DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az előttem szóló két képviselőtársam tökéletesen bizonyította azt, hogy az ő számukra az első számú szempont a nemzetközi szervezeteknek való elvtelen és gerinctelen megfelelés. Ezt bizonyították 8 éven keresztül is, és az igazságszolgáltatás területén is nagyon sok referenciájuk van arra vonatkozóan, hogy hogyan kell politikai befolyásolással kézi vezérelt döntéseket hozni olyan emberek ellen, akik az ellenállást képviselték. Ennek egyik eklatáns példája volt az a bírónő, Máziné Szepesi Erzsébet, aki Budaházy Györgyöt egy olyan koncepciós eljárásban ítélte el, amelyet követően 6 év után, a múlt héten mentették föl a Kúrián Budaházy Györgyöt. Ez a bírónő még a mai napig az állásában van, annak ellenére, hogy sajnos két héttel ezelőtt nem kapta meg a többséget az a javaslatom, amit szerettem volna ebben a törvényben átvinni, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnökének legyen az a lehetősége meg, hogy kezdeményezze politikai ügyben lejáratódott bírák szakmai vizsgálatát, szakmai felülvizsgálatát, alkalmasságuk felülvizsgálatát. Nyilván nem ő bocsáthatta volna el a bírót, de mindenképpen kezdeményezhette volna, és a jogvédő szervezeteknek is biztosítottuk volna az erre vonatkozó lehetőséget.
A bírósági reform mindenképpen kellett, tehát ezt mi fontosnak tartottuk és támogattuk, egyes elemeivel, egyes irányaival azonban nem tudtunk maradéktalanul egyetérteni. Azonban azt világosan kell látni, hogy aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács korábbi rendjét, mint egy nosztalgikus álmot kívánja védeni, az egy olyan rendszert kíván védeni, amelyben a megyei bírák saját magukat ellenőrizték, saját magukat igazgatták, és ebből fakadóan nem voltak képesek arra, hogy a hatékony igazságszolgáltatás legfontosabb kritériumát, az ésszerű időn belüli, pártatlan elbírálás elvét nyilvánosságra juttassák és érvényre juttassák.
Baka András volt főbíró személyéről most nagyon nem kell vitatkoznunk, hiszen a záróvitában vagyunk, 9 ajánlási pont van előttünk, de azt gondolom, ő bebizonyította, több tekintetben is olyan politikai nyilatkozatokat tett, többek között a Jobbik feloszlatására vonatkozó javaslatokat, ami megengedhetetlen volt az ő státusában, ezért egyáltalán nem kell érte könnyeket hullajtanunk.
A semmisségi törvény, kedves Bárándy képviselőtársunk, a 2006-os semmisségi törvényt a bírói kar elszabotálta, megengedhetetlen és tűrhetetlen módon. Ennek nyomán az a fiatalember, akit 2006 szeptemberében vertek meg, és akire az egész törvényt szabták, az ő ügyében a mai napig nem született meg a semmisségi döntés, mert a bíróságok felfüggesztették az eljárásokat.
A megoldások között mi szerettünk volna még néhány elemet bevinni, és ettől függetlenül sajnos azt kell mondanom, hogy ezek nem sikerültek, de azért elmondom, mik voltak ezek. Tehát szerettük volna, ha a szakmai szempontok figyelembevételével történik meg az ügykirendelés, az ügyáthelyezés kérdése, mert sajnos tapasztaljuk azt a bírói gyakorlatban, hogy sokszor szakmailag arra nem alkalmas családjogi bíróhoz helyeztek például rendőrség elleni kártérítési ügyeket, aki szegény nem tudott megbirkózni az üggyel, és hatályon kívül helyezték az ítéletet.
Egyet mindenképpen rögzíteni kell: az új szervezeti rendszer létrehozása egy jó lehetőséget ad arra, hogy valóban szakmai irányítás legyen a bíróságon, politikától távol álló irányítás. Aki, kérem szépen, ebben a Házban arról hazudozik, hogy a bíróságot a politika most maga alá gyűrte azzal, hogy egy olyan hölgy lett az Országos Bírósági Hivatal elnöke, aki felesége egy politikusnak, az a női méltóság durva, aljas sárba tiprását hajtja végre (Zaj, derültség az MSZP soraiban. - Taps a kormánypártok soraiban.), másrészt meg bizonyítja a maga szakmai alkalmatlanságát, mert nem ismeri Handó Tünde működését, aki valóban az eddigi működésében kiválóan, szakmai felkészültséggel végezte a munkáját. Darák Péter Kúria elnök úrról meg, azt gondolom, egyetlen rossz szót sem szólhat senki, mert eddigi munkájával, megnyilatkozásaival tökéletesen bizonyította azt, hogy egy olyan igazságszolgáltatási rendszerben gondolkodik, ahol a szakmai elvek érvényesülnek. Megindította a szakmai kollégiumok létrehozását, újragondolását, és bízom benne, hogy az elnökhelyettesi rendszer vagy az elnökhelyettesi személyek is majd olyanok lesznek, akik ebben a munkájában segíteni fogják. Szerettük volna, ha a soron kívüli eljárások tárgyalása során az Országos Bírósági Tanácsban részt vehettek volna az érintettek meghívottként, de sajnos nem sikerült. Másrészt szerettük volna, ha a jogvédő szervezetek is ott lehettek volna állandó meghívottként ezeken az üléseken.
Summa summarum, mivel a változások jelentős része jó irányú, a változások jelentős része nem hajtja végre elvtelenül az Európai Unió diktátumait, ahogyan azt a balliberális vagy magukat baloldalinak mondó erők mondják itt a parlamentben, ezért számunkra már csak ezért is különösen szimpatikus, mert semmilyen diktátumot nem tudunk elfogadni a magyar igazságszolgáltatás ügyében. A nemzetközi sztenderdeket csak akkor és oly módon kell elfogadnunk, amennyiben az összeegyeztethető a magyar nemzeti érdekekkel, és ez másra is igaz. Úgyhogy ennek szellemében mi a szavazáson végül is tartózkodni fogunk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem