ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Vas Imre képviselőtársunk önálló indítványát T/6842. számon, az egységes javaslatot pedig T/6842/8. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat érkezett, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság benyújtotta az erről elkészített ajánlását, amely T/6842/10. számon valamennyiük számára elérhető.
Indítványozom, hogy a javaslatokat összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.
Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaira. Megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Mivel felszólalásra senki nem jelentkezett, a záróvitát lezárom, ennek megfelelően Vas Imre képviselő úrnak nincs mire válaszolnia.
Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, így a határozathozatal egyetlen döntést igényel. Kérdezem önöket, elfogadják-e az ajánlás 1., 2. és 3. pontjaiban szereplő javaslatokat.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 286 igen szavazattal, 38 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem, hogy a kormány álláspontját kívánja-e valaki ismertetni. (Nincs jelentkező.) Nem kívánja.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a T/6842. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslatot 275 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem