk”.
De nézzük, mi ez, mit jelent a Fidesznek, és mi a jó Magyarországnak! Ilyen az - amit önök szerettek volna és szeretnének -, hogy mit akarnak Magyarországra erőltetni. Hogy ne fideszes parlamenti többség döntsön, mely egyház működhet Magyarországon a vallás és a hit szabad gyakorlása keretében? Vagy azt, hogy független legyen a jegybank intézménye? Vagy azt, hogy a sajtó szabadsága az, hogy ne fideszes pártkatonák döntsenek arról, milyen rádió sugározhat Magyarországon? Ezektől tartanak ennyire?
És mit is mondott ön a közönségnek? “Van egy táncrend a diplomáciában, és ezt a táncot, ezt a pávatáncot, az elutasító mozdulatokat úgy kell előadni, mintha egyébként barátkozni szeretnénk. Ezek azok a politika művészetéhez tartozó mozdulatok, amelyek közül a hét javaslatból kettő-háromra, amelyeket már amúgy is megcsináltunk, csak ők nem vették észre, rábólintunk, a maradék kettőt pedig, amit nem akarunk, úgy utasítjuk el, hogy a többséget tulajdonképpen elfogadtuk.” Jól értem, miniszterelnök úr, ön arra törekszik, hogy becsapja, félrevezesse az ország szerződéses partnereit, az Európai Unió illetékeseit?
Miniszterelnök úr, mi emlékszünk rá, bizonyára ön is, a tavaly ősszel mondott szavaira. Ön azt mondta a saját frakciótársainak: ha az IMF jön, én el. Kicsit később aztán meglévő jobbkeze, Matolcsy miniszter úr bejelentette, hogy a kormány az IMF-hez fordul. Azóta hét hónap telt el, önök 50-60 milliárd forintot eltékozoltak, és nem tudták megoldani, hogy az ország ne szoruljon erre a segítségre. Sokan felhívták a figyelmet, hogy ne tegyék, ne hazardírozzanak, de önöknek nem volt drága 50-60 kórház felújítását kidobni az ablakon. Drága kísérlet volt, és ennyi szándékos károkozás után önnek tehát most már mennie kell, ahogy ígérte. Az IMF jön, ön pedig utazik.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem